Kezdőlap Blog Oldal 4

MűvészLÉT: Soltész Attila fagottművész, lelkipásztor

Soltész Attila fagottművész, lelkész, családkonzulens, coach, párkapcsolati és családi mediátor.

Gyermekkorában síelésben válogatott kerettag és országos bajnok volt, ám szembesülve azzal a ténnyel, hogy az Ausztriában élő kortársai sokkal jobb lehetőségek birtokában jobb eredményeket érnek el, a figyelme a sportról a zenére irányult.

11 éves korában kezdett zenetanulmányokba, a hangszere a fagott lett.

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulójaként országos fagottversenyen 2. helyezést ért el, majd a zeneakadémiai évek alatt országos első helyezett lett.

17 éves korában az élet értelmét kutatva tért meg Istenhez Bach Máté-passió című oratóriumának értelmezése kapcsán.

Fagottművészként a Budapesti Fesztiválzenekarral bejárta a világot, tagja volt a BM Duna Szimfonikusoknak, tanított a Bartók-konzervatóriumban, játszott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és a Nemzeti Filharmonikusokkal.

35 éves korában Isten hívására teológiai tanulmányokba kezdett, és közben az előadó-művészetet fokozatosan maga mögött hagyta.

A Rózsakert Baptista Közösség lelkipásztora lett, ahol a szolgálata közben felismerte, hogy az egyéni és a családi lelkigondozáshoz újabb ismereteket kell szereznie.

A Baptista Teológiai Akadémián szerzett tudását a Semmelweis Egyetemen, a Pünkösdi Teológiai Főiskolán és a Wesley János Lelkészképző Főiskolán bővítette.

Napjainkban egyéni, pár- és családkonzultációkat folytat, gyülekezetet plántál, hittant tanít, a Baptista Családi Szolgálat operatív és szakmai vezetője és a PAX Televízió szerkesztő műsorvezetője.

Házas, három gyermek édesapja.

Vallja, hogy Isten úgy tekint ránk, mint egy művész, aki gyönyörködik a teremtményeiben.

Istentisztelet – 2026.06.21 – Lyle Wallace – Szeged Új Remény

35 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 21. Lyle Wallace igehirdetése a Zsidók 12:3-11 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

3Gondoljatok rá, aki a bűnösöktől ilyen szidalmazást szenvedett el, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. 4Mert a bűn ellen való harcban még nem ontottátok véreteket, 5és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 6mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” 7Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja? 8Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. 9Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? 10Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. 11Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.” (Zsid 12:3-11)

Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet
Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk György
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny

RBGY 2026. 06. 21. délelőtt – Csolák Dávid – Bp. Rákoscsaba

281 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 21. Csolák Dávid igehirdetése az Apostolok cselekedetei 5:1-11 igeversek alapján. Téma: Ki irányítja a szívedet? Rákoscsabai Baptista Gyülekezet

1Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, 2és az árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. 3Péter azonban így szólt: Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? 4Vajon nem a tiéd volt-e, amíg el nem adtad, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. 5Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották. 6Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették. 7Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről. 8Péter megkérdezte tőle: Mondd meg nekem, ennyiért adtátok el a földet? Ő így felelt: Igen, ennyiért. 9Péter így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged. 10Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé. 11Nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.” (ApCsel 5:1-11)

Rákoscsabai Baptista Gyülekezet

Cím:1171 Budapest, Zrínyi u. 38.
Lelkipásztor:ifj. László Gábor, Kelédi Márton társlelkipásztor
Állandó alkalmak:Istentiszteletek vasárnap 10 és 17 órától.
Honlap:http://www.zorgeto.hu

https://www.facebook.com/rakoscsabaibaptista

https://www.youtube.com/@rakoscsabaibaptista

https://rakoscsabaibaptista.hu/?fbclid=IwY2xjawRURj5leHRuA2FlbQIxMABicmlkETFTb1VkNmxZS0x2dnEwMGl6c3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHuVt_Z38hUt-Wf6xzNlx58qSIxsmudu3adzOUup-sCgmEqUd9WtD0DZFtnpL_aem_zqgQ6PyWAWyWU09Bp4KMJw

2026. 06. 21. délelőtti istentisztelet // Dr. Várady Endre – Újpest

278 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 21. #baptista#IT#ubgy Dr. Várady Endre lelkipásztor igehirdetése a János evangéliuma 10. rész, 1-11 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet

1Bizony, bizony, mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; 2de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. 3Neki ajtót nyit az őr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. 4Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. 5Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.6Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik. 7Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja. 8Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. 9Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál. 10A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.11Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10:1-11)

Újpesti Baptista Gyülekezet

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

2026-06-21-de Komlósi Sándor: Földi edény mennyei megbízatással – Debrecen

639 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 21. Komlósi Sándor lelkipásztor igehirdetése a II. Korintus 4:7-12 (7-18) igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

7Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak 8Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; 9üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; 10Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. 11Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. 12Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek.” (2Kor 4:7-12)

Debreceni Baptista Gyülekezet

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János, Komlósi Sándor
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista

Apák napi prédikáció – Kovács Dániel – 2026.06.21. – Székesfehérvár

131 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 21. Kovács Dániel lelkipásztor igehirdetése a Mal 3:23-24 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet

23Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. 24Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.” (Mal 3:23-24)

Székesfehérvári Baptista Gyülekezet

Székesfehérvári Baptista Gyülekezet
Cím:2800 Székesfehérvár, Széchenyi u. 26.
Lelkipásztor:Merényi Zoltán, Kovács Dániel (társ lelkipásztor)
Állandó alkalmak:Szerda:
18:30 Szabadság Krisztusban tanítványág tanfolyam
Csütörtök: 
18.00-19.00 Közbenjáró alkalom
Péntek: 
17:30 Alapozó Biblia Iskola
18:30 Ifjúsági alkalomVasárnap:
Imaóra 09:30-10:00 
10:00 – 11:30 istentisztelet​Házi csoportok családoknál​
Honlap:http://baptistafehervar.hu/

https://www.youtube.com/@baptistafehervar

https://www.facebook.com/szbgy

Kalocsánál először mozdult a parton a víz

2026. június 14-én, vasárnap délután jelentős eseménynek lehettünk tanúi: megtörtént az első bemerítés a Kalocsai Baptista Közösség történetében.

Zsáki Viktor és felesége, Bernadett néhány éve érdeklődésből kezdték meg a tanulmányaikat a Baptista Teológiai Akadémián. Ahogy egyre jobban megismerték a Bibliát, és megértették Isten üzenetét, hitre jutottak. A Baptista500 eseményen a Papp László Arénában Will Graham testvér felszólítására előrementek imát kérni, ahol egy korábbi teológiai tanárukhoz, László Gábor lelkipásztorhoz mentek oda, aki a Kiskőrösi Baptista Gyülekezethez irányította őket. Felvették velünk a kapcsolatot azzal a vággyal, hogy bár szívesen átjárnak hozzánk istentiszteletekre, de mégis azt szeretnék, ha a saját városukban jönne létre baptista gyülekezet, mert még nincs és nem is volt még ezelőtt. Győri Gábor, az akkori kiskőrösi lelkipásztor már korábban kapott egy látást, hogy kell Kalocsán egy gyülekezetet plántálni. A Zsáki házaspár személyében megkapta a választ erre az imádságára, és így indult el a kalocsai misszió 2024-ben a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet misszióállomásaként.

Azóta különböző helyszíneken gyűlt össze a kis közösség, míg kialakult a mostani rend: hetente találkozunk hétköznap, havonta pedig vasárnapi istentiszteletet is tartunk a Paprika Kutatóintézet épületében. A közösséget többnyire középkorú felnőttek és tinédzser gyermekeik alkotják, így a felnőtt alkalmak mellett ifjúsági alkalmakat is tartunk a kiskőrösi testvérek támogatásával. Megalakulásunk óta többféle programmal, eseménnyel végeztünk evangelizációt a városban. Volt, hogy amerikai fiatalokkal szerveztünk Amerika-estet, járt nálunk Francois Boudreau bűvész-evangélista, szerveztünk raklapkiállítást a város sétálóutcájában, keresztény könnyűzenei koncertet a NemArt fesztivál keretében, és rendszeresen hirdetjük az evangéliumot a Kultúrpiacon is. Viktor aktív szervezője Kalocsa kulturális életének, és így sokféle lehetőséget tud teremteni arra, hogy kapcsolódjunk emberekkel. Bernadett pedig a városban működő Sorsok Háza baptista szociális intézményben dolgozik, szívügye a rászorulók lelkigondozása. Két gyermekük pedig oszlopos tagja az ificsapatunknak.

Bernadett már korábban, még tanulmányaik alatt bemerítkezett a Wesselényi utcai gyülekezetben. Viktornak azonban fontos volt az, hogy itt helyben, az övéi között tegye meg ezt a fontos lépést. Nemrég az El Caminón ment zarándokútra, és ehhez a zarándokúthoz hasonlította az ő lelki keresését, melyen megtalálta Megváltóját, Jézus Krisztust. Egy különleges helyszínen, Kalocsa legnagyobb parkjában, az Érsekkertben, szabadtéren szerveztük meg az ünnepi istentiszteletet. A Kiskőrösi Baptista Gyülekezet dicsőítőcsapata szolgált énekekkel, majd Győri Gábor szórványmissziós lelkipásztor, a Kalocsai Baptista Közösség lelki vezetője köszöntötte a népes gyülekezetet. Ezután Viktor bizonyságtétele, majd hitvallása következett. Ezután átvonultunk a néhány lépésnyire folydogáló, Kalocsát átszelő, a Dunába torkolló Csorna-Foktő csatornához, ahol Győri Gábor lelkipásztor bemerítette Zsáki Viktort, az első kalocsai hitvallót. Ezután Gábor a közeli stégen kért áldást kézrátétellel Viktor életére. A szép, erdős környezetben a régi idők bemerítéseit idéző látvány különlegessé tette ezt az alkalmat: amikor az ugartörők elmentek egy új városba evangéliumot hirdetni, gyakran élő vízben végezték a bemerítést. Itt is ez történt, így szó szerint megmozdult a parton a víz Kalocsánál.

A bemerítés után Sipos Andor nagykőrösi fiatal bátorítását hallhattuk, majd pedig Bruder Gergő, a kecskeméti Szőlőtő Baptista Gyülekezet lelkipásztora, a kalocsai misszió támogatója hirdette az evangéliumot Zákeus története alapján. A parkban sétálgató emberek közül is meg-megálltak, leültek néhányan, kapcsolódva az ünnepi istentisztelethez. Az alkalom után pedig szeretetvendégségre hívtuk a látogatókat. Különleges élmény és öröm volt részese lenni ennek a csodálatos alkalomnak, és reméljük, hogy sok hitvalló bemerítkező követi majd Viktor példáját Kalocsán. Ebben a reményben folytatjuk a megkezdett munkát, és kérjük ebben a testvérek imatámogatását!

Baptista lexikon

Kedves Olvasók!

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe egyházunk kiadványát, a Baptista lexikont, amely képet ad baptista közösségünk sokszínűségéről mindazoknak, akik érdeklődnek a baptista hívők dolgai iránt. Szócikkei többségükben a baptista névhez kapcsolódnak, vagyis baptista hitünkről, történelmünkről, a múltban és a jelenben élő lelkimunkásainkról, zenei életünkről és az egész Kárpát-medencében zajló baptista missziónkról szólnak. Lexikonunk ezért akár szaklexikonnak is tekinthető. Hitbuzgalmi jellegű szócikkei által alkalmas kezdő áhítatvezetők segítésére. Hasznos ajándékként adható fiataljainknak érettségi, diplomaátadás alkalmával éppúgy, mint születésnap, bemerítés, személyes jubileum alkalmával vagy gyülekezeti munkások megajándékozására. 568 oldalas kiadványunk megrendelhető a baptistawebshop.hu oldalon.

2026.06.14. Állhatatos imádság – Kovács Benjámin – Nagyvarsány

39 megtekintés 2026. jún. 18. Kovács Benjámin lelkipásztor igehirdetése a Lukács 18:1-8 igeversek alapján. Téma: Bátorítás kitartó imádkozásra. Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet

1Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. 2Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. 3Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! 4Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, 5mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. 6Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! 7Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? 8Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Luk 18:1-8)

Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet

Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet
Cím:4812 Nagyvarsány, Kölcsey u. 6.
Lelkipásztor:Kovács Benjámin
Állandó alkalmak:Vasárnap 09:30 – ImaóraVasárnap 10:00 – Délelőtti istentiszteletVasárnap 17:00 – Délutáni istentiszteletCsütörtök 18:00 – Bibliaóra (nyári időszakban 19:00)
Honlap:https://nagyvarsanyibaptista.hu/
További információk:Körzeti állomások:Aranyosapáti Baptista GyülekezetIlki Baptista GyülekezetVásárosnaményi Baptista GyülekezetGergelyiugornyai Baptista Gyülekezet (házi közösség)

https://www.facebook.com/nagyvarsanyibaptista

https://www.youtube.com/@nagyvarsanyibaptistak3355

RBGY 2026.06.14. délelőtt, Debreceni Új Remény Baptista Gyülekezet szolgálata – Tóth Sándor – Bp. Rákoscsaba

463 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. jún. 14. Tóth Sándor lelkipásztor igehirdetése a Mt 24:12, Mt 5:43-44, 1Kor 16:13-14 igeversek alapján. Rákoscsabai Baptista Gyülekezet

12Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, sokakban meghidegül a szeretet.” (Mt 24:12)

43Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” 44Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket,” (Mt 5:43-44)

13Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! 14Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16:13-14)

Rákoscsabai Baptista Gyülekezet

Cím:1171 Budapest, Zrínyi u. 38.
Lelkipásztor:ifj. László Gábor, Kelédi Márton társlelkipásztor
Állandó alkalmak:Istentiszteletek vasárnap 10 és 17 órától.
Honlap:http://www.zorgeto.hu

https://www.facebook.com/rakoscsabaibaptista

https://www.youtube.com/@rakoscsabaibaptista

https://rakoscsabaibaptista.hu/?fbclid=IwY2xjawRURj5leHRuA2FlbQIxMABicmlkETFTb1VkNmxZS0x2dnEwMGl6c3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHuVt_Z38hUt-Wf6xzNlx58qSIxsmudu3adzOUup-sCgmEqUd9WtD0DZFtnpL_aem_zqgQ6PyWAWyWU09Bp4KMJw