Megjelentek az új baptista hittankönyvek

3125

Augusztus 18-án Tahi táborban már kaphatók lesznek a Harmat Kiadó és a BOK által megjelentetett baptista hittankönyvek, amelyek az általános iskolák első és ötödikes tanulói számára íródtak.

A tankönyvcsomag gyerekeknek szóló munkafüzetből és tanári segédletből áll. A tankönyveket a KELLO (országos tankönyvellátási feladatokat végző szervezet) küld ki az iskolákba az általuk kért példányszámban, de az egyházon belüli terjesztést gyülekezeteinken, illetve az egyház könyvesboltján keresztül végezzük.

Köszönet a könyvek íróinak, a szerkesztőknek, az illusztrációk készítőinek, a Harmat Kiadó készséges és hozzáértő munkatársainak, a Baptista Oktatási Központ (BOK) csapatának.

Egy kis ismertető a kiadványokból:

Életrevaló, bibliaismeret 1. – munkafüzet

Az Életrevaló sorozat célul tűzte ki, hogy az általános iskolások számára érthetően, változatos pedagógiai módszerekkel tegye közelivé a Biblia igazságait és erkölcsi tanításait. A bibliai történeteket kreatív módon, a korosztály életkorának megfelelően tárja az iskolások elé. Az első osztályosoknak szóló munkafüzet vasárnapi iskolában, hittanórán vagy akár otthon is használható.

Ára: 790 Ft

Életrevaló, bibliaismeret 1. – tanítói kézikönyv

A kapcsolódó tanítói kézikönyv komplett óravázlatokat kínál a hitoktatóknak. Fedezzük fel a bibliai történeteket sokféle élményen, nagy beszélgetéseken, alkotó tevékenységeken és játékokon keresztül! – Tanulói munkafüzethez kapcsolódó 36 foglalkozás.

– Hittanra, vasárnapi iskolába vagy más gyermekfoglalkozásra – első osztályosoknak.
– Részletesen kidolgozott óravázlatok, tanmenet és módszertani útmutató.
– Középpontban bibliai történetek.
– Változatos munkaformák, módszerek, művészeti eszközök.
– Élményszerű, tapasztalati tanulás.

Ára: 1500 Ft

Életrevaló, bibliaismeret 5. – munkatankönyv

Munkatankönyv hittanórára vagy vasárnapi iskolába ötödik osztályosoknak. Vajon milyen lehet Isten? Fontos vagyok neki? Hall engem? Válaszol? És kicsoda Jézus? Hogyan élt itt, a földön, miről beszélt a követőinek, és miért mondják, hogy értem halt meg? Az Életrevaló ezekben a fontos kérdésekben kalauzol téged. Izgalmas történetek, gyönyörű képek és érdekfeszítő feladatok segítenek, hogy megismerd a Bibliát, az Élet Könyvét!

Ára: 990 Ft

Életrevaló, bibliaismeret 5. – tanítói kézikönyv

620a151e149111a0ca00204117ed91b7Az Életrevaló tankönyvcsalád célja, hogy a gyermekek sokféle élményen, nagy beszélgetéseken, alkotó tevékenységeken és játékokon keresztül ismerjék meg a Biblia évezredes igazságait.

– Tanulói munkatankönyvhöz kapcsolódó 36 foglalkozás.
– Hittanra, vasárnapi iskolába vagy más gyermekfoglalkozásra ötödik osztályosoknak.
– Részletesen kidolgozott óravázlatok, tanmenet és módszertani útmutató.
– Középpontban a bibliai történetek és igazságaik – változatos munkaformák, módszerek, művészeti eszközök.
– Élményszerű, tapasztalati tanulás.

Ára: 1500 Ft


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!