Dani Csaba nyugalmazott baptista lelkipásztor 1960. április 22-én született Siklóson. Szülei Dani Mihály és Rafai Ida voltak. Édesapja kovácsként dolgozott és a drávacsepelyi gyülekezetben szolgált vasárnapi iskolai tanítóként és igehirdetőként. A család ekkor Rádfalván élt egészen 1977-ig. Két testvére, nővére, Zsuzsa és öccse, Győző vele együtt merítkezett be 1974. augusztus 4-én Magyarbólyban Meláth József lelkipásztor keze által. Fivére később Sarkadon és Komlón szolgált lelkipásztorként. A drávacsepelyi gyülekezetben tért meg, és Meláth Józsi bácsi személyesen neki feltett kérdése után vállalta nyilvánosan a hitvalló keresztséget és a közösséget a hívő testvérekkel.
A pécsi postaforgalmi középiskolában tanult. Komoly műtétei miatt öt év alatt szerzett érettségi bizonyítványt. 1977-ben beköltöztek Pécsre, és ott a helyi gyülekezet tagjai lettek. Ezzel a közösséggel élete végéig szoros kapcsolatot ápolt. Az iskola elvégzése közben erősödött meg benne, hogy nem „földi”, hanem „égi” postás szeretne lenni. Ezért először a Gyülekezeti Munkásképző alakalmain vett részt. Majd különleges státusszal elkezdte a BTA lelkipásztori szakát. Betegségei miatt az első éve próbaidő volt. A második évet már rendes nappali hallgatóként kezdte el Bayer György osztálytársaként. 1982. július 24-én kötött házasságot a hercegszántói Alvári Arankával. Utolsó két évében a dunaharaszti gyülekezetben volt teológus. Itt alakult ki a szoros barátságuk a helyi lelkipásztorral és feleségével. Varga Boldizsár atyai jóbarátként készítette fel a gyülekezeti szolgálatra. Révész László lelkipásztor lelkesen támogatta, de a közösség kételkedett abban, hogy egy mozgásában korlátozott ember miként tud teljes értékű egyházi szolgálatot végezni. Végül Balog Miklós személyes ajánlására az akkor hétállomásos tiszalúci körzet hívta meg. Itt 1983-ban kezdte meg lelkipásztori munkáját, és avatták fel 1984-ben. 1988-ban fogadták magukhoz az akkor négyéves Alvári Sándort, felesége unokaöccsét. Őt ezután sajátjukként nevelték tovább. 1989 és 1995. április elseje között az újfehértói gyülekezetben szolgált. Ekkor kötöttek szoros barátságot Vas Ferencékkel, akik ekkor Nyíregyházán szolgáltak. Állapota, ekkor már nagyon leromlott, ezért rokkantnyugdíjas lett. Szolgálatának erőssége a beteglátogatás és az igehirdetés volt.
Hazaköltözve Pécsre a környező gyülekezetekben szolgált rendszeresen igehirdetőként. Így prédikált Dombóváron, Borjádon, Tarcsapusztán és Bicsérden. Fia a pécs-somogyi gyülekezet fúvószenekarában játszott három évig. Ez idő alatt a pécs-somogyi gyülekezet alkalmain vettek részt. Ezenkívül végig a pécsi Bokor utcai gyülekezet bizonyságtévő tagja volt. Miután már nem tudott személyesen részt venni a gyülekezet alkalmain, videókon keresztül folytatta bizonyságtételeit. Sokáig igyekezett elkerülni, hogy kerekesszékbe kényszerüljön, de ez a kétezres évek elején megtörtént, ám még ezután is vezetett autót, míg a betegsége ennek felhagyására kényszerítette. Betegsége az örökletes görcsös bénulás, a polineuropátia volt. Ezen időszak alatt sok lelki megpróbáltatáson ment keresztül. Ezért mindig szívesen fogadta és várta lelkipásztorai látogatását. Ezek sokat segítettek neki lelki küzdelmeiben. Véglegesen 2018-ban lett kizárólag ágyban fekvő beteg. Innentől még több segítségre szorult, amit a mellette hűségesen kitartó és ápoló feleségétől, a szomszédoktól, gyülekezeti tagoktól és ápolóktól kapott meg.
2025. december 5-én rövid kórházi tartózkodás után halt meg. Személye és szolgálata hiányozni fog a Magyarországi Baptista Egyháznak. Számunkra jele volt annak, hogy Isten szolgálatába nem csak azok az emberek állhatnak, akik minden téren látszólag alkalmasnak tűnnek. Istent szolgálhatják mindazok, akik komoly krónikus betegségekkel küzdenek, így akár a mozgáskorlátozottak is. A mennyei viszontlátás reményében búcsúzunk tőle.
