Baptista közösségünkben egyre inkább elterjedőben vannak a karácsonyi dallamokat megszólaltató alkalmak. Szándékosan nem a „koncert” vagy „hangverseny” megnevezést használom, mert ezek a templomi, imaházi események egyben az evangélium zenés megfogalmazásának alkalmai, ahol többnyire a hirdetett ige is helyet kap: tehát illik rájuk az „istentisztelet” címkéje. A Baptista Művészeti Napok peremterületén, az adventi várakozás időszakában, a „Nagy Ünnepi Készülődés”, lótás-futás-vásárlás-évzárás-ajándékkeresés napjaiban kimondottan jól jön egy-egy ilyen alkalom, amikor ünneplőbe öltözött szívvel készül a hívő, a „félhívő” vagy a hitre még nem jutott ember, hogy egy-két órára „behúzza a féket”, és az értékes, örökbecsű és maradandó szépet élvezze.

Ez a szépet ajándékozási vágy késztette a kiskőrösi és a hajdúböszörményi gyülekezeteink fúvószenekari tagjait, hogy nem kevés áldozattal létrehozzanak egy karácsonyt megízleltető estet a hajdúk fővárosában, a baptista imaház patinás, robusztus falai között.

Sok zeneóra örömteli áldozathozatalával készültek fel a zenészek. A vasárnapi csendes pihenők helyett a ritmusok, tempók, harmóniák egységét keresve teltek a zenekari próbák. Mint édesanya újszülöttjének, úgy örültünk, amikor egyik-másik ének élvezhető hangzásban megszólalt. A zenei feldolgozások összetettsége maximálisan igénybe vette mindenki tudását. Hivatásos hangszerelők mellett (Redhead, Vlak, Swearingen, Ashmore) eljátszhattuk a kiskőrösi Hajas–Vikor páros feldolgozását is.

A megszólaltatott énekek közül többé vagy kevésbé szorosan mindegyik hirdette a testet öltött Istenfiú csodáját. A közismert „Csillagfényes csöndes éjjel” mellett (melynek szövegét Gerzsenyi Sándor írta) a spirituálék világába kalauzolt a „Mondd el a hegyek ormán”, de Jákob patriarcha álmában látott angyalai is megjelentek a „Hadd menjek, Istenem” kezdetű énekben.

A zeneszámokat összekötő szöveg információiból megtudtuk, hogy a nagyon közismert „Jingle Bells”-nek is van keresztény megfelelője. Ha valaki nem ismerné, így szól: „Csengőszó, csengőszó, hirdesd szerteszét, Jézus Krisztus földre szállt – Dicsérjük nagy nevét; Emberek, jöjjetek, lássatok csodát: Úgy szeretett Isten, hogy ideadta szent Fiát.” A „Covetry Carol” Heródes gyermekgyilkosságát meséli el; a ragyogó hangszerelésű „Zenélő harangok” mögött pedig Nahum Tate verse áll. Egy részlet ebből:

„Míg nyájukat őrizték a pásztorok a réten,
Körbeülve eszegettek, beszélgettek éppen.            
Az Úrnak égi angyala ekkor alászállott,
Megkondultak a harangok, s mindenki felállott.”

Természetesen a végső megnyugvást és elcsendesedést az éj hatását keltő tompított fényekkel is nyomatékosított „Csendes éj” zárta. Mint megannyi sikeres alkotás, ez is utolsó pillanatban, 1818 karácsonyának napján született meg. Idén lesz a 197. karácsony, amely a világszerte ismert ének szívbe hatoló dallama és örökké időszerű szövege mellett telik majd el.

A karácsonyi zenés szolgálat jó hírverést kapott. A gyülekezeti tagok mellett nemcsak a város lakói jöttek el nagy számban, de még Hajdúnánás, Miskolc, Nyíregyháza és Balassagyarmat is képviseltette magát érdeklődő hallgatókkal.

A zenélt énekek betanításának és megszólaltatásának vesződséges munkájában két zenekarvezető is kivette részét: Tóth Dániel harsonaművész és fúvószenekari karnagy, valamint Kovács Tibor tubaművész, a Magyar Hadsereg Központi Fúvószenekarának karnagya.

Végül néhány gondolat a meghökkentő címmel kapcsolatban: az egymást kiegészítő, ilyen méretű, a fúvószenekari hangszerek palettáját csaknem teljesen lefedő zenekar már kevés van baptista közösségünkben. Ha van. Kiskőrös és Hajdúböszörmény muzsikusai egyszerre testvérek és zenésztársak. Már régóta ápolják a barátságot, és sok hasonló, közös zenélés van a hátuk mögött. Lehet, hogy ők az egykor oly népszerű missziózási forma utolsó mohikánjai?

December 6-án két „mohikán” találkozott egymással, hogy szebben szóljon az Istent dicsőítő, lelket felemelő zene. Ne legyenek az utolsók! Viva la musica aerea! Éljen a fúvós zene!