209 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. Szarka János igehirdetése az 1Jn 4:1-6 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet
„1Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. 2Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. 3Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van. 4Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. 5Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat. 6Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.” (1Jn 4:1-6)
Székesfehérvári Baptista Gyülekezet
Cím:
2800 Székesfehérvár, Széchenyi u. 26.
Lelkipásztor:
Merényi Zoltán, Kovács Dániel (társ lelkipásztor)
Állandó alkalmak:
Szerda: 18:30 Szabadság Krisztusban tanítványág tanfolyam Csütörtök: 18.00-19.00 Közbenjáró alkalom Péntek: 17:30 Alapozó Biblia Iskola 18:30 Ifjúsági alkalomVasárnap: Imaóra 09:30-10:00 10:00 – 11:30 istentiszteletHázi csoportok családoknál
127 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. Macher Tivadar lelkipásztor igehirdetése a Jel 5:1-14 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet
„1És láttam a trónon ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; 2és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? 3De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. 4És keservesen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. 5Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét. 6És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. 7A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből; 8és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt – mindegyiknél hárfa volt és aranypohár, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek –, 9és új éneket énekeltek ekképpen: Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; 10és a mi Istenünk papjaivá és országa népévé tetted őket, és uralkodni fognak a földön. Az angyalok és a teremtmények éneke11És látomásomban sok angyal hangját hallottam a trón, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; 12és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! 13És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! 14A négy élőlény így szólt: Ámen! És a vének leborultak, és imádták őt.” (Jel 5:1-14)
József Utcai Baptista Gyülekezet
Cím:
1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:
Macher Tivadar helyi ügyintéző lelkipásztor
Állandó alkalmak:
Vasárnapi programjaink 09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap) A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra 10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával) 16:00 17:00 Énekkari próba 17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját) A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel
2423 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. Uzonyi Barnabás lelkipásztor igehirdetése a 2Sám 15:30-16:4, Péld 18:13, 1Thesz 5:21, 1Kor 13:4-7 igeversek alapján. Péceli Baptista Gyülekezet
„30Dávid azután elindult fölfelé az Olajfák hegyének lejtőjén, és amíg ment, egyre csak sírt. Betakart fejjel, mezítláb ment, és vele együtt az egész hadinép is betakarta a fejét, és ahogy mentek fölfelé, egyre csak sírtak. 31Amikor jelentették Dávidnak, hogy Ahítófel is az összeesküvők között van Absolonnál, ezt mondta Dávid: Kérlek, Uram, hiúsítsd meg Ahítófel tanácsát! 32Amikor fölért Dávid a hegy tetejére, ahol Istenhez szokott imádkozni, éppen szembejött vele az arki Húsaj megszaggatott ruhában, földet szórva a fejére. 33Dávid ezt mondta neki: Ha velem tartasz, csak terhemre leszel, 34de ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: Én a te szolgád leszek, ó, király! Azelőtt apád szolgája voltam, de mostantól fogva a te szolgád vagyok – akkor meg tudod hiúsítani Ahítófel tanácsát. 35Ott lesznek veled a papok, Cádók és Ebjátár is. Azért mindent, amit a királyi palotából hallasz, jelentsd Cádók és Ebjátár papoknak. 36Ott van velük a két fiuk is: Cádóké Ahímaac, Ebjátáré pedig Jónátán. Velük mindent megüzenhettek nekem, amit csak hallotok. 37Húsaj, Dávid barátja be is ment a városba. Absolon is megérkezett Jeruzsálembe. 30Dávid azután elindult fölfelé az Olajfák hegyének lejtőjén, és amíg ment, egyre csak sírt. Betakart fejjel, mezítláb ment, és vele együtt az egész hadinép is betakarta a fejét, és ahogy mentek fölfelé, egyre csak sírtak. 31Amikor jelentették Dávidnak, hogy Ahítófel is az összeesküvők között van Absolonnál, ezt mondta Dávid: Kérlek, Uram, hiúsítsd meg Ahítófel tanácsát! 32Amikor fölért Dávid a hegy tetejére, ahol Istenhez szokott imádkozni, éppen szembejött vele az arki Húsaj megszaggatott ruhában, földet szórva a fejére. 33Dávid ezt mondta neki: Ha velem tartasz, csak terhemre leszel, 34de ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: Én a te szolgád leszek, ó, király! Azelőtt apád szolgája voltam, de mostantól fogva a te szolgád vagyok – akkor meg tudod hiúsítani Ahítófel tanácsát. 35Ott lesznek veled a papok, Cádók és Ebjátár is. Azért mindent, amit a királyi palotából hallasz, jelentsd Cádók és Ebjátár papoknak. 36Ott van velük a két fiuk is: Cádóké Ahímaac, Ebjátáré pedig Jónátán. Velük mindent megüzenhettek nekem, amit csak hallotok. 37Húsaj, Dávid barátja be is ment a városba. Absolon is megérkezett Jeruzsálembe.” (2Sám 15:30-16:4)
„3Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják.” (Péld 18:13)
„21de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg,” (1Thesz 5:21)
„4A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 6Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 7Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13:4-7)
Péceli Baptista Gyülekezet
Cím:
2119 Pécel, Kovács u. 13.
Lelkipásztor:
Uzonyi Barnabás
Állandó alkalmak:
Vasárnap 10:00 IstentiszteletSzerda 10:00 Nyugdíjasok bibliaórája kéthetenteCsütörtök 18:30 Olvasd velünk a Bibliád sorozatPéntek 18:30 IfiSzombat 16:00 Tini ifi kéthetenteHázicsoportjaink hétköznaponta vannak. Bővebb információért keress minket elérhetőségeinken!
62 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. Sipos Márk igehirdetése a Jeremiás 29:10-14, Dániel 1, Jeremiás 20:9, Jób 5:18 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet
„10Ezt mondja az Úr: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jót, amelyet megígértem, és visszahozlak benneteket erre a helyre. 11Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. 12Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. 13Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam. 14Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az Úr –, és jóra fordítom sorsotokat: összegyűjtelek titeket minden nép közül; mindenhonnan, ahová csak szétszórtalak – így szól az Úr –, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek titeket.” (Jer 29:10-14)
„1Jójákím júdai király uralkodásának harmadik évében felvonult Nebukadneccar, Babilónia királya Jeruzsálem ellen, és ostrom alá vette. 2Az Úr a kezébe adta Jójákímot, Júda királyát és az Isten háza fölszerelésének egy részét; ő pedig elvitte a fölszerelést Sineár földjére, a maga isteneinek a templomába, és isteneinek a kincstárában helyezte el. 3A király parancsba adta udvarmesterének, Aspenaznak, hogy válasszon ki Izráel fiai közül királyi vérből való vagy nemesi származású 4ifjakat, akiknek semmiféle fogyatékosságuk nincs, hanem szépek, fogékonyak minden bölcsességre, műveltek, járatosak a tudományban, és így alkalmasak arra, hogy majd a királyi palotában szolgálatba álljanak. Meg kellett őket tanítani a káldeusok írására és nyelvére is. 5A király elrendelte, hogy napi ellátmányukat a király ételeiből adják, és abból a borból, amelyet ő szokott inni. Így kellett őket nevelni három esztendeig, hogy azután a király szolgálatába álljanak. 6Voltak közöttük júdaiak is: Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. 7Az udvarmester ilyen neveket adott nekik: Dánielt Baltazárnak, Hananját Sadraknak, Mísáélt Mésaknak, Azarját pedig Abéd-Negónak nevezte el. 8Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amelyet ő szokott inni. Megkérte hát az udvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. 9Isten az udvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt, 10de azért ezt mondta az udvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így az ételetekről és az italotokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál!11Akkor Dániel ezt mondta annak a felügyelőnek, akit az udvarmester rendelt Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá mellé: 12Tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Engedjék meg, hogy zöldségféléket együnk, és vizet igyunk. 13Azután mutassanak meg neked minket és azokat az ifjakat, akik a király ételéből esznek, és amit majd látsz, aszerint bánj szolgáiddal! 14Az hallgatott rájuk ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig. 15Tíz nap múlva szebbnek látszottak, és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király ételéből ettek. 16Ezért a felügyelő fölmentette őket az alól, hogy az előírt ételt egyék, és bort igyanak, és ahelyett zöldségféléket adott nekik. 17Isten megadta ennek a négy ifjúnak, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is.18Amikor eljött az az idő, amelyről megparancsolta a király, hogy vezessék őket eléje, az udvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé. 19A király elbeszélgetett velük, de egy sem akadt közöttük, aki olyan lett volna, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. Ők tehát a király szolgálatába álltak. 20Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. 21Ott is maradt Dániel Círus király uralkodásának első évéig.” (Dán 1)
„9Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.” (Jer 20:9)
„18Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.” (Jób 5:18)
Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet
Cím:
6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:
Sipos Márk György
Állandó alkalmak:
Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
273 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. László Gábor lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 1:12-14 igevesek alapján. Rákoscsabai Baptista Gyülekezet
„12Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. 13Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia. 14Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.” (ApCsel 1:12-14)
A Gyermekmisszió Szolgálat pályázatot hirdet a baptista gyülekezetek 6–14 éves korosztályú gyermekek irányába végzett evangelizációs célú törekvéseinek támogatására. Abban szeretnénk támogatni benneteket, hogy betöltsük Krisztus parancsát, minden hívő elhívását: „tegyetek tanítvánnyá minden népet”.
A pályázati anyag beadásának határideje: 2026. május 31.
Az MBE Gyermekmisszió Szolgálata pályázatot hirdet a Magyarországi Baptista Egyházhoz tartozó gyülekezetek és missziókerületek gyermekmissziós projektjeinek támogatására.
A pályázat célja: A Magyarországi Baptista Egyházhoz tartozó helyi gyülekezetek és missziókerületek 2026. évi gyermekmissziós projektjeinek pénzügyi támogatása.
Az MBE törekvése, hogy elsősorban olyan
1) evangelizációs célú,
2) kapcsolatteremtő és kapcsolatépítő
kezdeményezések, törekvések és programok költségeihez nyújtson pénzügyi támogatást, amelyek hozzásegítik a helyi gyülekezeteket új kapcsolatok kialakításához a környezetükben gyermekekkel és azok családjaival, ami által hirdethetik számukra az evangéliumot. A pályázat a 6–14 éves korosztályt célzó projekteket hivatott támogatni.
Továbbra is hangsúlyt kívánunk fektetni az olyan 12–14 éves korosztály „megtartására” irányuló projektek támogatására, melyek a velük való folyamatos foglalkozást helyezik előtérbe.
Az MBE bátorít és támogatni kíván (a korlátozott források erejéig) minden olyan missziós ötletet és kezdeményezést, amelyek a helyi gyülekezetet közelebb viszi a gyermekekhez, és amelyek következtében a gyermekek vágynak a helyi gyülekezet közösségébe. Egy gyülekezet legfeljebb kettő projekttel pályázhat.
2026-ban eszközbeszerzést önálló projektként nem támogat a pályázat. Eszközbeszerzés támogatására csak akkor nyílik lehetőség, ha az eszközbeszerzés kimondottan egy megvalósuló missziós projekt része, a missziós projekt megvalósulásához szükséges beszerzés. Az eszközbeszerzés támogatása missziós projekthez társítva sem garantált.
A pályázat benyújtásának módja: Elektronikusan az alábbi űrlap benyújtási határidejének lejárta előtti kitöltésével: https://forms.gle/WjEc713pr4XNYLRC9
A pályázati anyag további kötelező tartalmi elemei (az elektronikusan benyújtott pályázati űrlapon túl):
1. Részletes költségvetési terv (mely tartalmazza a tervezett költségeket és bevételeket)
2. Amennyiben a támogatásra pályázó missziós projekt napközis vagy ottalvós tábor, akkor a tábori program terve és témavázlata olyan tartalommal és formában, hogy az – más gyülekezetek megsegítése céljából – másokkal megosztható legyen.
A pályázó missziós projektek megvalósulási ideje: 2026. december 15-ig.
Minden benyújtott pályázat elbíráláson esik át, azok nem tekinthetőek automatikusan támogatott projekteknek.
A pályázatok értékelési szempontjai:
a pályázati céloknak való megfelelés,
a missziós projekt (missziós alkalmak, rendezvények, táborok stb.) résztvevőinek tervezett létszáma,
a missziós projekt időtartama (hány napos) és gyakoriságától (heti/havi/évente hányszor),
a tervezett tábor jellege (ottalvós/napközis),
egyéb helyi/missziókerületi adottságok (pl. a helyi gyülekezet nagysága), a rendelkezésre álló pályázati keretösszeg stb.
Az elnyert támogatás kifizetése:
A pályázat utófinanszírozású.
A pályázónak meg kell előlegeznie a költségeket.
A megvalósult missziós projekt lezárulta után 1 hónapon belül, de legkésőbb 2026. december 15-ig (ha november második felében vagy december elején valósul meg a projekt) a pályázó
a megvalósult missziós projektről doc vagy pdf formátumban fényképekkel illusztrált beszámolót készít és megküldi azt a gyemissz@baptist.hu e-mail-címre, továbbá
A missziós projekt során felmerülő költségek – legfeljebb az elnyert támogatási összeg mértékéig – utólagosan kerülnek kifizetésre.
A pályázó gyülekezet vagy missziókerület nevére, címére és adószámára kiállított számlák alapján, melyek hiteles másolatát elektronikusan e-mailben szükséges megküldeni a gyemissz@baptist.hu e-mail-címre legkésőbb 2026. december 15-ig.
Azoknak a gyülekezeteknek, amelyek nem rendelkeznek saját adószámmal, hanem egyéb esetekben is az MBE központi adószámát használják, erre a névre, címre kell a számlát kérniük:
MBE …………. Baptista Gyülekezete 1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 1. 19818513-2-42
A pályázati kiírásnak nem megfelelő vagy hiányosan benyújtott pályázatok nem kerülnek elbírálásra. A nem megvalósult missziós projektekre előzetesen megítélt támogatások más projektekre nem használhatóak fel.
Felhívjuk a pályázó gyülekezetek, missziókerületek figyelmét a táboroztatással kapcsolatos jogszabályok megismerésére és betartására! Aktuális információk elérhetőek:
69 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 19. SOLTVADKERTI BAPTISTA TEMPLOM Széll Csaba lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 37:4 igevers alapján. Soltvadkerti Baptista Gyülekezet
„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” (Zsolt. 37:4)
Évek óta először volt ez a lehetőség, hogy csak MI együtt lehettünk. Szélesre tártuk az ajtót, így 70-en örvendeztünk egymásnak ezen a pihentető és meglepetésekkel teli hétvégén. Az újratalálkozás és ismerkedés volt számomra a legnagyobb élmény. A nyílt, kíváncsi, egyetértő tekintetek.
Az imádkozás és áldáskérés ránk, vezető csapatra: ez óriási öröm, pláne azért, hogy minden NŐ, aki ott volt, IMÁDKOZÓ nő, nem zárkóztak el, lobogott bennük a tűz, egyek lettünk Krisztusban! Megtapasztaltuk annak a közösségnek a csodáját, hogy együtt tanulhatunk, fejlődhetünk, közbenjárhatunk.
Együtt Krisztus kinyújtott segítő keze leszünk országunkban, gyülekezeteinkben. Sokat dicsértük Istent a kedves budafoki négyszemélyes dicsőítő csapattal Nagy Tomi vezetésével. Lelki táplálékkal Sheila Smith, Budai Evódia, dr. Kulcsár Viktória, Petrikné Sáfrány Judit, Rákossy Monika, Uzonyiné Magdi, Halászné Lídia, Nagyné Nóri és én, Milánkovicsné Edith szolgáltunk. De nemcsak mi, hanem minden egyes részt vevő feleség a személyes beszélgetések, sok közös ima, csendes együttlét és Solitude – elvonulás magammal – során. Istené a dicsőség mindenért! Köszönjük férjeinknek, hogy lehetővé tették, hogy együtt lehessünk!
Óriási ERŐ van a szentek közösségében, imájában! Összeforrtunk! Hálás vagyok minden feleségtársamért egyenként! Akik eljöttek és akik nem tudtak eljönni.
Orosz támadás áldozata lett Ukrajnában Zaporizsia városában a helyi baptista gyülekezet közössége által hosszú évek alatt épített imaház. Több mint 300 ember számára szolgált spirituális otthonként a szép új templom, ami most romokban áll. Fájdalom és könny helye lett a hit, a közösség és lelki támogatás korábbi helyszíne.
Eddig tíz áldozata van a durva támadásnak, köztük a lelkész, Ruslan Utuzh testvér. A lánya jövő hónapban tervezte a menyegzőjét. A gyülekezet egyik helyszínen tartózkodó tagja meghalt és legalább nyolc másik résztvevő megsérült. A mentőcsapatok még mindig a helyszínen dolgoznak. Ez egy szándékos támadás a hit emberei ellen, akik a békesség helyreállásáért gyűltek össze imádkozni.
Az ukrán–orosz háború során eddig mintegy 80 lelkipásztort és papot öltek meg és több mint 700 templomot romboltak le. Ezek között aránytalanul sok evangéliumi/Biblia-hű gyülekezet vezetője és imaháza került a támadások célkeresztjébe.
Imádkozzunk a háború áldozatainak családjaiért és szenvedő hittestvéreink gyülekezeteiért, valamint az ártatlanul szenvedő lakosságért és a háborús felek mielőbbi megbékéléséért! Amennyiben lehetőségünk van erre, segítsünk rajtuk egyházunk Baptista Szeretetszolgálatának továbbított adományaink által!
Továbbra is rendületlenül hiszünk a prófétai ígéretben:
„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog… Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd… Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9,1–6)
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk