Miért hagyja Isten, hogy egy hatgyermekes édesanya kapjon egy súlyos diagnózist? Dr. Baráth Éva megosztja velünk gyógyulásának csodálatos történetét, amelynek során átélte Isten közelségét az életért folytatott küzdelemben.
„Hátha tesz valamit értünk az Úr, mert az Úr előtt nincs akadály, akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást.” (1Sám 14,6)
A jelenlegi püspökladányi gyülekezet története 1995-re vezethető vissza. Püspökladányban több Isten által új életet nyert fiatal talált egymásra. 2000-re elkezdtek gyülekezetté formálódni és aktív missziós tevékenységet folytatni. Alkalmaikat házaknál tartották, majd a helyi Ifjúsági Házat bérelték. 2008-ban (5 taggal) – kölcsönös megismerés és bizalom alapján – csatlakoztak a Hajdúszoboszlói Baptista Körzetünkhöz. Az aktív misszió és a közös szolgálat révén a gyülekezet 16 főre növekedett.
Ebben az időben Kiss János gyülekezetvezető testvér felajánlotta saját háza első részét, hogy imaházzá alakítsuk át. 2018-ban az Úr lelkipásztori szolgálatra hívta el testvérünket egy másik településre. A személyétől és családjától való leválás kihívást jelentett a gyülekezetnek. Isten azonban egy csendes hétvégén elkezdte újra összekovácsolni a gyülekezetet. Előbb a közösség erősödött meg, utána missziói látásokat is kaphattunk.
A gyülekezet újra elkezdett kilépni a falakon kívül Bibliai Családi Parkok, házasság hete, kreatív műhely, nyári gyermektáborok által. 2024-ben a BTESZ által elindított bölcsőde életébe is aktívan bekapcsolódtunk. Jelenleg 10 fő a tagságunk, de hála Istennek, családtagokkal, érdeklődőkkel együtt 30 körül vagyunk.
Újabb mérföldkő a gyülekezet életében, hogy a plántáló testvér által felajánlott ingatlant (amit 15 éven keresztül használhattunk) visszaadtuk számukra. 2025. január elsejétől a testvérek (barátkozó is) otthonaikat nyitották meg az alkalmaink megtartására. A vasárnapi istentiszteleten átlagosan 23 fő vesz részt, a hétköznapi alkalmakkor pedig 8-9 fő. A gyülekezet aktív „imaházkeresésbe” fogott.
Az volt az imádságunk, hogy egység alakuljon ki közöttünk a lehetséges ingatlan kapcsán. Isten meghallgatott! A Petőfi Sándor u. 16. sz. alatti épületről egységesen azt érzékeltük, hogy mind helyileg (városközpontban van, a Művelődési ház és iskolák közelében), mind az épület állagának vonatkozásában megfelelő (jól megépített, könnyen átalakítható, nagyobb, mint az eddigi, hamar használatba vehető). Az ingatlan 23,5 millió forintba kerül, amit február végén foglalóztunk le.
A kis gyülekezet odaszánta magát arra, hogy mind anyagiakban, mind fizikai munkában odategye magát a leendő imaház megvásárlására és kialakítására. Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy a hajdúszoboszlói körzet gyülekezetei is támogató módon állnak hozzánk.
Hálásak vagyunk az országos vezetésnek a célgyűjtés lehetőségéért.
Kérjük a testvérek imádságát és azt, hogy – az Úr indítása szerint – adományaikkal is támogassák a gyülekezetünk hitlépését az Úr neve dicsőségére.
Komáromi Tibor Püspökladányi Baptista Gyülekezet
Az Országos Tanács döntése alapján kérjük testvéreinket, hogy adományaikat a Magyarországi Baptista Egyház bankszámlájára küldjék: 13555555-11111111-11111111. Közlemény: „Püspökladányi imaház javára”.
Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 23. Merényi Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Mk 12,18-27 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet
„18Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.5Móz 25,5-1020Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. 21A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. 23A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. 24Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? 25Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. 26Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.”2Móz 3,2.627Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.” (Mk 12,18-27)
vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára szerda 18.00 bibliaóra szombat 17.30 ifjúsági óra
131 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 23. Jóföldi Endre lelkipásztor igehirdetése a 2Timóteus 2:1, 1Korinthus 15:9-10, Efézus 3:8, 1Timóteus 1:15, Példabeszédek 1:25-26 igeversek alapján. Békevár Baptista Gyülekezet Kaposvár
„Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van.” (2Tim 2:1)
„9Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát.Ef 3,8;1Tim 1,15-1610De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.” (1Kor 15:9-10)
„Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát,” (Ef 3:8)
„Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” (1Tim 1:15)
„25Semmibe vettétek minden tanácsomat, és feddésemmel nem törődtetek, 26ezért én is nevetek majd a bajotokon, kigúnyollak, ha eljön, amitől rettegtek,5Móz 28,63„ (Péld 1:25-26)
Cím:
7400 Kaposvár, Béke u. 30.
Lelkipásztor:
Jóföldi Endre presbiter
Állandó alkalmak:
Vasárnap 10 órától istentisztelet Ifjúsági óra: szombat 17 óra Istentisztelet Nagyatádon: vasárnap 10 órától
103 megtekintés 2025. márc. 23. #keresztény#Baptista#Isten Újvári Ferenc lelkipásztor igehirdetése a Mk 12:18-27 igeversek alapján. Albertirsai Baptista Gyülekezet
„18Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.5Móz 25,5-1020Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. 21A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. 23A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. 24Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? 25Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. 26Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.”2Móz 3,2.627Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.” (Mk 12:18-27)
Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben 4 taggal alakult az Ócsai Baptista Gyülekezet körzetállomásaként. Körzeti állomás: Pilis, Templom u. 6. 2721
872 megtekintés 2025. márc. 23. Alcím: Az utolsó idők próféciáinak tanulmányozása. Szarka János igehirdetése a 2Péter 1,19-21 igeversek alapján. Új Remény Baptista Gyülekezet Debrecen
„19Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. 20Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, 21mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.” (2Péter 1,19-21)
Cím:
4029 Debrecen, Bercsényi Miklós utca 109.
Lelkipásztor:
Tóth Sándor
Állandó alkalmak:
Felfedező csoport Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára. Minden vasárnap 15 órától Istentisztelet Minden vasárnap 16 órától Csütörtök 18:30 – Házicsoportos alkalom
Isten szólt „Kezdetben”, és létrejött a teremtettség. „Az idő teljességében” pedig Jézus szólt, és távoztak démonok, betegségek. Vajon csupán isteni privilégium a szavak változást előidéző hatalma? Merthogy úgy tapasztaljuk, a mi szavainknak is vannak észlelhető következményeik. No de akkor hol van mindennek a határa? Olykor szimmetria látszik e kérdésben, máskor meg felemásnak tűnik a képlet. Egyáltalán áldás vagy átok a nyelvi kommunikáció adománya? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ az előadásban bibliai támpontokra építve dr. Várady Endre.
Előadása a 2025. február 22-én tartott Fele/más című XIII. Baptista Tudományos és Ismeretterjesztő Konferencián hangzott el.
A konferenciáról készült beszámoló itt olvasható: https://www.baptist.hu/batik-13-tudomanyos-konferencia/
A Copernicus Klímaváltozási Központ elemzése szerint a Föld átlaghőmérséklete 2024-ben haladta meg először a +1,5 °C-ot az iparosodás előtti időszakhoz képest. A melegedés az utóbbi néhány évben jelentősen gyorsult. „Mit tehet az egyes ember?” Alkalmazkodik. Erre vonatkozóan néhány jó tanáccsal igyekszik szolgálni Pátkai Zsolt meteorológus, amelyek több vagy kevesebb anyagi befektetéssel segítenek a megváltozott éghajlati körülményekhez való alkalmazkodásban.
Pátkai Zsolt meteorológus előadása a 2025. február 22-én tartott Fele/más című XIII. Baptista Tudományos és Ismeretterjesztő Konferencián.
505 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 23. Kübler János lelkipásztor igehirdetése a Róma 14:9 igevers alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet
„Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.” (Róm 14:9)
Cím:
1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:
Kübler János
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet Vasárnap 17 órától istentisztelet Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk