Kép-Más-Képp – Baptista Művészeti Alkotóhét – Képzőművészeti alkotások
Kovács Péter festményei

Ötvenkét éve boldogan az Úrral járok.
Huszonnégy éve festek olajjal.
Az Úr tetszésére szeretnék alkotni.






Háttértörténet a Jób című festményhez
Hosszasan betegeskedett a soroksári János barátom és testvérem az Úrban. Először egy fiútáborban találkoztunk 19 évesen, ahol közel kerültünk egymáshoz. Évekig leveleztünk, beszámoltunk hitharcainkról, élményeinkről. János házasságkötése után megszakadt a levelezés, már csak ritkán futottunk össze. Betegsége miatt a feleségével járt kezelésekre. A hangja egyre gyengébb lett, nehezen érthető. A torkát, a hangszálait megtámadta a lassan zajló gyilkos kór. Műtétek során a nyakán és a hasán lyukak, nyílások keletkeztek. Egy idő múlva már mesterségesen táplálták. Mindezek ellenére otthon erőltetve dolgozott. Amikor eltört az egyik karja, ami már sohasem gyógyult meg, akkor sem adta fel, még földmunkát is végzett a kertben. Közben egyre fogyott és gyengült. A napokban értesítést kaptam arról, hogy rohamosan romlik az állapota. Készülve az alkotóhétre Budapestre utaztam és beiktattam Jancsi meglátogatását. A szobába lépve egy emberi roncsot, torzót találtam, a régi vonásait nem ismertem fel. Szemei beesve, a bőre a koponyájára tapadva, a lábain csak a csontok maradtak. Szemeimet erőszakkal kellett felé irányítanom. Lelkemben megrendülve zavarban voltam. Sokat imádkoztam, hogy az Úr készítsen fel erre a találkozóra, de a látvány így is sokkoló volt. Az ágyon fekvő emberi forma Leon Bonnat festményére emlékeztetett, amely számomra az egyik legjobb Jób-ábrázolás. Ez a tragikus élmény inspirált arra, hogy megfessem a próbában lévő ember nyomorúságát. Látogatásom után két nappal, az alkotóhéten kaptam a hírt, hogy János végleg elment, célba ért.
Kovács Péter

Rigóné Józsa Zsuzsanna festményei

Ötgyermekes, háromunokás pasztorálpszichológus vagyok. Gyerekkorom óta foglalkozom a művészettel, amit egyre inkább szeretnék Isten és mások szolgálatába állítani.





Afangide Beáta festményei

Afangide Beáta művésztanár, mentor, művészetterapeuta, teológus







Horváth László Adrián festménye

Horváth László Adrián
képzőművész, tanár


A kép keletkezéséről az alkotó tollából:
Alkotóhéten készült festményem központi motívuma az ablak mint kapuszimbólum: átlépési lehetőség a földi-szellemi sík, az ember és Isten között. A festményemen e „kapu” zárva van, erre a zártságra erősít rá a rács és a kilincs hiánya.
A rácsos ablak kétféleképpen is értelmezhető. Egyrészt utal az Édenből kitaszított ember Isten közvetlen kapcsolatához már vissza nem térő voltára, szomorúságára, akit színről színre többé már nem láthat. A rács mozdíthatatlanul jelen van. A képmás kívül rekedt. A rács árnyéka viszont él, fényes árnya színes és életet hoz a pusztai sivatagba. Emellett értelmezhető a képem az Istentől elszakadt „szabad” ember istenképeként is.
Ez utóbbit nézve: Istenről szerzett benyomásaink, emberi vágyaink sokszor épülnek sztereotípiákra (mit „kell adnia” az Istennek), melyek Isten egyéni, ránk épülő terveivel sokszor nincsenek is összhangban, vagy nem vagyunk készen rájuk. Így a rács értelmezési tévútként van jelen, az isteni és az emberi út széttartó voltának jelképe, mely elválasztja az Istent és az embert: az Istenre megsértődött teremtmény rácsot emel önmaga és Isten közé… ez a képmás… már más.
Bögösné Szász Edit képei

Zenészként mindig is közel állt hozzám a művészet, de a festészet iránt csak négy éve kezdtem érdeklődni. Nagyrészt tájképeket festek, mert a természet közelségében különösen közel érzem magamhoz a Teremtőt. Ezenkívül próbálkozom más témákat is érinteni, keresem a saját utamat, azt, hogy hogyan tudnám a leginkább továbbadni azokat a benyomásokat, gondolatokat, érzéseket, melyek festés közben fogalmazódnak meg bennem.


Antal Saci képei

Antal Saci
iparművész








Fotó: Antal Saci
Urunk hatalmas Úr!
A Mk 10,17–18 igéjének magyarázatában az Érted-e, amit olvasol? I. kötete (dr. Almási Tibor kézirata) szól a „jó” jelzőről: „Ezt a jelzőt Istenre alkalmazták. […] Jézus nem visszautasítja ezt a jelzőt, amely csak Istennek jár, hiszen ő és az Atya: egy. Csupán azért alkalmazza a visszautasításnak ezt a módszerét, hogy kiderüljön: a törvénytudó a »jó« jelző használatával tudatosan azonosítja-e Krisztust Istennel.”
Mondhatnánk és mondjuk is ki azt, hogy a mi Urunk a „jó”-val nem tulajdonnevet alkot, amikor a gazdag ifjúval beszél, és nem arra serkenti, hogy Istent így kell megszólítani. Őt se, de Istent se, ennek ellenére megáll (!) a kijelentés: „Senki sem jó az egy Istenen kívül.” (Mk 10,17)
Ha arra gondolok, hogy az Úr Jézus Krisztus kétszer is azt mondta magáról: „Én vagyok a jó pásztor…” (Jn 10,10.14) Nincs is semmi gond, ha őt e megszólítással tiszteljük, bár ő így sehol nem kéri.
Felteszek most egy kérdést, majd kifejtem a választ. A jelzőből és az Isten névből hogyan alakult tulajdonnév? A „jó” jelző Istenre vonatkoztatva – ezt százszor is aláhúzom – biblikus és igaz! Most mégis másról legyen szó.
Kérdezem továbbá azt, hogy beszélgetéseinkben a „Jóistenről” kell vallanunk, imádságainkban pedig a „Jóisten” megszólítás szükséges? „Istenem!” – nem lenne ez elég? A „jó” jelző használata nélkül vétkeznénk? Más megközelítéssel kérdezem: hogyan került a tulajdonnév elé közvetlenül a jelző, s hogyan olvadt egybe vele? Úgyannyira, hogy ejtésben és írásban is egynek lehet venni, magyarán, keletkezett egy tulajdonnév.
Bizony, nem nyilvánítható szélsőségesnek az a keresztény újság, amelynek egyik cikke az előbbieknek megfelelően már a címében céltudatosan ezt kérdezi: „Létezik-e a »Jóisten«?”, majd a cikkben végig ezt az írásmódot használja.
Ha megszületett egy tulajdonnév, akkor azt nyilván egybe kell írni. Ha azonban így nincs a Bibliában, akkor van-e szükség rá, s ha van, akkor miért? Honnan ered? Ezek a kérdések foglalkoztattak engem, ezért fogtam bele ebbe az írásba. Közben pedig példának okáért arra a Benedek Elek-versre gondoltam, amely az Esti imák címet viseli. Az 1. vers „Én Istenem, jó Istenem…” kezdetű. Ez jutott tehát eszembe, hiszen gyermekkoromban erre lettem megtanítva, ezen kívül a reggeli, a „Jó Istenem, felébredtem…” kezdetűre. Érdekes, hogy Benedek Elekkel indította el Pósa Lajos Az Én Újságom című lapot, s annak 1890. évi 4. számában mindkét vers Pósa Lajos nevén található, felül a Reggeli imádság, alatta az Esteli imádság. Nem csak én tanultam és mondtam ezeket, akkor is, ma is, még a net világában is fellelhető mindkettő egyik-másik nagyegyház oldalán, példázva a vallásos közeget. Mint műalkotások értékelendők, ezt hangsúlyozom. Mégis: erre kell elmennünk?!… Biblikusan és a vallásosság színezetét kerülve lehetne is, kellene is akár a mi Urunkhoz, akár bármely felnőtthöz, akár kisebb gyermekhez, akár nagyobbhoz szólani. Erre viszont el lehetne és el is kellene mennünk!
A „jó” jelző és az Isten tulajdonnév összekapcsolása tehát eredményezett egy mára szinte úton-útfélen elhangzó új tulajdonnevet. Ászáf még határozottan jelzőt fogalmaz meg Istenről: „Milyen jó az Isten Izraelhez, a tiszta szívűekhez!” (Zsolt 73,1)
Valamikor mégis megtörtént az átfordulás (erről írtam), de nem a bibliai szövegekben, ott merő véletlenségből sem jelenik meg a „jó” jelzővel kezdődő tulajdonnévi forma!
A jelzős szerkezet helyett a következő mondatokban már mintegy azzá formálódott. Hadd idézzek: „Ma már nem csupán a világ fiai használják alkalomszerűen ezt a kifejezést: »Jóisten«, nem csak politikusok vagy közéleti személyiségek szájából hangzik el a Teremtő ilyen megnevezése. (Ez esetben talán megmagyarázható lenne – bizonyítva ezzel, hogy inkább elvont fogalomként használják, és nem élő kapcsolatot fejez ki.) De az, hogy hívő keresztények bizonyságtételeiben, közösségi alkalmakon, imaórákon, sőt igehirdetésekben is egyre gyakrabban fordul elő a »Jóisten« kifejezés, ez elgondolkoztató. Vagyis elmondhatjuk, már annyira általánosan elterjedt ez a »jóistenezés«, hogy szinte fel sem tűnik.” E mondatokkal a Vetés és Aratás 2003. évi 4. számában megjelent cikket idéztem írásomban, s az aktualitást illusztrálom. Lenne több hasznos mondat is, ezek közül egyet semmiképp se hagyjak ki: „Hiába olvas a Bibliában mennyei Atyáról, Megváltóról, Úr Jézus Krisztusról az ilyen ember – szívében (vagy szavaiban is) döntő teret kap a »Jóisten«.”
Belefogtam A hit hangjai énekeinek átvizsgálásába, hogy előbbieket illetően pontosabb adatokhoz jussak. Nem mondom, hogy nem találkoztam például a 189-es, Hagyjad a jó Istenre… kezdetű énekkel, bár ott jelzős szerkezetként láttam (a református énekeskönyv 158. énekében ez – miért, miért nem – Hagyjad az Úr Istenre… kezdetű, az egyes strófák fordításában minimális eltérés van).
A felmerült kérdést illetően a lehető legfontosabbat, vagyis a Biblia válaszát már jeleztem a kedves testvéreknek. Ehhez a válaszhoz szorosan kapcsolom Spurgeon személyét, ugyanis figyelmet fordítottam igehirdetéseire. Egyrészt arra, amelyben ószövetségi igéket magyaráz, másrészt arra, amelyben újszövetségieket. Arról bizonyosodtam meg, amit – megvallom – eleve feltételeztem, azt tudniillik, hogy sehol nem említ „Jóisten”-t, de köteteiben e szavakat jelzős szerkezetként sem találtam. Minden igehirdetése példája úgy a Krisztus-központúságnak, mint az írásközpontúságnak, így teljesen hiteles.
Olyan sok saját neve, olyan sok tulajdonneve van a mi Urunknak! Csak néhányat sorolok, s ezek között van, ahol így mutatkozik be: „Én vagyok a Mindenható Isten.” (1Móz 17,1) Szóról szóra ugyanígy hangzik az 1Móz 35,11. Egy másik helyen ezekkel a szavakkal fordul Mózeshez: „Én vagyok az Úr! Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak úgy jelentem meg, mint »Mindenható Isten«, de azt a nevemet, hogy »Úr«, nem nyilatkoztattam ki nekik.” (2Móz 6,2–3) Jeremiás egyáltalán nem kelti fel a „Jóisten” képét, nem egy jámbor valakiről beszél, aki előtt a harag ismeretlen lenne – mi azonban a „Jóisten” szóval félrevezethetünk sokakat (akár kérdezhetjük azt is, hogy lehet ez célunk?!…) –, ő ezt mondja: „De az Úr igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! Haragjától megrendül a föld, dühével szemben a népek tehetetlenek.” (Jer 10,10) S olyan csodálatos tulajdonneveket hoz elő a Szentlélek Ézsaiás soraiban: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5) A mi Urunk nagyon sokszor Atyának nevezte, s erre szól a bátorítás Pál szavain keresztül: „Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: »Abbá, Atyám!«” (Gal 4,6)
Az ilyen nevek megállják a helyüket, válasszunk ezekből, akár más keresztények társaságában, akár izraelita testvéreink társaságában fordulnánk meg, de bizonyságként e párját ritkító kifejezések a nem hívők előtt is biblikus, ennélfogva gyönyörű és igaz megvallások. Ne adjuk alább!
Én legjobban Megváltónk nevében (neveiben) gyönyörködöm. Az ő nevét szívből vallva szerzünk legnagyobb örömöt Istenünknek! Nem ez-e a célunk? Kimondani azonban sokszor nehéz a nem megszokottat. Ellenségünk valahogyan féket köt (vagy azt akar kötni) a nyelvünkre, hogy nehogy kimondjuk a legdrágább nevet, bevallom, hogy ezt többször tapasztaltam én is. Örömöt igazán az ő nevét megvallva fogunk érezni, az ennél sokkal fontosabbat pedig már elmondtam néhány mondattal előbb.
Photo by Ümit Bulut on Unsplash
AlapVető 2024. június–július
Megjelent az AlapVető baptista szociális hírlevél következő száma, amelyben elolvashatjuk Varga Krisztián (Utcafront) írását az önkéntes táborról, találkozhatunk egy újabb tábori felhívással, és megtudhatjuk, hogy a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ felsőoktatási ösztöndíjat hirdetett. Az igemagyarázatot Háló Gyulának köszönhetjük.
Kellemes időtöltést kívánunk!
Láss csodát!
Ezzel a névvel második alkalommal tartottuk meg táborunkat 2024 júliusában, amelynek résztvevői dunántúli látássérült emberek voltak. Egy Lispeszentadorján nevű, zalai dombok között meghúzódó falucskában, a Rejtek Vendégházban töltöttünk el három tartalmas napot.






A tábor célja, hogy a speciális élethelyzetben élő embertársainkhoz eljusson az evangélium üzenete, tapasztalják meg az imádság és a hívő közösség valóságát és életreformáló hatását, az Atya szeretetét. Hiszünk abban, hogy a Szentlélek végzi a lélekmentő munkát azokban is, akik először voltak a táborunkban, azokban is, akik már visszajárók.
A segítők és a résztvevők különféle felekezeti háttérből jöttek, a résztvevők közül pedig többen egyáltalán nem kötődnek semmilyen felekezethez.
A programot úgy állítottuk össze, hogy a szabadidős tevékenységek előkészítsék vagy elmélyítsék az igei üzenetet. A vizualitás hiánya vagy csökkent mértéke miatt ennek különösen nagy jelentősége van, mert segíti az üzenetek későbbi felidézését. E célból több hangfelvétel is készült, amit zárt messengercsoportban osztunk meg, ahol továbbra is folyik a kapcsolattartás.
A magvető példázatát, a samáriai asszony történetét és a laodíceai gyülekezetnek szóló levél egy részletét tanulmányoztuk.
Látogatást tettünk egy közeli családi farmon, ahol ittunk a frissen fejt tehéntejből, és hálából énekeltünk a házigazdáinknak, akiket megérintettek a keresztény szövegű dalok. Veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozást szakember vezetésével tartottunk, amelyet az Áttörés című keresztény film vetítése előzött meg. Kézműves foglalkozáson levendulás ajtódíszt készítettünk kopogtatóval, ami otthonunkban is felidézi Jézus mondatait: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek…”
A visszajelzésekből kiderült, hogy a korábbi tábor hatására volt, aki közösséget keresett a lakóhelyén, ahova azóta is jár, volt, aki közeli hozzátartozója elvesztését a táborban kapott üzenetek segítségével tudta feldolgozni. Az idei alkalmunkon is láthattuk Isten munkájának egy részét, ahogy Bibliát nem ismerő emberek nyíltak meg az igei üzenetre.
A táborvezetésért Peszleg Katalin és Peszleg Zsolt volt a felelős, a zenei szolgálatot Opauszki Györgyné Eszter és Kopa Zoltán látták el.
Köszönjük az anyagi támogatást, amit egyházunk nyújtott ehhez a szolgálathoz, és Bokros Andreának, hogy a Speciális Misszión belül a látássérült emberek elérését is szívügyének tekinti!
Peszleg Katalin és Zsolt
Lenti, 2024. 07. 25.
Istentisztelet – 2024. 07. 28. – Balázs André – Szeged
197 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. júl. 28. Balázs André lelkipásztor igehirdetése az Ef 5,15-21 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet
„15Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, 16kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. 17Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akara. 18Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, 20és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.
21Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.” (Ef 5,15-21)
https://www.youtube.com/@SzegediBaptistaGyulekezet
https://www.facebook.com/baptistaszeged
Az Ifjúsággal kapcsolatos információk pedig megtalálhatóak az alábbi honlapokon:
https://www.facebook.com/szegedi.ifi
http://ifi.baptistaszeged.hu/
https://www.youtube.com/user/szegediifi/
| Cím: | 6724 Szeged, Hétvezér u.5/b. |
| Lelkipásztor: | Balogh Barnabás, Balázs André |
| Állandó alkalmak: | vasárnap 9.00 Imaóra 10 és 17óra (július 1-től szeptember 1-ig 18 óra) kedd 19.00 óra Ifjúsági csütörtök 18 óra Istentisztelet |
| Honlap: | http://baptistaszeged.hu/ |
2024.07.28. du. – Győri Kolos – Bp. Pesterzsébet
133 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. júl. 28. #Jézus #Isten #baptista Győri Kolos lelkipásztor igehirdetése az Ézs 49:8-13 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet
„8Ezt mondja az ÚR: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek. Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az elpusztult örökséget. 9Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra! Útközben lesz mit enniük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. 10Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez. 11Utat készítek a hegyeken át, és feltöltik majd az országutakat. 12Ezek itt messze földről jönnek, azok észak és nyugat felől, amazok meg Színím földjéről! 13Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, ujjongásba törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az ÚR, és megkönyörül az elesetteken.” (Ézs 49:8-13)
| Cím: | 1203 Budapest, Ady E. u. 58 |
| Lelkipásztor: | Katona Béla, Győri Kolos |
| Állandó alkalmak: | csütörtök 18:30 Bibliaóra vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra vasárnap 10:00 Istentisztelet vasárnap 17:00 Istentisztelet |
| Honlap: | http://www.pbgy.hu/hu/ |
Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!
Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala:
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala:
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…
2024.07.28. vas. – Selmeczi Nimród – Kiskőrös
254 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. júl. 28. Selmeczi Nimród lelkipásztor igehirdetése az Ef 5:15-21 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet
„15Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, 16kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. 17Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akara. 18Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, 20és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.
21Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.” (Ef 5,15-21)
| Cím: | 6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6. |
| Lelkipásztor: | Győri Gábor, Selmeczi Nimród |
| Állandó alkalmak: | Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet 17.00 Istentisztelet Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra Péntek 18.00 Imaóra Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom |
| Honlap: | http://www.kiskoros.baptist.hu |
https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist
https://www.facebook.com/kiskoros.baptist
















