Kezdőlap Blog Oldal 30

Papp Dániel – Küldetésben (Lukács 10,1-12) (2026.02.15.) – Nyíregyháza

97 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. Papp Dániel lelkipásztor igehirdetése a Lukács 10,1-12 igeversek alapján. Nyíregyházi Baptista Gyülekezet

1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.” (Lk 10,1-12)

https://www.youtube.com/@nyiregyhazibaptistagyuleke8386

https://www.facebook.com/profile.php?id=100064911421929

https://www.facebook.com/pages/Ny%C3%ADregyh%C3%A1zi-Baptista-Gy%C3%BClekezet/1332148540163698

Cím:4400 Nyíregyháza, Rózsa u. 7.
Lelkipásztor:Papp Dániel
Állandó alkalmak:Hétfő 18:00 Ifjúsági óra/Fiatal felnőttek közössége  péntek 17:00 Bibliaóra  vasárnap 9:15 Imaóra és istentisztelet vasárnap  16:00 óra Istentisztelet
Honlap:http://www.nyiregyhazibaptista.hu

Máté evangéliuma 6:25-34 | Semmiért sem aggódjatok | Istentisztelet 2026.02.15. – Szabó László – Hajdúböszörmény

55 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. #böszörményibaptisták#igehirdetés Szabó László lelkipásztor igehirdetése a Mt 6:25-34, 1Pt 5:7 igeversek alapján. Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezet

25Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? 27Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? 28Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, 29de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?31Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? 32Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. 34Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6:25-34)

7Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5:7)

https://www.facebook.com/HBbaptistak

https://www.youtube.com/@hajduboszormenyibaptistak

Cím:4220 Hajdúböszörmény, Hajdúkerület utca 10
Lelkipásztor:Szabó László
Állandó alkalmak:Péntek 18 óra bibliaóra;
Péntek 19 órától ifjúsági alkalomVasárnap 9 óra: imaóra; 10; 17 istentisztelet
Honlap:http://hbbaptista.hu/
További információk:Körzetállomások: „Emmaus” Idősek Otthona Baptista Gyülekezet (4220 Hajdúböszörmény, Külső-Hadházi út 1)Hajdúnánási Baptista Gyülekezet (4080 Hajdúnánás, Óvoda utca 3.)

Szálka és gerenda – Merényi Zoltán – 2026.02.15. – Székesfehérvár

220 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. Merényi Zoltán lelkipászor igehirdetése a Lk 6:37-42 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet

37Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. 38Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek. 39Példázatot is mondott nekik: Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e mindketten verembe? 40A tanítvány nem feljebb való mesterénél; de aki teljesen felkészült, az mind olyan lesz, mint a mestere. 41Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? 42Hogyan mondhatod testvérednek: Testvérem, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből.” (Lk 6:37-42)

https://www.youtube.com/@baptistafehervar

https://www.facebook.com/szbgy

Cím: 2800 Székesfehérvár, Széchenyi u. 26.
Lelkipásztor: Kovács Dániel, Merényi Zoltán
Állandó alkalmak: Szerda: 18:30 Szabadság Krisztusban tanítványág tanfolyam

Csütörtök: 
18.00-19.00 Közbenjáró alkalom

Péntek: 
17:30 Alapozó Biblia Iskola
18:30 Ifjúsági alkalom

Vasárnap:
Imaóra 09:30-10:00 
10:00 – 11:30 istentisztelet

​Házi csoportok családoknál
​Honlap: http://baptistafehervar.hu/

2026. 02. 15. délelőtti istentisztelet // Simon Norbert – Újpest

405 megtekintés 2026. febr. 15. #ubgy#IT#Istentisztelet Simon Norbert igehirdetése a Lukács evangéliuma 10. rész, 1-12 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet

1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.” (Lk 10,1-12)

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

2022.02.15. Házassági vitaminok – Kovács Benjámin – Nagyvarsány

25 megtekintés 2026. febr. 19. Kovács Benjámin lelkipásztor igehirdetése az Apostolok cselekedetei 20:28-32 igeversek alapján. Téma: Küzdj a házasságodért, és tápláld vitaminokkal! Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet

28Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. 29Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. 31Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. 32Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében.” (ApCsel 20:28-32)

Cím:4812 Nagyvarsány, Kölcsey u. 6.
Lelkipásztor:Kovács Benjámin
Állandó alkalmak:Istentisztelet: Minden vasárnap: délelőtt 10 órától délután 5 órától
Imaóra: Minden vasárnap: délelőtt fél 10 órakor
Minden kedden: délután 6 órakor /téli időben/ este 7 órakor /nyáron/
Honlap:http://www.nagyvarsanyibaptistak.hu/
További információk:Körzet:
Aranyosapáti, Kölcsey u. 6. – 4634;
Ilk, Petőfi S. u. 3. – 4566;
Kisar, Táncsics M u 15. – 4921
Vásárosnamény I. , Bocskai u. 33. – 4800,
Vásárosnamény II.(Gergelyiugornya), Munkácsy u. 60. – 4803

https://www.facebook.com/nagyvarsanyibaptista

https://www.youtube.com/@nagyvarsanyibaptistak3355

Meláth Attila – Nem jó az embernek egyedül (2026. 02.15.) – Vác

422 megtekintés 2026. febr. 16. Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése az 1Móz 2:18-25 igeversek alapján. Váci Baptista Gyülekezet

18Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. 19Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. 20Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.21Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. 22Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. 23Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.24Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. 25Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat.” (1Móz 2:18-25)

https://www.youtube.com/@vacibaptistagyulekezet-vbm2675

https://www.facebook.com/vacibaptistagyulekezet

https://www.facebook.com/pages/V%C3%A1ci-Baptista-Gy%C3%BClekezet-Imah%C3%A1z/160883647316834

Cím:2600 Vác, Mentős köz 1.
Lelkipásztor:Meláth Attila
Állandó alkalmak:Vasárnap 10:00 Istentisztelet (gyülekezeti közös imaóra, a gyermekeknek csoportos foglalkozás, igehirdetés, bizonyságtételek, zenei szolgálatok)
Csütörtökön nyáron 19:00, télen 18:00: Biblia-tanulmányozó alkalom
Péntek 17:00 Ifjúsági óra
Facebook oldalunk
Honlap:http://www.vbma.hu/

Istentisztelet – Sipos Márk – 2026.02.15. – Szeged Új Remény

57 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. Sipos Márk lelkipásztor igehirdetése az Apostolok cselekedetei 1:7-8, 1 Timóteus 5:8, Példabeszédek 24:11, Róma 15:20-21, 2 Korinthus 10:16, Apostolok cselekedetei 11:14 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

7Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (ApCsel 1:7-8)

8Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” (1Tim 5:8)

11Mentsd meg azokat, akiket halálra visznek, és ne fordulj el azoktól, akiket a vesztőhelyre hurcolnak!” (Péld 24:11)

0Ezért úgy tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot ne ott hirdessem, ahol Krisztust már ismerik, hogy ne idegen alapra építsek, 21hanem amint meg van írva: „Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik.” (Rm 15:20-21)

Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny

Ismét találkoztak az ÉMBM Nyugati Régiójának gyülekezeti vezetői

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.” (1Pt 5,7–9)

Ez az igeszakasz állt az Észak-magyarországi Baptista Missziókerület II. nyugati régiós vezetői találkozójának fókuszában. Az eseménynek 2026. február 1-jén, vasárnap délután a Váci Baptista Imaház adott otthont, az alkalmon a Nyugati Régió 18 gyülekezetéből összesen 55 vezető vett részt.

A találkozó célja – a tavalyi alkalomhoz hasonlóan – az volt, hogy lehetőséget teremtsen a vezetők személyes találkozására, bátorítására, valamint arra, hogy közösen gondolkodhassunk a gyülekezeti életet érintő fontos kérdésekről.

Az alkalom elején Meláth Attila köszöntötte a jelenlévőket, majd Bacsó Benjámin az említett igeszakasz alapján bátorította a vezetőket. A délután folyamán több énekben is együtt dicsérhettük az Urat, amiben Kiss Illés és a fóti testvérek vezettek bennünket.

Az igei bátorítást követően két szemináriummal folytatódott a program. Urbán Gedeon vezetésével a gyülekezeti tagság kérdéséről beszélgethettek a résztvevők, míg Simon András a gyülekezeti fegyelem témájában vezette a közös gondolkodást. A beszélgetések során nemcsak teológiai és elméleti kérdések kerültek elő, hanem konkrét tapasztalatok, dilemmák és jó gyakorlatok is megosztásra kerültek.

A találkozót közös imával, hálaadással és dicsőítéssel zártuk, majd kötetlen, testvéri beszélgetés mellett folytatódhatott a közösségépítés.

Hálásak vagyunk a közösségért, a nyitott légkörért és azért, hogy vezetőként is egymást hordozva, Istenre figyelve lehettünk jelen ezen a délutánon. Bízunk benne, hogy a találkozás hosszú távon is erősíti a régió gyülekezetei közötti kapcsolatokat, és bátorítást ad a mindennapi szolgálathoz.

Az alkalomról egy rövid videó is készült, amelyen keresztül bepillanthatnak az érdeklődők abba, hogyan is zajlott a régiós vezetői találkozó:

https://www.facebook.com/reel/783878994073582

„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit” – Lelkipásztor-avatás Tokodon

Hálatelt szívvel gyűlt össze a Tokodi Baptista Gyülekezet közössége 2026. február 15-én, hogy ünnepi istentisztelet keretében adjanak hálát ifj. Vas Ferenc lelkipásztori szolgálatáért és hivatalos felavatásáért. Az alkalom nemcsak a jövőbe tekintett, hanem megerősítette azt a hűséges munkát, amelyet Ferenc már hosszú évek óta végez a közösségben.

Az istentiszteletet ifj. Vas Ferenc imádsága nyitotta meg, aki hálát adott azért, hogy eljöhetett ez az ünnepi pillanat, és kérte Isten vezetését, hogy a gyülekezet valóban a Megváltóra tudjon figyelni. Egy közös ének után a közösség együtt énekelt a csetényi fiatalok vezetésével is két dalt.

Az igehirdetés szolgálatát Varga László Ottó lelkipásztor végezte az 1Kor 4,1–5 alapján. Prédikációjában kiemelte, hogy a lelkipásztor elsősorban Krisztus szolgája és Isten titkainak sáfára. Rámutatott, hogy a mai változó világban sokféle elvárás éri a lelkipásztorokat – a vezetéstől a delegálásig –, de a lényeg változatlan: a Krisztushoz fűződő szoros kapcsolat és a hűség. Hangsúlyozta: a sáfártól nem a látványos sikert, hanem a hűséget követelik meg, és nem az emberek ítélete, hanem egyedül Isten elismerése a döntő. Felidézte közös emlékeiket is, kiemelve Ferenc küzdőszellemét, amit még a közös focizások alkalmával ismert meg, és elmondta, hogy ilyennek látja az evangélium iránti elkötelezettségben is őt.

Az igehirdetés után került sor a hivatalos avatási szertartásra. Varga László Ottó emlékeztetett: ez egy különleges alkalom, hiszen ifj. Vas Ferenc már 2003 óta szolgál ott, 2006 óta presbiterként, így az avatás valójában a már meglévő valóság ünnepélyes kimondása.

A fogadalomtétel során ifj. Vas Ferenc ígéretet tett a tiszta evangélium hirdetésére, a rábízottak gondozására és a baptista hitelvek szerinti szolgálatra. Ezt követően a tokodi gyülekezet tagjai is felállva tettek ígéretet arra, hogy lelkipásztorukat imádkozó szeretettel támogatják és vele együtt építik Isten országát. Az avatás központi momentumaként Solymosi Attila tokodi gyülekezetvezető, Boncz Zoltán, a dunántúli missziókerület elnöke, és Varga László Ottó kézrátételes imádsággal kérték Isten áldását és a Szentlélek erejét ifj. Vas Ferenc életére.

A felavatott lelkipásztort ezután igékkel köszöntők (lelkipásztor édesapja, testvére, gyülekezetek képviselői és közeli barátok) mind kiemelték, hogy hálásak, hogy láthatják életében az igehirdetésben is említett mély odaadást, hűséget. Az ebben való kitartásra bátorították továbbra is.

Az ünnepség közös szeretetvendégséggel zárult, ahol a testvéri közösség tovább osztozott a nap örömében.

„Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” (1Kor 4,2)

2026.02.15. vas. Dani Zsolt – Kiskőrös

316 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. Dani Zsolt lelkipásztor igehirdetése az 1Móz 5:28-32, 1Móz 6:9-19 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

28Lámek száznyolcvankét éves volt, amikor fiút nemzett. 29Nóénak nevezte el, és ezt mondta: Ő vigasztal meg bennünket kezünk fáradságos munkájában a termőföldön, amelyet megátkozott az Úr. 30Nóé születése után Lámek ötszázkilencvenöt évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; 31Lámek teljes életkora tehát hétszázhetvenhét év volt, amikor meghalt. 32Nóé ötszáz éves volt, amikor fiakat nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.” (1Móz 5:28-32)

9Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. 10Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet. 11A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. 12És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön. 13Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt. 14Csinálj magadnak bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal! 15Így készítsd el: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök, magassága pedig harminc könyök! 16Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről! A bárka ajtaját az oldalára helyezd! Készíts bele egy alsó, egy középső és egy felső emeletet! 17Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak minden élőlényt az ég alatt. Minden el fog pusztulni, ami a földön él.18Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! 19És vigyél be a bárkába minden élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt: hímek és nőstények legyenek! 20A madaraknak, a szárazföldi állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon! 21Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak ehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is, meg azoknak is! 22Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” (1Móz 6:9-19)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Selmeczi Nimród
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist