750 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. Dr. Simon József lelkipásztor igehirdetése a Jel. 2:8-11 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet
„8A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: 9Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. 10Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. 11Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.” (Jel. 2:8-11)
5025 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. Mike Sámuel lelkipásztor igehirdetése az 1Sámuel 4,1b-22 igeversek alapján. Hogyan veszíti el az Egyház Isten dicsőségét? Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet
„Izráel azután hadba vonult a filiszteusok ellen, és tábort ütöttek Eben-Háézer mellett, mert a filiszteusok már Afékban táboroztak. 2A filiszteusok csatarendbe álltak Izráellel szemben, heves harc kezdődött, és vereséget szenvedett Izráel a filiszteusoktól, akik levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert.3A hadinép visszavonult a táborba, és Izráel vénei ezt mondták: Miért veretett meg ma bennünket az Úr a filiszteusokkal? Hozzuk el ide Sílóból az Úr szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből! 4Ekkor a nép követeket küldött Sílóba, és elhozták onnan a kerúbokon trónoló Seregek Urának a szövetségládáját. Éli két fia, Hofní és Fineás is ott volt Isten szövetségládájával. 5Amikor az Úr szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásban tört ki, hogy még a föld is megrendült bele. 6Meghallották a filiszteusok is a hangos ujjongást, és azt kérdezgették: Mi ez a nagy ujjongás, ami a héberek táborából hallatszik? És megtudták, hogy az Úr ládája érkezett meg a táborba.7Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk – mondták –, mert ilyen még nem volt sohasem! 8Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában! 9Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok! 10Harcoltak is a filiszteusok, és Izráel vereséget szenvedett. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen súlyos volt: elesett Izráelből harmincezer gyalogos. 11Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofní és Fineás is meghalt. Éli halála, Íkábód születése12Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Sílóba megszaggatott ruhában, porral beszórt fejjel. 13Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba, és elmondta a hírt, jajgatásban tört ki az egész város. 14Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek. 15Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott. 16Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, ma menekültem el a csatatérről! Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam? 17A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen súlyos vereség érte a népet. A két fiad, Hofní és Fineás is meghalt, sőt az Isten ládáját is elvették!18Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, nyakát szegte, és meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája.19A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és megszült, mert rátörtek a szülési fájdalmak. 20És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, 21hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak – ami azt jelenti: odavan Izráel dicsősége –, mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is. 22Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját!” (1Sámuel 4,1b-22)
Cím:
1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:
Mike Sámuel
Állandó alkalmak:
Vasárnap 10 órától istentisztelet előtte 9:15-től imaóra a kisteremben Csütörtök 18 órától imaalkalom a kisteremben Péntek 18:30: ifjúsági óra
517 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. László Gábor lelkipásztor igehirdetése a Zsoltárok 57:8-12 igeversek alapján. Rákoscsabai Baptista Gyülekezet
„8Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! 9Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! 10Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, 11mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. 12Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!” (Zsolt. 57:8-12)
Keresztet helyeztek fel az Új Remény Baptista Gyülekezet imaházának tetejére a közelmúltban. A kereszténység legfontosabb szimbóluma a gyülekezet egyik tagjának felajánlásából készülhetett el.
Rozsályi Dávid, a DRD Technologies Kft. ügyvezetője elmondta, öröm számára, hogy a gyülekezet belevághatott az építkezésbe, és segíthetett a három méter magas kereszt felhelyezésében.
– A gyülekezetben az elmúlt héten tettem bizonyságot arról, ahogy ezt az eseményt megéltem. A felhelyezés kezdete előtt kollégámmal épp tettük volna a keresztre a burkolatot, mikor a fúró szétrobbant a kezemben, és akkor épp a védőszemüveg nem volt rajtam. Sajnos a szemembe ment egy jókora fémdarab a burkolati anyagból. Ahogy kollégámmal lemásztunk a létráról, kértem, hogy vegye ki a szememből az idegen anyagot. Hála Istennek, nem történt komolyabb baj a szememmel. Ezután vártuk a darut, amely késett, így elkezdtem aggódni, hogy a helyszínen kevés időnk lesz arra, hogy a keresztet felhelyezzük. Végül amikor megérkezett a daru, a kollégámmal felmásztunk az imaház tetejére, ahol vártuk, hogy a keresztet bele tudjuk helyezni a kijelölt helyére. Sose történt velem még ilyen, mert mindenféle vitamint szedek, de nagyon begörcsölt a kezem a helyszínen, annyira, hogy átfutott az agyamon, hogy én ezt a munkát ott a tetőn nem tudom elvégezni. Kértem Istent magamban, hogy segítsen. Tudtam, hogy egy szellemi harcot élek meg. Rengeteg kérdés átfutott az agyamon azokban a percekben. Nem kellett volna felajánlanom a keresztet a gyülekezetnek? Miért vágtam én ebbe bele? Aztán jött a belső hang, hogy Európában templomokat zárnak be és bontanak le, itt Debrecenben pedig Isten lehetőséget adott arra, hogy az ő dicsőségére egy gyülekezeti házat építsünk. Tudjuk, hogy nem test és vér ellen van hadakozásunk… Hozzám akkor Isten szólt a tetőn, és fontosnak tartom, hogy bátorítsalak benneteket abban, hogy az Úr ebben az építkezésben az egész gyülekezetet használni akarja. Márpedig ha a térded egészséges és a kezed rendben van, akkor alkalmas vagy arra, hogy imádkozz és készen állj arra, amikor Isten hív – zárta bizonyságtételét Dávid.
A kereszt szögvasból hegesztett acélszerkezet, amelyet tűzihorganyzással láttak el. Az eseményen megjelentek izgatottan várták a pillanatot, amikor a kereszt a helyére kerül, az Epreskert utcai épület legmagasabb pontjára. A 2200 négyzetméteres központ idén nyárra készül el, a folytatásban pedig óvoda és bölcsőde is épül majd a területen.
A házasság hete alkalmából a Magyarországi Baptista Egyház székházában került megrendezésre „A házasság ízei” elnevezésű közösségépítő alkalom 2026. február 13-án. Az egyház épületében található Centrál Keresztény Kávézóban különleges program várta a megjelent vendégeket.
A csokikóstolóval színesített lelki alkalom a házasság különböző fázisait mutatta be, ami nem mindig ugyanolyan ízű. Van, amikor édes, van, amikor sós, néha savanyú, máskor keserű.
Ez a különleges házasságépítő alkalom abban segítette a megjelenteket, hogy mindegyik ízt, kapcsolati fázist ismerjék fel, és annak megértésével Isten világosságában tegyék azt helyre.
A házasság négy alapízének bemutatását szolgáló keresztény szemléletű tanítást a kifejezetten erre a speciális alkalomra meghívott lajosmizsei Családi Kiss Cukrászat által készített kézműves bonbonok kóstolása segítette.
A házasság és a családi élet bibliai értékeinek szemléltetését rövid gondolatébresztő tanítások, csokistoryk, vezetett kérdések mentén történő páros beszélgetések, a házasság egy-egy területéért mondott közös imádságok kísérték.
Az alkalmat Varjúné Legát Katalin családkonzulens, Varjú Lajos mentálhigiénés szakember, Murányi Szabolcs élelmiszer-technológus mérnök és Murányiné Füredi Adél háziasszony vezették.
Köszönet a Centrál kávézó csapatának a kiváló szervezőmunkáért!
121 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 8. Dr. Csonka Arnold igehirdetése a Zsid 10:24-25 igeversek alapján. Békevár Baptista Gyülekezet Kaposvár
„24Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. 25Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” (Zsid 10:24-25)
Cím:
7400 Kaposvár, Béke u. 30.
Lelkipásztor:
Jóföldi Endre presbiter
Állandó alkalmak:
Vasárnap 10 órától istentisztelet Ifjúsági óra: szombat 17 óra Istentisztelet Nagyatádon: vasárnap 10 órától
134 megtekintés 2026. febr. 10. Varga György lelkipásztor igehirdetése a Jn 5:1-9 igeversek alapján. Centrál Budapest Baptista Gyülekezet
Nem mindegy, hogy a történetünket alulról, vagy felülről szemléljük. Jézus a helyzetünk egészét látja, és ebből kiindulva reagál arra, az Ő terve szerint. De nem csak hitre, hanem hajlandóságra is szükség van ahhoz, hogy ez meg is változtassa az életünket, hogy megélhessük az új valóságot, amibe Ő hív minket. „Akarod-e?”
„1Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. 2Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. 3A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. 4Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. 5Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. 6Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? 7A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. 8Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! 9És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.” (Jn 5:1-9)
Még az elmúlt esztendő végén döntött arról az újpesti gyülekezet, hogy megújítva vezetését presbitériumot állít fel a testvériség szolgálatára. Ennek folyamán történt két testvérünk, Asztalos Imre és Simon Norbert presbiterré avatása. A 2026. február 8-án tartott ünnepi istentiszteleten vendégünk volt Barbarics Péter, a Presbiteri Tanács elnöke, valamint dr. Várady Endre lelkipásztor, teológiai tanár, aki az ünnepi istentisztelet igehirdetője is volt. Jelen volt Mészáros Kornél korábbi lelkipásztor, valamint Marosi Nagy Lajos presbiter. Ők négyen alkották az avatóbizottságot.
Az ünnepi istentisztelet kezdetén Mészáros Kornél testvér név szerint megemlékezett a gyülekezetben eddig szolgáló avatott testvérekről, Kocsi József, Marosi Nagy Lajos, Frittmann Zsombor, Cserés János presbiterekről, Tóth István és Pappné Beharka Céleszta diakónusokról.
„Az egyik ültet, a másik öntöz, de a növekedést Isten adja”
– idézte Pál apostol szavait. Az a dolgunk, hogy végezzük el, amit Isten ránk bízott – mondta a korábbi lelkipásztor, majd az ároni áldás szavait énekelte a gyülekezet, miközben virágcsokorral köszöntötték testvéreinket a gyülekezet nevében.
Az ünnepi igehirdetést dr. Várady Endre testvér tartotta a Péter apostol leveléből választott textus (1Pt 5,1–5) alapján. Igehirdetésében hangsúlyozta a presbiterek fontos vezetői feladatát. A presbiteri szolgálat fontosságát belehelyezte a gyülekezet jelenlegi helyzetébe (nincs lelkipásztor). Fontos magyarázatot hallottunk a gyülekezetvezetés, a navigálás, a kormányzás feladatáról, amely ebben a helyzetben csapatmunka. Szükséges a belső munkamegosztás, egymásra figyelés, de legfőképpen az Isten igéjére mint iránytűre való hagyatkozás. Várady testvér beszédében számos idevonatkozó bibliaverset sorolt fel. Igehirdetését ünnepi jókívánsággal fejezte be, amelyet a Filippi levél üzenete alapján fogalmazott meg, tanácsolva: ugyanarra törekedjetek, mert
„az irány adott, csak figyelni kell rá”.
Az avatás cselekményét Barbarics Péter bizottsági elnök vezette. Először röviden bemutatkozott, majd az avatandó testvéreket kérte fel egy-egy bemutatkozó bizonyságtételre. Asztalos Imre és Simon Norbert rövid megszólalása után hangoztak el az avatás (fogadalomtétel) kérdései: „Hiszitek-e, hogy a presbiteri szolgálatra való alkalmasságotok és megbízásotok az Úrtól van? Vállaljátok-e a felelősséget, hogy a rátok bízandó szolgálatot a gyülekezet célja, látása, értékei és küldetése szerint a gyülekezet tagjainak és közösségének épülésére végzitek? Elfogadjátok-e, hogy a gyülekezet példaképeiként Isten és a gyülekezet előtt elszámolással tartoztok mind életetekről, mind pedig szolgálatotokról? Azzal a megértéssel és elkötelezettséggel veszitek-e fel a megbízatást, hogy a szolgálatért a főpásztor, Krisztus előtt kell számot adnotok?”
Fotó: Guti Noel
Az avatandó testvérek fölött dr. Várady Endre és Mészáros Kornél lelkipásztorok imádkoztak, majd az énekkar áldáskérő éneke fejezte ki a teljes gyülekezet kívánságát.
A felavatást dokumentáló emléklapokat Marosi Nagy Lajos testvér, a Presbiteri Tanács korábbi elnöke adta át néhány testvéri-baráti szó kíséretében, egyben kifejezve ezzel a szolgálati kontinuitást is. Megemlékezett arról, hogy mindkét testvért 2005-ben, 21 évvel ezelőtt diakónussá avatták, és megállapította: íme, a „kevésen hű” szolgálat most maga után vonta – a gyülekezetben munkálkodó Szentlélek vezetése által – a „többre bízlak ezután” szózat elhangzását.
Végül a Presbiteri Tanács ajándékát, egy-egy Tűz-bibliát Barbarics testvér adta át az új presbitereknek ezekkel a szavakkal:
„Kívánjuk, hogy Isten az ő kegyelméből adjon ehhez a szolgálathoz sok erőt, alázatot és bölcsességet!”
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk