„Mint a csillagok, örökké!”

3329
Papp János egyházelnök szolgálata

Augusztus 21-én rendezte a baptista egyház országos konferenciáját Tahi táborban. A nap mottója az alábbi igevers volt: „Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké!” (Dániel 12,3)

TahiTábor1
Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szól a jelenlévőkhöz

A konferencia délelőttjét Durkó István missziói igazgató nyitotta meg, aki imára buzdította az alkalmi gyülekezetet. Az imaközösség után Révész Dániel vezetésével énekekben dicsérte a közösség az Urat. A bizonyságtételek sorát a siket gyülekezet és vendégeik nyitották, akik szolgálatukról számoltak be és közösen „énekeltek” is egy éneket. Láng Emese misszionárius és férje, Riaan Fokvárosban és Afrika más területein végzett munkájukról, kihívásaikról beszéltek. A bizonyságtételek után az igehirdetés következett. Papp János egyházelnök a nap mottója alapján arról szólt, hogy milyen nagy szükség van Isten igazságainak a felismerésére, valamint az Istenhez igazodó és a mindennapi életben eligazodást segítő emberekre. A délelőtti alkalom második felében Mészáros Kornél főtitkár vezetésével a Spurgeon-díj ünnepélyes átadására került sor. Ebben az évben Győri Kornél és – posztumusz – Szegedi Tivadar testvérek szolgáló életét ismerte el ilyen módon közösségünk.

A jelen levő állami képviselők, Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa is köszöntötték az egybegyűlteket. Hegyi László beszédében elmondta, hogy csak a keresztény értékek jelentenek szilárd alapot az emberi kultúra számára, ezért támogatja a kormány az egyházakat itthon és a határon túl. Hafenscher Károly szavai hitünk megélésére bátorítottak.

„Az a feladatunk, hogy Magyarország és Európa elé éljük az isteni modellt. Küldetésünk van, jövőt kell építenünk. Adja Isten, hogy a reformáció ötszázadik évfordulójára meg tudjunk újulni és világító ponttá váljunk!” – mondta a miniszteri biztos.

Az ebédszünetben lehetőség volt megtekinteni a Baptista Szeretetszolgálat 20 évéről készült kiállítást, illetve könyveket, kézműves termékeket vásárolhattak a jelenlevők. A gyermekeket ugrálóvár és arcfestés várta.

Anabaptista elődökre emlékeztünk
Anabaptista elődökre emlékeztünk

A délutáni alkalom nem várt izgalmakat tartogatott, az ünnepi megemlékezés után hirtelen eleredő eső meglepte ugyan a gyülekezetet, de ennél örömtelibb meglepetés volt hitelődeink megelevenedése egy színdarab keretében. A konferencia szervezői anabaptista és baptista hithősöket kívántak szemléletes módon a közösség elé állítani, hogy „tőlük” hallva bizonyságtételük egészen személyessé válhasson. Így került elénk Kálvin anabaptista felesége, Fischer András, a Hubmayer házaspár, Rottmayer János és Udvarnoki András. Nemcsak hithőseink kerültek közelebb a jelenlevőkhöz, de néhány baptista iskola életébe is betekintést nyerhetett a gyülekezet. Háló Gyula kommunikációs szaktitkár beszélgetett az iskolaigazgatókkal munkájukról, missziójukról.

A délutáni igehirdetés szolgálatát dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor végezte. Kovács István vezetésével az alkalmi énekkar énekeiben is gyönyörködhetett a gyülekezet. Bizonyságtétellel, énekkel szolgált közöttünk Mike József lelkipásztor, aki az érdligeti gyülekezet lelkimunkása lesz ősztől kezdve Varga György lelkipásztor mellett. Köszöntést adott át dr. Herjeczki Géza az Egyesült Államokból az ottani magyar gyülekezetek képviseletében. A konferenciát Papp János zárta imádsággal és áldással, mely után mindenki örömtelten, lelkileg feltöltődve indulhatott haza.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!