Kezdőlap Blog Oldal 6

2026. 05. 03. – A tanítványság ára – Ferkő Attila – Gyöngyös

29 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. máj. 3. Ferkő Attila lelkipásztor igehirdetése a Lk 5:1-11 igeversek alapján. Új Élet Baptista Gyülekezet Gyöngyös

1Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. 2Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. 3Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. 4Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! 5Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. 6Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; 7ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. 8Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! 9A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; 10de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! 11Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.” (Lk 5:1-11)

Új Élet Baptista Gyülekezet – Gyöngyös

Új Élet Baptista Gyülekezet - Gyöngyös
Cím:3200 Gyöngyös, Mérges utca 14.
Lelkipásztor:Ferkő Attila
Állandó alkalmak:Szeretettel várjuk Istentiszteleti alkalmunkra, melyet minden vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel tartunk a Gyöngyös, Mérges utca 14. szám alatt.
Honlap:https://www.facebook.com/pg/UjEletBaptistaGyulekezetGyongyos

https://www.youtube.com/@ujeletbaptistagyulekezet

Istentiszteleti alkalom, Széll Csaba, 2026. 05. 03. – Soltvadkert

46 megtekintés 2026. máj. 3. Széll Csaba lelkipásztor igehirdetése az Ézs 49:1-6.14-21 igeversek alapján. Soltvadkerti Baptista Gyülekezet

1Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már az anyaméhben elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlegeti nevemet. 2Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem. 3Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet! 4Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél. 5Most pedig ezt mondja az Úr – aki már az anyaméhben szolgájának teremtett, hogy visszavezessem hozzá Jákóbot, és köréje gyűjtsem Izráelt, mert nagyra becsül engem az Úr, és Istenemnél megvan rá az erőm –, 6ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig…
14De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram 15Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! 16Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid. 17Fiaid hozzád sietnek, pusztítóid és rombolóid pedig kivonulnak belőled. 18Emeld föl a tekintetedet, és nézz körül: mindnyájan összegyűltek, eljönnek hozzád. Életemre mondom – így szól az Úr –, hogy ékszerként veszed föl valamennyit, magadra aggatod őket, akár egy menyasszony! 19Feldúlt országod pusztán heverő romjai még szűkek lesznek az ott lakóknak, mert eltávoznak pusztítóid. 20Majd mondják még neked gyermekeid, akiktől meg voltál fosztva: Szűk nekem ez a hely, menj odébb, hadd telepedjek ide én is! 21Így töprengesz akkor majd magadban: Ki szülte ezeket? Hiszen én gyermektelen és meddő voltam, fogságban éltem, száműzötten. Ki nevelte ezeket? Hiszen én egyedül maradtam: honnan valók hát ezek?”
(Ézs 49:1-6.14-21)

Soltvadkerti Baptista Gyülekezet

Soltvadkerti Baptista Gyülekezet
Cím:6230 Soltvadkert, Kossuth u. 25.
Lelkipásztor:Széll Csaba
Honlap:http://www.del.baptistaifi.hu/svkbaptista/

https://www.facebook.com/soltvadkertibaptista

https://www.youtube.com/@soltvadkertibaptistagyulek4664

Megalakult az új magyar Országgyűlés

A köztársasági elnök úr és az Országgyűlés meghívására részt veszek az új Országgyűlés alakuló ülésén egyházunk képviseletében. 

Imádkozzunk országunk jövőjéért és annak vezetőiért! 

Papp János egyházelnök

Rendelkezhet mindenki május 20-ig

Mostantól mindenki támogathatja az egyházakat 1%-os rendelkezéssel, akinek adóazonosító jele van. Így kérjük és köszönjük, ha minél többen teszik ezt a Magyarországi Baptista Egyház részére (technikai szám: 0286)!

Az új törvényi rendelkezés megnyitja a lehetőséget a rendelkezésre az eddigieken túl:

a csak adómentes bevételben részesülőknek is, például:

  • a nyugdíjban részesülők részére
  • a baleseti járadékban részesülőknek
  • az egyházi személyként adómentes összegben részesülőknek
  • a tanulmányi/hallgatói ösztöndíjban részesülőknek

a bevétellel nem rendelkezőknek is, például:

  • 0–18 éves korú gyermekeknek, fiataloknak
  • 18 év feletti tanulók/hallgatók
  • fizetés nélküli szabadságon lévők
  • munkanélküliek

Ezeket az 1%-os rendelkezéseket is 2026. május 20-ig kell beadni a NAV részére az szja-sokhoz hasonlóan. A rendelkezés azért fontos, mert az 1%-on túli kiegészítő támogatás eljuttatása az egyháznak a rendelkező magánszemélyek száma alapján történik. Így egy új rendelkező akár több ezer forinttal is támogatja a baptista egyház szolgálatát a rendelkezése által.

Ez a következőképpen tehető meg:

  1. Ki kell tölteni személyenként (gyermekek esetén a szülők) a 25EGYSZA nyomtatványt. Az adóazonosító jelet kell beírni az első szövegdobozba, az egyház technikai számát és nevét pedig a harmadikba (0286 Magyarországi Baptista Egyház).
  2. A nyomtatványt egyénenként külön borítékba téve kell postára adni a lakóhely szerint illetékes NAV részére május 20-ig.

További információk: kommunikacio@baptist.hu, +36208860000

Segédlet:

AGAPÉ – Hogyan vezeti Isten az életünket? (176. adás)

Vajon Isten tényleg vezeti az életünket? Ha igen, mi módon teszi ezt? Hogyan ismerhetjük fel, miről tudhatjuk, hogy ő van életünk eseményei mögött? És mit jelent az elhívás számunkra? Vágvölgyi Gergely vendégei:

  • Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat hitéleti főigazgatója
  • Fodor Réka Afréka missziós orvos
  • Székely Tamás református lelkész
  • Krúdy Tamás újságíró, kommunikációs szakember

Megkezdődött Hamburgban az európai baptisták külmissziós szervezetének (EBMI) éves találkozója

Megkezdődött Hamburgban az európai baptisták külmissziós szervezetének (EBMI) éves találkozója. Hazánkat Durkó István missziói alelnök és Téglási Lajos külmissziós szaktitkár képviseli.

2026. 05. 03. – Birodalmi lépegető – Sipos Márk – Szeged Új Remény

43 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. máj. 3. Sipos Márk lelkipásztor igehidetése a Dániel 2 igevesek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

1Nebukadneccar uralkodásának tizenkettedik évében álmot látott Nebukadneccar, nyugtalan lett a lelke, és nem tudott tovább aludni. 2Ekkor elrendelte a király, hogy hívják össze a mágusokat, az igézőket, a varázslókat és a csillagjósokat, hogy mondják meg, mit álmodott a király. Azok eljöttek, és a király elé álltak. 3A király így szólt hozzájuk: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem, amíg meg nem tudom, hogy mit jelent az álom. 4A csillagjósok így szóltak arámul a királyhoz: Király, örökké élj! Mondd el az álmot szolgáidnak, és mi megadjuk a magyarázatát. 5A király így válaszolt a csillagjósoknak: Ez az elhatározásom: Ha nem adjátok tudtomra az álmot és a magyarázatát, akkor darabokra vágnak benneteket, házaitokat pedig szemétdombbá teszik. 6De ha az álmot és a magyarázatát is meg tudjátok mondani, akkor ajándékokat, birtokokat és nagy méltóságot kaptok tőlem. Mondjátok hát el az álmot és a magyarázatát! 7Azok másodszor is így válaszoltak: Mondja el a király az álmot az ő szolgáinak, mi pedig majd megadjuk a magyarázatot! 8A király erre így felelt: Most már bizonyosan tudom, hogy ti csak időt akartok nyerni, mert látjátok, hogy mi az elhatározásom. 9Ha az álmot nem adjátok tudtomra, csak egyféleképpen ítélhetlek meg titeket: megegyeztetek, hogy hazug és haszontalan dolgokat beszéltek előttem, amíg a körülmények meg nem változnak. Ezért mondjátok el az álmot, és abból tudni fogom, hogy helyes magyarázatot adtok-e nekem. 10A csillagjósok így válaszoltak a királynak: Nincs olyan halandó a földön, aki a király kívánságának meg tudna felelni; de nincs is olyan nagy és hatalmas király sem, aki ilyen dolgot kérdezett volna mágusaitól, varázslóitól vagy csillagjósaitól. 11Mert az, amit a király kérdez, igen nehéz. Nincs is más, aki azt el tudná mondani a királynak, csak az istenek, akik nem laknak együtt a testben élőkkel.12A király erre nagyon megharagudott, és elrendelte, hogy végezzék ki az összes babiloni bölcset. 13Amikor kiadták a parancsot, hogy öljék meg a bölcseket, Dánielt és társait is keresni kezdték, hogy őket is megöljék. 14Ekkor Dániel okos és értelmes szavakkal fordult Arjókhoz, a király testőrparancsnokához, aki már elindult, hogy megölesse a babiloni bölcseket. 15Így szólt Arjókhoz, a király megbízottjához: Miért adott ki ilyen kegyetlen parancsot a király? Akkor Arjók tudtára adta a dolgot Dánielnek. 16Dániel erre bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja a magyarázatot a királynak.17Ezután Dániel hazament, és tudtára adta a dolgot társainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, 18majd irgalomért könyörögtek a menny Istenéhez, hogy e titok miatt ne vesszenek el Dániel és társai a babiloni bölcsekkel együtt. 19Ekkor egy éjszakai látomásban feltárult a titok Dániel előtt, Dániel pedig áldotta érte a menny Istenét. 20Ezt mondta Dániel: Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! 21Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. 22Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. 23Magasztallak és dicsőítelek téged, atyáim Istene, mert bölcsességet és erőt adtál nekem, és most tudtul adtad, amit kértünk tőled, tudtul adtad nekünk a király dolgát.24Dániel ezután elment Arjókhoz, akinek a király azt parancsolta, hogy pusztítsa el a babiloni bölcseket. Odament, és ezt mondta neki: Ne pusztítsd el a babiloni bölcseket! Vezess engem a király elé, és én megmagyarázom a királynak az álmát!25Akkor Arjók sietve bevitte Dánielt a király elé, és jelentette: Találtam egy férfit a Júdából hozott foglyok közül, aki meg tudja magyarázni a királynak az álmát. 26A király erre így szólt Dánielhez, akinek Baltazár lett a neve: Képes vagy arra, hogy megmondd, milyen álmot láttam, és mi annak a magyarázata? 27Dániel így válaszolt a királynak: A titkot, amelyre a király választ keres, bölcsek, varázslók, mágusok és csillagászok nem tudják megfejteni a királynak. 28De van Isten a mennyben, aki feltárja a titkokat. Ő azt tudatta Nebukadneccar királlyal, hogy mi fog történni az utolsó napokban. A te álmod és az a látomás, amelyet fekvőhelyeden láttál, ez volt: 29Te, ó, király, azon töprengtél fekvőhelyeden, hogy mi fog történni ezután. A titkok Kijelentője pedig tudatta veled, hogy mi fog történni. 30Előttem pedig ez a titok nem azért tárult föl, mintha bennem nagyobb bölcsesség volna, mint bármely élő emberben, hanem azért, hogy a magyarázat a királynak tudomására jusson, és megtudd, amin magadban töprengsz.Dán 2,2831Neked, ó, király, látomásod volt: egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Előtted állt, és rettenetes volt ránézni is. 32Ennek a szobornak a feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, 33a lábszárai vasból, lábai pedig részben vasból, részben cserépből voltak. 34Miközben nézted, lezuhant egy kő anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet. 35Összetört a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész, mint nyári szérűn a pelyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé változott, és elfoglalta az egész földet.36Ez az álom, és a magyarázatát is elmondjuk a királynak. 37Ó, király, királyok királya, akinek a menny Istene királyságot, hatalmat, erőt és méltóságot adott, 38kezedbe adta az embereket, a mezei vadakat és az égi madarakat, bárhol laknak is, és mindezeknek uralkodójává tett: te vagy az aranyfej! 39De utánad egy másik királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél. Azután pedig egy harmadik királyság, rézből való, amely uralkodni fog az egész földön. 40A negyedik királyság erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és szétzúz mindent, úgy fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat. 41Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. 42Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz. 43Vasat láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogyan a vas sem egyesül a cseréppel. 44Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennmarad mindörökké. 45Ezért láttad, hogy a hegyről egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, és összetörte a vasat, a rezet, a cserepet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata.46Akkor Nebukadneccar király arcra borult, úgy hódolt Dániel előtt, és megparancsolta, hogy mutassanak be áldozatot, és tömjénezzenek neki. 47Dánielnek pedig azt mondta a király: Valóban a ti Istenetek az istenek Istene, a királyok Ura és a titkok Feltárója, ezért tudtad feltárni ezt a titkot. 48Akkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, majd Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. 49Dániel viszont azt kérte a királytól, hogy Babilon városának ügyeivel Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót bízza meg; maga Dániel pedig a királyi udvarban maradt.” (Dániel 2)

Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet
Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk György
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny

2026. 05. 03. – Tóth Sándor – Átutazóban e világban (2. rész) – Debrecen Új Remény

170 megtekintés 2026. máj. 4. Tóth Sándor lelkipásztor igehirdetése a Kolossé 3,1-10 igeversek alapján. Alcím: Idegenek ls jövevények. Új Remény Baptista Gyülekezet Debrecen

1Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. 2Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! 3Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. 4Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.
Az új ember felöltözése5Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás,Gal 5,24;Ef 4,22-246mert ezek miatt haragszik Isten. 7Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; 8most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. 9Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, 10és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.”
(Kol 3,1-10)

Új Remény Baptista Gyülekezet

Új Remény Baptista Gyülekezet
Cím:4029 Debrecen, Bercsényi Miklós utca 109. (Bejárat a Bocskai tér felől)
Lelkipásztor:Tóth Sándor
Állandó alkalmak:Felfedező csoport
Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára. Minden vasárnap 15 órától
Istentisztelet
Minden vasárnap 16 órától
Csütörtök 18:30 – Házicsoportos alkalom
Honlap:http://www.ujremeny.hu/

Média felületeink

YouTube Új Remény
FaceBook
Instagram
YouTube zenei csatornánk
TikTok

2026.05.03. Akiket nekem adtál (Papp Géza) – Kecskemét

988 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. máj. 3. Papp Géza igehirdetése a János 17:1-12 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

1Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, 2mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. 3Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. 4Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: 5és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. 7Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; 8mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. 9Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, 10és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük. 11Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! 12Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.” (Jn 17:1-12)

Kecskeméti Baptista Gyülekezet

Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Kaszala István
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista