Budapest térképén négyzethálósan szétfutó fehér utak által tagolt zöld felület ábrázolja az Új köztemetőt. Mint egy nagy malomjáték vagy stilizált kristályrács díszíti a pesti oldalt ez a közismert létesítmény. Amikor e temetőben járok, a valóságban is érzékelem az előre eltervezett szép rend testet öltését, s még inkább észlelhettem ezt, amikor alacsonyan szálló repülő ablakán át tekinthettem e sírkertre.
A temető mozdulatlan és könnyen észlelhető rendezettsége azonban csak a rend egyik lehetséges változata. Találkoztam már másfajta, látszatra nagyon is rendezetlennek tűnő renddel. Például amikor a képernyő egy borzalmas tűzvész leküzdését mutatja be. Szirénázva robognak elő a tűzoltókocsik. A lángok közelébe érve megállnak, belsejükből sisakos emberek ugrálnak ki, egyik erre, a másik arra fut, úgy tűnik, meghatározott cél nélkül. Kigöngyölődnek a fecskendők, másodperceken belül létrák ágaskodnak. Már árad is a víz, az oltóhab a tűzfészekre, és érzékeljük, még ha nem látjuk is a kuszaságnak tűnő rendet, amelyben mindenki a helyén van és helyénvalóan cselekszik.
Az életben sokkal többször fordul elő az efféle rendezetlennek tűnő rend, mint az, amely szemmel is azonnal felismerhető.
A nagyvilág sok területéhez hasonlóan a gyülekezet életében is nélkülözhetetlen a rend. Ám kérdéses, hogy az imént bemutatott kétféle rendből melyiket kövessük.
Mielőtt válaszolnánk, vessünk egy pillantást arra, hogyan választottak azok a hitelődeink, akik az elmúlt öt évszázadban előttünk jártak! Úgy látjuk, hogy voltak olyan időszakok, amikor szinte minden mozgásban volt, s a rendezettség inkább belsőleg érvényesült, mint a külső formákban. Máskor viszont pontosan meghatározottá vált minden, s az atyák által aprólékosan kidolgozott szabályok rendszere gondoskodott arról, hogy a fiak semmiben se térhessenek el attól, amire nagyatyáik eljutottak.
Vajon a kétféle rend hogyan gyümölcsözött Isten népe életében?
Az első – amelyre jó példa a pünkösd napján létrejött apostoli gyülekezet, a reformáció és valamennyi ébredési mozgalom – gazdagon gyümölcsözött. A másik viszont kevés és fanyar gyümölcsöt termett.
Ez az összevetés egyértelműen arra buzdít, hogy a rendnek a mozgás, a fejlődés keretei között megvalósuló változatát kövessük. Ez azonban nem is olyan egyszerű. Hiszen ha a rend folytonos változás, megújulás közepette valósul meg, akkor ez azzal jár, hogy a megszokott és ismert régi eljárásokat még szokatlan, – és ami a legfőbb – ismeretlen módozatokkal kell fölcserélni. Ez pedig magában hordozza a tévedés kockázatát is. Ám ezt elismerve sem mondhatunk le arról, hogy időről időre megvizsgálva közösségi életünket megállapítsuk, mi az, ami már nem képes hatékonyan működni a mában, s ezért változtatásra szorul.
A szükséges változtatásokat azonban balgaság lenne úgy valóra váltani, hogy a meglevő rendet – ha csak átmeneti időre is – rendezetlenség vagy fejetlenség váltsa föl, inkább a tudatosan vezetett átrendeződés során létrejövő, az itt és most követelményeinek megfelelő, hatékonyabb rend. Ezt azonban csak kevesen ismerik Lélek szerint. Elégedetlenkedő, a meglevő rendet okkal vagy ok nélkül kifogásolók mindig is voltak és lesznek. Ám aki csak addig jut el, hogy kifogásait hangoztassa, de nem mutat rá arra, amit tenni kellene, nem egy jobb rend szolgálatában ügyködik, hanem akarva vagy akaratlanul a rendetlenség, a zűrzavar érdekében.
Az sem elegendő azonban, ha valakinek a régi gyakorlatot illető kifogásain túl az újra vonatkozó elképzelései is vannak. Az Újszövetség tanításából úgy látjuk, hogy Isten a legdöntőbb szót – emberi szinten – a gyülekezetnek adja. Ebből következik, hogy a legjobb szándékból fakadó egyéni elképzelést – bárkitől eredjen is az – a gyülekezet egészének (vö. 1Kor 14,29b) kell mindig megvizsgálnia. A tapasztalat is igazolja, hogy akik így fáradoztak a mindig jobb rend érdekében – elismerve, elfogadva, sőt igényelve a gyülekezet testületi állásfoglalását, együtt munkálkodását –, csak azok lettek a hitélet föllendítői.
A mi nemzedékünk a változások korának szülötte. Átalakulnak társadalmi rendszerek, át kell rajzolni – nem is egyszer – a világ térképét, változnak az értékek, az emberi kapcsolatok. Óriási változások mentek végbe már eddig is az egyházak, a hívő nép életében is. Jó változások az embervilággal való nagyobb közösségvállalás irányában. E téren hálára és elismerésre késztető eredményeink is vannak. Ám még nem találtuk meg igazán az új módját, rendjét annak, hogyan kellene, lehetne megszólítanunk az evangéliummal a ma emberét. Ez természetesen nyugtalanítja a hívőket. Sokan keresik a megoldást. Bizonyos vagyok abban, hogy meg is találjuk imádkozva, elmélkedve, a Szentlélekre figyelve. Csak arra ügyeljünk, hogy ez az útkeresés a célszerű és korszerű rend érdekében mindig a fent vázolt módon, „illendően és rendben történjék”, s úgy, hogy végül is mindenki megtalálja és kifejthesse Istentől rendelt szolgáló és lélekmentő feladatát mint élő tag a Krisztus-testben, a gyülekezetben.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!