Vannak olyan érzések, amelyeket a legjobb lenne azonnal elfeledni. Most mégis olyan érzésről szeretnék beszélni, amivel kapcsolatban nagyon örülök, hogy már elmúlt, és jó lenne, ha soha többet nem kellene újra szembenéznünk vele. Az elmúlt év (2025) decemberében négy hétig nem láttuk a napot. A Bakonyban sűrű köd is volt, ami nagyban nehezítette az életünket. Eleinte még élveztük is kicsit ezt a tipikus ködös adventi hangulatot. Végül már nagyon zavaróvá vált. Azóta hozzánk is eljutott a napsütés, de nem szeretném elfelejteni azt az érzést, amit bennem ez a hosszan tartó, sűrű köd kiváltott. Sokáig nem tudtam megfejteni, miért volt ennyire zavaró mindez, miért nem tudtam elengedni, és miért ennyire emlékezetes a számomra.

Végül arra jutottam, hogy a legrosszabb az volt a ködben, hogy tanácstalan voltam ezzel az élethelyzettel kapcsolatban. A sűrű ködben nincs használható tudás és bölcsesség. Maradnak a legalapvetőbbek: Légy óvatos! Légy türelmes! Törekedj az életszentségre! Profán módon megfogalmazva: Ne tégy semmi váratlant! Ezekhez a tanácsokhoz nem kell tanulni, nem szükséges élettapasztalat, sem semmiféle életbölcsesség. Ezt egy kisgyerek is tudja. Légy visszafogott! – hangzik ilyenkor a legfontosabb tanács. Ez igaz a lelki életünkre is. Ha Isten ködös, beláthatatlan élethelyzetbe enged vagy visz bennünket, akkor arra nem tudunk előre felkészülni. Egy tevékeny, mindenre megoldást kereső és találó embernek ez a legidegőrlőbb szituáció lehet. Van, amire nem bizonyulhatunk felkészültnek. Lelki értelemben is szembe kell néznünk ezzel a lehetőséggel, amikor felkészületlenek vagyunk, és emberi erőből, értelemből és akaratból nincs rá megoldás. Ilyenkor kell megfogadnunk a legalapvetőbb tanácsokat, amelyek néha kényelmetlenül túl egyszerűek. Légy óvatos és türelmes! Törekedj az életszentségre! Akkor is, ha nem látja senki.

Mi a zavaró a ködben? A köd – nem mindig, de gyakran – lelkünk ellenségének a búvóhelye. Kedveli a ködöt, mert az eltakarja a valódi szándékait és céljait. Leplezve törhet rá ilyenkor az emberre. Ezt tudjuk mindannyian. Épp ezért nehéz az ilyen helyzet, mert nem élhetünk folyamatos félelemben. Nem lehet állandóan a minket fenyegető veszélyre koncentrálni. Pedig tudjuk, hogy a veszély valós és leselkedik ránk. S azt sem tudjuk, honnan érkezhet a támadás. Ez olyan stresszt okoz, ami nagyon megviseli a lelki életünket. A köd ismeretlen veszélyforrást tartalmazhat a számunkra.

A Biblia egy sokkal melegebb éghajlaton íródott, mint amilyen a miénk. Ezért a szentírók tudtak ugyan a ködről, de ismeretlenek voltak számukra a sűrű, bakonyihoz hasonló időjárási jelenségek. A köd képe ezért másképp jelenik meg a Szentírásban. A legfontosabb talán a Prédikátor könyvében található. A könyv fő üzenete a „minden hiábavalóság” érzésével való megküzdés. A hiábavaló szó a héberben a köd, pára képzetéhez kapcsolódik. Ahogy a sivatagban éjjel látszik az ember lehelete, az valóságos ugyan, de pillanatok alatt eltűnve hiábavalóvá lesz. Vagy mint a felhők, amelyekből sosem esik eső. Vagy a délibáb a Hortobágyon. Szép ugyan, de abból senki nem iszik vizet. Csupán csak látszat, bármennyire is valóságosnak tűnik. A köd nehézsége az, hogy tudjuk, csak pillanatnyi. Az a pillanat viszont hetekig is eltarthat. Nem lehet felkészülni szemvillanásnyi időszakokra. S az életben vannak ilyen helyzetek. A napsütés, Isten kegyelme gyorsan eltünteti szinte észrevétlenül akár, nyomot sem hagyva maga után. A köd kiszámíthatatlan, ezzel bizonytalanít el bennünket. Jób könyvét olvasva azt tanultam meg, hogy nem lehet mindig biztosat tudni egy élethelyzetben. Jób barátai túl biztosak voltak a véleményükben. A túlzott magabiztosság volt a hibájuk. Ez lett számonkérve rajtuk. Ezt az érzést, a bizonytalanságot nem szabad elfelejtenünk. Azt, hogy a kiszámíthatatlan élethelyzeteinkben legyünk türelmesek, óvatosak, és igyekezzünk szentül cselekedni. Nem az ilyen magatartásunk hozza majd el a megoldást, de így viselkedve lesz a legkisebb kárunk. A megoldás majd Istentől jön. Ily módon cselekedve kevésbé fogunk ítélkezni a másik ember fölött, aki ehhez hasonlót él át, s nem sietünk kéretlen tanácsokkal megoldani a megoldhatatlant. Engedjük ilyenkor Istent munkálkodni.

Mégis mit tehetünk? Pál, aki pontosan tudja, milyen láthatatlan erőkkel harcolni, ezt mondja:

„legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért…” (Ef 6,18)

Így imádkozhatunk magunkért is. Ez a legkevesebb, amit egy hívő ember megtehet, de néha ez a legtöbb. Ne szégyelljük, ha néha csak ilyen keveset tehetünk!