Meghívás a Baptista Művészeti Napok rendezvénysorozathoz való csatlakozásra

2018. november 10–18.

1717

A Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs osztályának Comenius Ház projektje hagyományteremtő célzattal indította útjára 2016-ban a Baptista Művészeti Napok egyhetes rendezvénysorozatát, melyhez az ország minden részéből csatlakozó gyülekezetek, iskolák, magánszemélyek és csoportok művészeti tevékenységüket felajánlva gazdagítják évről évre a kapcsolódási pontokat művészet és hit, egyház és társadalom, Isten és ember közt. Ezzel a hídépítő szerepvállalással az idén immár harmadik éve várjuk azoknak a művészeknek, gyülekezeteknek, iskoláknak, intézményeknek a jelentkezését, akik valamilyen művészeti programmal csatlakoznának az idei Baptista Művészeti Napok programsorozatához.

Mi a célja a Baptista Művészeti Napoknak?

A BMN 2018 létrehozásának célja Isten üzenetének átadása a művészetek eszközeivel, a közösség művészeti erejének összefogásával. A rendezvénysorozatba való bekapcsolódás lehetőséget teremt az evangélium gazdagságának, közösségünk művészeti értékeinek megmutatására és közvetítésére minél szélesebb körben a lakóhelyünkön vagy akár más helyszíneken.

Mit és kiket hívjunk meg ezekben a napokban?

A részvétel lehetséges bármilyen jellegű, művészethez köthető programmal, amely november 10. és 18. között kerül megrendezésre. Olyan művészeti programokat hívjunk vagy olyanokba kapcsolódjunk be, amelyeknek otthont adhat gyülekezetünk vagy intézményünk, illetve amelyeknek helyet tudunk szervezni és biztosítani községünkben, településünkön.

Használjuk ki ezeket a napokat az evangélium megosztására, Isten országának terjesztésére, Krisztus dicsőségére!

Kiknek a csatlakozását várjuk?

Csatlakozni hívjuk és várjuk azokat a gyülekezeteket, iskolákat, művészeti csoportokat (kórus, zenekar, társulat stb.) és magánszemélyeket, akik készek arra, hogy a rendezvénysorozat időszakában (november 10. és 18. közt) minél több helyen gazdagítsuk környezetünket azokkal a művészeti és lelki értékekkel, amelyeket Isten ránk bízott.

Mivel lehet csatlakozni?

Hangversennyel, koncerttel, kiállítással, tárlatvezetéssel, művészeti foglalkozásokkal, színdarabbal, irodalmi esttel, író-olvasó találkozóval, nyitott műteremmel, előadással, bemutatóval, szavalóversennyel, szoboravatással, bármilyen kulturális programmal, amely a közösségünkben meglévő értékekre épül.

Jelentkezés és regisztráció

A rendezvénysorozatba való bekapcsolódáshoz jelentkezni és regisztrálni a comeniushaz@baptist.hu e-mail-címen lehet. Munkatársaink egy válaszlevélben elküldik a Baptista Művészeti Napok 2018-as bannerét és logóját. Ezeket kérjük feltüntetni a gyülekezet vagy iskola stb. által rendezett programok plakátján. A logóval, illetve bannerrel ellátott plakátokat szerepeltetjük a BMN elektronikus felületein.

Gálakoncert és baptista művészeti díjátadó

A 2018-as Baptista Művészeti Napok ünnepi gálakoncerttel zárul a Wesselényi Utcai Baptista Imaházban (1077 Budapest, Wesselényi utca 53.) november 18-án, vasárnap 16 órai kezdettel. Ekkor kerül sor a 2018-as baptista művészeti díjak átadására is.

A Magyarországi Baptista Egyház kitüntetettjei ebben az évben Mező Misi énekes, előadóművész (2018 Baptista Művésze) és Dósa Csenge hegedűművész (2018 Junior Baptista Művésze) lesznek.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!