Kezdőlap Blog Oldal 29

2026. 02. 22. délelőtti istentisztelet // Asztalos Imre – Újpest

413 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 22. #ubgy#IT#Istentisztelet Asztalos Imre igehirdetése a Lukács evangéliuma 11. rész, 14-26 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet

14Egyszer Jézus egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott. 15Néhányan közülük azonban így szóltak: Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket. 16Mások pedig kísértették, és mennyei jelt követeltek tőle. 17Ő azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik. 18Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? Ti azt mondjátok, hogy én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket. 19De ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok. 20Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. 21Amikor az erős ember fegyverrel őrzi a maga házát, biztonságban van a vagyona. 22De ha nála erősebb tör ellene, és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. 23Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol. 24Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, és ha nem talál, akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. 25És amikor odaér, kisöpörve és felékesítve találja. 26Akkor elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek és ott laknak; és végül ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint azelőtt volt.” (Lukács evangéliuma 11. rész, 14-26)

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

2026.02.22. vas. Dr. Steiner József – Kiskőrös

235 megtekintés Élő közvetítés 2026. február 22. Dr. Steiner József lelkipásztor igehirdetése a Zsid 2:1-4 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

1Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. 2Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, 3akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először? Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra, 4Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.” (Zsid 2:1-4)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Selmeczi Nimród
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist

2026.02.15 | Meglátni Isten munkáját a másikban | Dr. Pafkó Tamás | Istentisztelet – Debrecen Trinity

192 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. TRINITY BAPTISTA GYÜLEKEZET Teles szívvel keresni sorozat. Dr. Pafkó Tamás lelkipásztor igehirdetése az 1Sám 18:1-5 igeversek alapján. Trinity Baptista Gyülekezet Debrecen

1Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát. 2Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába. 3És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát. 4Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is. 5És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is.” (1Sám 18:1-5)

Trinity Baptista Gyülekezet
Cím:4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.
Lelkipásztor:Pafkó Tamás dr.
Állandó alkalmak:Istentisztelet:vasárnap 10.00, közben gyermekfoglalkozás Ifjúsági alkalom: péntek 19.00
Honlap:www.trinitygyulekezet.hu

https://www.facebook.com/trinitydebrecen

https://www.youtube.com/@trinitydebrecen

Charles Costa // Vezetve vezetni – Interjúsorozat a baptista egyház vezetőivel

Rendkívüli vendégünk a Vezetve vezetni sorozatban Charles Costa testvér, az Európai Baptista Szövetség és a libanoni baptisták elnöke, akit Téglási Lajos külügyi szaktitkár kérdez a misszió nemzetközi lehetőségeiről és kihívásairól.

Az adás elérhető a népszerű podcastfelületeken is! https://vezetvevezetni.transistor.fm/episodes/charles-costa-vezetve-vezetni-interjusorozat-a-baptista-egyhaz-vezetoivel

2026. 02. 15. – Házasságban élni – Pomázi Barnabás & Noémi – Verőce

560 megtekintés 2026. febr. 15. Pomázi Barnabás lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 37:4, Lk 11:2-10, Fil 4:8 igeversek alapján. Verőce Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet

4Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit.” (Zsolt. 37:4)

2Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! 3Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. 4És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe!5Azután így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és az elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, 6mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek 7– és az így válaszolna belülről: Hagyjál békén! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak, nem kelhetek fel, hogy adjak neked. 8Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert a barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van.9Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 10Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik.” (Lk 11:2-10)

8Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil 4:8)

Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet, Verőce

Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet, Verőce
Cím:2621 Verőce, Árpád út 120.
Lelkipásztor:Pomázi Barnabás
Honlap:http://nyitottkapu.hu/

https://www.youtube.com/c/NyitottKapuBaptistaGy%C3%BClekezet

https://www.facebook.com/nyitottkapuveroce

Generációk együtt – Az Úr közel 2026. február 20.

Milyen generációs különbségek élnek ma a társadalomban? Mi segíthet abban, hogy az idősek és a fiatalok jobban megértsék egymást? És milyen szerepe lehet ebben a gyülekezeteknek? A Magyarországi Baptista Egyház az idei év fókuszába a generációk együttélésének, együttműködésének kérdését helyezte.

Bacsó Benjámin, a veresegyházi Élő Remény Baptista Gyülekezet lelkipásztora és Bereczki Enikő generációkutató a generációk együttélésének égető kérdéseiről beszélgetnek, valamint arról, miért fontos az egyház jelenléte ezeken a területeken.

Kübler János lelkésztől, a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium iskolalelkészétől megtudhatjuk, miként lehet áthidalni közel 50 évnyi korkülönbséget, és hogyan lehet megtalálni a hangot a nem vallásos fiatalokkal.

Az Egyenesen a Bibliából rovatban dr. Várady Endrének, a Baptista Teológiai Akadémia tanszékvezető egyetemi docensének igei üzenetét hallhatjuk.

Műsorvezető: Bodó Mária

Észrevételeiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk. Tartsanak velünk!

Ökumenikus lelkészi (és munkatársi) missziói konferencia Révfülöpön

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Missziói és Evangelizációs Bizottsága idén június 22–26. között rendezi meg Révfülöpön az ökumenikus lelkészi (és munkatársi) missziói konferenciát.

Jelentkezési határidő: 2026. május 11., hétfő

Kedves Testvérek!

Szeretettel hívunk benneteket ez évi lelkészi (és munkatársi) missziói konferenciánkra, amelyet Révfülöpön az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tartunk 2026. június 22–26. között (8253 Révfülöp, Füredi út 1.).

Szokásunkhoz híven idén újból június utolsó hetében tartjuk missziói-lelkészi konferenciánkat Révfülöpön, melyen természetesen munkatársaitokat is szívesen látjuk. Az érkezőket június 22-én, hétfőn délután 14 óra után várjuk. Közös programunk hétfőn vacsorával kezdődik és pénteken ebéddel fejeződik be.
Mivel limitált az egyágyas szobák száma, arra kérjük a kedves Testvéreket, hogy lehetőség szerint azokat hagyjuk meg az egy-egy éjszakákat maradó előadóknak.
A 2026-os év központi igéje és témája:

„…a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16,18)

Az egyház jövője, a jövő egyháza

Krisztus ígérete nem statikus intézményt, hanem élő közösséget hordoz. Az egyház jövője nem a struktúrákban, hanem a Krisztushoz kötött hitben van. A jövő egyháza akkor marad meg, ha nem önmagát védi, hanem Urához ragaszkodik. Ökumenikus küldetésünk: együtt vallani, hogy az egyház alapja nem mi vagyunk, hanem a megfeszített és feltámadott Krisztus.

A konferencia lényege, hogy a mindennapos szolgálaton és az egyéni személyes bibliatanulmányozáson túl egy tematika mentén felépített felkészítőn a kötött előadások mellett kötetlen beszélgetések és tapasztalatcserék alakuljanak ki az öt nap folyamán.

A konferencián az igetanulmányokat, a délelőtti előadásokat és csoportfoglalkozásokat református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista és ortodox lelkipásztorok tartják.
Kérjük, hogy imádsággal készüljetek konferenciánkra, hogy a Szentlélek segítségével épüljünk és tanuljunk egymás tapasztalatából.

Budapest, 2026. február 13.

A szervezők nevében:

Durkó István
MEÖT Missziói Bizottság elnök sk.


Kérem Önöket, hogy a révfülöpi konferenciára való jelentkezésről a MEÖT honlapján tájékozódjanak!

Facebook-esemény: https://fb.me/e/3zKeFxePh

2026. 02.15 – Istentisztelet – Mészáros Kornél – Balatonszemes

140 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése az Ef 4:25-32 igeversek alapján. Balatonszemesi Baptista Gyülekezet

25Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 26Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, 27helyet se adjatok az ördögnek. 28A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 29Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 30És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. 31Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 32Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4:25-32)

Cím:8636 Balatonszemes, Gárdonyi u. 3.
Lelkipásztor:Mészáros Kornél (ügyintéző lelkipásztor)
Állandó alkalmak:Minden vasárnap istentiszteleteket tartunk 10 és 17 órakor (nyári időszámítás szerint 18 órakor)
Honlap:http://www.galap.hu/

https://www.facebook.com/szemesibaptista

https://www.youtube.com/@szemesibaptista

2026.02.15. – Istentisztelet de. – Sellyei Imre – Őrbottyáni Baptista Gyülekezet

55 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. febr. 15. Sellyei Imre lelkipásztor igehirdetése az Ef 5:31-33, Lk 10:1-2.17-20 igeversek alapján. Őrbottyáni Baptista Gyülekezet

31„Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” 32Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. 33De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (Ef 5:31-33)

1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába…
17Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel mondta: Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk! 18Ő pedig ezt mondta nekik: Láttam a Sátánt villámként leesni az égből. 19Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek. 20De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.”
(Lk 10:1-2.17-20)

https://www.facebook.com/orbottyanibaptista

https://www.youtube.com/@orbottyanibaptistagyulekez9461

Cím:2162 Őrbottyán, Hősök tere 1.
Lelkipásztor:Sellyei Imre
Állandó alkalmak:Szerda 18:00 Bibliaóra
Szombat 18:30 Ifi alkalom
Vasárnap 9:00 Imaóra, dicsőítés
Vasárnap 10:00 Istentisztelet
Vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.orbottyanibaptista.hu/
További információk:Körzet:
Sződ, Hunyadi u. 1. – 2134

Istentisztelet – 2026.02.15. vasárnap – Vass Zoltán Arnold – Albertirsa

75 megtekintés 2026. febr. 15. #Baptista#Igehirdetés#Istentisztelet Vass Zoltán Arnold lelkipásztor igehirdetése a Lk 10:1-12 igeversek alapján. Albertirsai Baptista Gyülekezet

1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak. „ (Lk 10:1-12)

Cím:2730 Albertirsa, Kolozsvári u. 13.
Lelkipásztor:Vass Zoltán Arnold
Állandó alkalmak:Facebook oldal
Honlap:http://www.albertirsaibaptista.hu
További információk:Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben 4 taggal alakult az Ócsai Baptista Gyülekezet körzetállomásaként.
Körzeti állomás: Pilis, Templom u. 6. 2721

Weboldal: http://www.albertirsaibaptista.hu/