Ökumenikus gyertyagyújtással kezdték Debrecenben az adventi időszakot

0
154
Fotó: Derencsényi István

Idén is nagy tömeg gyűlt össze a Nagytemplom előtti téren, hogy részese legyen annak a felemelő pillanatnak, amikor felkapcsolódnak a város ünnepi fényei, és közösen meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún. 2018. december 2-án Debrecenben a város hagyományaihoz hűen egy látványos, kulturális és vallási értékeket egyaránt felvonultató műsor keretében hivatalosan is elkezdődött a karácsonyt megelőző várakozás, az adventi időszak.

Már advent első vasárnapjának délutánján elkezdődtek a programok a régi városháza belső udvarán, ahonnan a résztvevők a Kossuth térre vonultak. Itt megköszönték a közreműködést Hortobágy örökös pásztorainak, akiknek pásztortüzéről égtek és lobogtak advent első vasárnapjának fáklyái, az Ort-Iki Utcaszínház művészeinek a csillagot, az Ady Endre Gimnázium diákjainak térjátékát, a Pendely család gyönyörű, hagyományőrző énekeit, betlehemi köszöntőit, a Debreceni Népi Együttes és a Forgórózsa Táncegyüttes tagjainak táncát.

Fotó: Derencsényi István

Az ünnepi műsor Rab Zsuzsa Vaspántok című költeményével folytatódott Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő előadásában. Ezután a történelmi egyházak megjelent elöljáróit is köszöntötték: Papp Jánost, a Magyarországi Baptista Egyház elnökét; Sipos Barnabást, a Szentháromság Magyar Ortodox Templom parókusát; Palánki Ferencet, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökét; Kocsis Fülöpöt, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek metropolitáját; Derencsényi Istvánt, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzőjét; Zsarnai Krisztiánt, a Magyarországi Evangélikus Egyház Hajdú-Szabolcs Egyházmegye esperesét; valamint Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét, aki az ünnepi beszédek sorát kezdte.

Fotó: Derencsényi István

„Jó újra együtt lenni advent első vasnapjának estéjén Debrecenben! – fejezte ki örömét Papp László, Debrecen polgármestere. – Jó látni és érezni, hogy emberek ezrei, különböző keresztény felekezetek, együtt vannak itt a város főterén, és kézzelfoghatóvá tesszük a világnak, hogy kereszténynek lenni jó, Jézus születését várni és abban örömünket lelni kiváltság.”

A cikk folytatása a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján olvasható.

Megosztás