Kezdőlap Blog Oldal 6

Európa-bajnoki 2. helyen végzett a baptista robotikacsapata!

Június 7-én, vasárnap délben az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Bécsben a 2026-os junior robotika Európa-bajnokság, ahol a Nagykun Baptista Oktatási Központ két jelenlegi és egy korábbi tanulója az előkelő második helyezésnek örülhetett.

A Rescue Maze kategória a húsz év alatti korosztályban a világ egyik legmagasabb szintű robotikai kihívásának számít. Az Abán Csaba mentor irányításával a Baptista Szeretetszolgálat támogatásával szereplő csapat – Szilágyi Jázmin, Cs. Kiss Zsófi és Szél Nikolett – túllépve a számukra kedvezőtlen körülményeken, a szervezés gyengeségein, végig rendkívüli összpontosítással, dicséretes fegyelmezettséggel végezte feladatait. A három futam, valamint a technikai kihívás után a lányok végül a németek és az olaszok között végezve a fantasztikusan értékes 2. helyen zárták a kontinensviadalt. A mostani eredmény a baptista robotikacsapat 26. Európa- és világbajnokságon elért dobogós helyezése. Az együttes tagjai folytatják a felkészülést a közelgő dél-koreai világbajnokságra, ahová június utolsó napjaiban utaznak el, hogy tovább képviseljék Magyarországot a világ élmezőnyében.

A csapat egyik tagja, Szilágyi Jázmin nemrégiben elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által meghirdetett „Felfedezettjeink 2026” pályázat fődíját. A rangos elismerésre hazai és határon túli tehetségpontok, Tehetségsegítő Tanácsok, valamint a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagszervezetei jelölhették a húsz évnél nem idősebb, kiemelkedően tehetséges fiatalokat. Jázmin a díjat Budapesten, a 27. Kárpát-medencei Tehetségnap alkalmával Sulyok Tamástól, Magyarország köztársasági elnökétől vette át.

A baptista identitás kutatása

A Magyarországi Baptista Egyház vezetése fontosnak tartja, hogy közösségünk jelenlegi helyzetét, önazonosságát és jövőbeni szolgálatának lehetőségeit minél pontosabban megismerje. Ennek érdekében egy kutatást szeretnénk indítani, amely a magyarországi baptista közösséghez tartozást, a „baptista identitást” kívánja feltárni a gyülekezeteink körében.

A kutatás célja, hogy átfogó képet kapjunk arról, hogyan látják gyülekezeteink tagjai és vezetői a baptista örökség, hitelvek és értékek szerepét a mai gyülekezeti életben, valamint milyen kihívásokkal és lehetőségekkel találkoznak szolgálatuk során. Az összegyűjtött információk segítséget nyújthatnak egyházunk stratégiai tervezésében, a szolgálatok fejlesztésében és a következő generációk megszólításában.

Célunk, hogy a lehető legtöbb baptista gyülekezeti tag és a gyülekezetbe rendszeresen járó barátkozó kitöltse a kérdőívet.

A kérdőív kitöltésére 2026. július 31-ig lesz lehetőség.

A kérdőívet az alábbi gombra kattintva lehet kitölteni:
A kitöltés kb. 15-20 percet vesz igénybe.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a kutatás során megadott válaszokat bizalmasan kezeljük, az eredmények feldolgozása anonim módon történik, és kizárólag összesített formában kerülnek felhasználásra.

Hisszük, hogy a kutatás eredményei hozzájárulnak közös küldetésünk hatékonyabb betöltéséhez, baptista identitásunk tudatosabb megéléséhez és gyülekezeteink megerősítéséhez.

Az Úr áldjon és őrizzen benneteket!

Testvéri szeretettel: Varga László Ottó főtitkár

2026-06-07-du Csercsa Attila: Ítélkezünk, ítélgetünk?! – Debrecen

319 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 7. Csercsa Attila igehirdetése a I.Korintus 4:5, 5:1-5 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

5Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (I.Korintus 4:5)

1Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. 2Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. 3Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. 4Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, 5átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján.” (I.Korintus 5:1-5)

Debreceni Baptista Gyülekezet

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János, Komlósi Sándor
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista

2026. 06. 07. – Növekedés Krisztusban – Kánai Péter – Bp. Rákoskeresztúr

28 megtekintés 2026. jún. 7. #szeretet#keresztény#Isten Kánai Péter igehirdetése a Jak 1:14-15, Jak 4:7 igeversek alapján. KeresztÚR Baptista Gyülekezet

14Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. 15Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1:14-15)

7Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4:7)

Keresztúr Baptista Gyülekezet

Cím:1173 Budapest, Pesti út 165.
Lelkipásztor:Bereczki Zoltán,
Állandó alkalmak:Istentisztelet minden vasárnap 10.00-12.00-ig (közben a gyermekfelügyelet megoldott)
Honlap:http://keresztur.hu

https://www.facebook.com/kereszturbaptista

https://www.youtube.com/@KereszturBaptista525

2026. 06.07 – Úrvacsorai Istentisztelet – Mészáros Kornél – Balatonszemes

66 megtekintés 2026. jún. 7. Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 2:42-47 igeversek alapján. Balatonszemesi Baptista Gyülekezet

42Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. 43Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. 44Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. 45Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. 46Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; 47dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2:42-47)

Balatonszemesi Baptista Gyülekezet

Balatonszemesi Baptista Gyülekezet
Cím:8636 Balatonszemes, Gárdonyi u. 3.
Lelkipásztor:Mészáros Kornél (ügyintéző lelkipásztor)
Állandó alkalmak:Minden vasárnap istentiszteleteket tartunk 10 és 17 órakor (nyári időszámítás szerint 18 órakor)
Honlap:http://www.galap.hu/

https://www.facebook.com/szemesibaptista

https://www.youtube.com/@szemesibaptista

2026. 06. 07. – Lados István: Segítség! Érettség! – Baja

79 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 7. Lados István lelkipásztor igehirdetése az 1Tim 3:2, Ef 11-14 igeversk alapján. Bajai Baptista Gyülekezet

2Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas;” (1Tim 3:2)

11És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, 12hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;”(Ef 11-14)

Bajai Baptista Gyülekezet

Bajai Baptista Gyülekezet
Cím:6500 Baja, Kádár u. 5-7.
Lelkipásztor:Lados István
Állandó alkalmak:Szerda, 18:00 istentisztelet
Szombat, 18:30 ifjúsági alkalom
Vasárnap, 09:30 imaóra
Vasárnap, 10:00 istentisztelet
Vasárnap, 17:00 istentisztelet
Honlap:http://www.baptista.hu/baja/
További információk:Bajai Baptista Bibliakör honlapja: http://bajaibaptistabibliakor.blogspot.hu/
Bajai Kreatív és foltműhely honlapja: http://bajaikreativfoltmhely.blogspot.hu/

Körzeti állomások:
Bátmonostor, Zrínyi u. 29. – 6528;
Dávod, Petőfi u. 32. – 6524;
Hercegszántó, Vöröshadsereg u. 62. – 6525;


Kövess minket: Weboldalunk: http://baptista.hu/baja/
Facebook: https://www.facebook.com/bajaibaptista
https://www.youtube.com/@BajaiBaptistaGyulekezet

2026. 06. 07. – Vasárnapi Istentisztelet – Egyikőtök se tartsa magát többnek – Krisán Zoltán – Békéscsaba Új Forrás

39 megtekintés 2026. jún. 8. Krisán Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Róm 12:3-8 igeversek alapján. Újforrás Baptista Gyülekezet Békéscsaba

3A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. 4Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 5úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. 6Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon; 7aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, 8a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.” (Róm 12:3-8)

Újforrás Baptista Gyülekezet Békéscsaba

Cím:5600 Békéscsaba, Kis Tabán u. 5.
Lelkipásztor:Krisán Zoltán
Állandó alkalmak:Csütörtök 18:30 Kis-Tabán utca 5 (Gyaraki Tanoda) Vasárnap 10:00 Orosházi út 101. (Jaminai Közöségi Ház)
Honlap:http://www.ujforrasgyulekezet.hu/

https://www.youtube.com/@ujforrasbaptistagyulekezet

Újforrás Gyülekezet

https://www.facebook.com/ujforrasgyulekezet

2026. 06. 07. – Elég a Drámából – Istentisztelet – Uzonyi Barnabás – Pécel

2607 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 7. Uzonyi Barnabás lelkipásztor igehirdetése a 2Sám 19:25-31 igeversek alapján. Péceli Baptista Gyülekezet

25Mefíbóset, Saul fia is elment a király elé. Nem gondozta a lábát, nem gondozta a szakállát, és nem mosatta a ruháját attól fogva, hogy a király elment, egészen addig, amíg békességben meg nem érkezett. 26Amikor aztán Jeruzsálemben a király elé érkezett, megkérdezte tőle a király: Miért nem jöttél velem, Mefíbóset? 27Ő így felelt: Uram, királyom, becsapott engem a szolgám. Mert én, a te szolgád, ezt mondtam: Fölnyergeltetek egy szamarat, felülök rá, és úgy megyek a királlyal, mert béna a te szolgád. 28Ő azonban rágalmazta szolgádat az én uram, királyom előtt. De az én uram, királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy azért úgy, ahogyan jónak látod! 29Mert apám egész háza népe nem várhatott mást az én uramtól, királyomtól, mint halált, te mégis azok közé ültetted szolgádat, akik asztalodnál esznek. Mi jogom volna tehát, hogy még panaszkodjam a királynak? 30Akkor ezt mondta neki a király: Nem is kell többet mondanod! Kijelentem, hogy te és Cíbá osztozni fogtok a mezőn! 31Mefíbóset ezt felelte a királynak: Akár az egészet is elveheti, csakhogy az én uram, királyom békességben hazajött!” (2Sám 19:25-31)

Péceli Baptista Gyülekezet

Péceli Baptista Gyülekezet
Cím:2119 Pécel, Kovács u. 13.
Lelkipásztor:Uzonyi Barnabás
Állandó alkalmak:Vasárnap 10:00 IstentiszteletSzerda 10:00 Nyugdíjasok bibliaórája kéthetenteCsütörtök 18:30 Olvasd velünk a Bibliád sorozatPéntek 18:30 IfiSzombat 16:00 Tini ifi kéthetenteHázicsoportjaink hétköznaponta vannak. Bővebb információért keress minket elérhetőségeinken!

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/pecelibaptista
Tiktok csatornánk: https://www.tiktok.com/@pecelibaptistagyulekezet
Instagram oldalunk: https://www.instagram.com/pecelibaptista/
Ifi Facebook-oldala: https://www.facebook.com/pbibazis
Ifi Instagram oldala: https://www.instagram.com/bazis_pont/
Email: info@pecelibaptista.hu
Honlap:https://pecelibaptista.hu
További információk:Istentiszteletek: http://www.youtube.com/user/pecelibaptista/videos

Istentisztelet – 2026.06.07. – Macher Tivadar – Bp. József utca

152 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 7. Macher Tivadar lelkipásztor igehirdetése a Jn 17:3 és az Ef 1:15-17 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

3Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)

„15Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt;” (Ef 1:15-17)

József Utcai Baptista Gyülekezet

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Macher Tivadar helyi ügyintéző lelkipásztor
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

2026.06.07. Nyisd ki a szíved (Kaszala István) – Kecskemét

962 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 7. Kaszala István lelkipásztor igehirdetése a Mt 28:18-20 és az ApCsel 13:1-12 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

18Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. 19Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, 20tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:18-20)

1Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lúciusz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul. 2Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. 3Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.
Barnabás és Pál Cipruson 4Ők így a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. 5Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt mint segítőtárs. 6Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó varázslóval és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve. 7Ez közel állt Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. 8De Elimász, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. 9Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel ránézett, 10és így szólt: Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait?11Most íme, az Úr keze rajtad van, megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig! Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. 12Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.”
(ApCsel 13:1-12)

Kecskeméti Baptista Gyülekezet

Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Kaszala István
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista