A Baptista Szeretetszolgálat idén már tizenkilencedik alkalommal hirdette meg hagyományos Cipősdoboz-akcióját, amelynek során munkatársaik és önkénteseik – támogatóik és segítőik jóvoltából – az adventi időszakban országszerte sok ezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtenek össze és juttatnak el hátrányos helyzetű gyermekek számára. Az elmúlt esztendőben az egészségügyi válsághelyzet nehézségei ellenére is 50 930 ajándékkal lephették meg a gyermekeket.  

Az akció egyik kiemelt eseményeként november 25-én, pénteken 10:30-kor a budapesti Városháza parkban megnyitották megújult központi gyűjtőhelyüket.  

Az eseményen Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük a vendégeket és a Cipősdoboz Nagyköveteket. Elhangzott: hálával és köszönettel tartoznak mindenki felé, aki eddig is igyekezett szebbé tenni a nélkülöző gyermekek karácsonyát, és bizakodnak abban, hogy idén a tavalyinál jóval több ajándékot sikerül összegyűjteniük!  

Bodrogi Enikő, az X-faktor című televíziós műsor versenyzője énekelt a helyszínen, mások mellett jelen volt Béres Alexandra és Király Viktor, az akció két jószolgálati nagykövete, valamint a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tizenöt tanulója, akik átadták az idei első dobozokat a gyűjtőpont önkénteseinek. 

Idén országszerte összesen 386 gyűjtőponton várják a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az adományokat december 18-ig.    


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!