Magyart menekítettek a puccs alatt

2588
Fotó: Lukács Csaba / Magyar Nemzet

Vasárnap délelőtt érkezett haza az a magyar állampolgár, akit a törökországi puccskísérlet közben menekített ki az országból a külügyminisztérium a Baptista Szeretetszolgálat segítségével.

A 35 éves dél-magyarországi nőt prostitúcióra akarták kényszeríteni Izmirben.
Vasárnap délelőtt a Törökországban újraindult légi közlekedés egyik első járatával érkezett Budapestre az a dél-magyarországi nő, aki néhány napja nyaralni indult berlini barátnőjével Izmirbe, de ott prostitúcióra akarták kényszeríteni ismerősei. A nő nem vállalta a feladatot, ezért megverték, elvették értékeit és utcára dobták. Az eset után feljelentést tett a helyi rendőrségen, akik felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal. Úgy tudjuk, a török rendőrség emberkereskedelem gyanújával már le is letartóztatta az ügy érintetteit.

A nőt autóbusszal indították Izmirből Isztambulba, de épp akkor zajlott a puccskísérlet Törökországban, ezért a katonaság a távolsági buszokat is leállította. Az utasok tíz órát vártak egy pályaudvaron, amíg továbbindulhatott a járat. Mivel a turisták tömegével távozni akarnak az országból, ezért nagyon nehéz jegyet kapni a repülőjáratokra – ráadásul az összes török reptér a hétvégén hosszú órákra leállt, és a sok járattörlés miatt az utasok feltorlódtak. A sikeresen hazaérkezett magyar nő lapunknak elmondta: csak gyalog lehetett bejutni a Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtérre, ahol óriási káosz volt – mindenki próbál feljutni egy induló gépre. A nő jegyét a külügyminisztérium kérésére a Baptista Szeretetszolgálat vette meg, és az isztambuli konzulátus, illetve a török rendőrség segítette átjutni a hatalmas tömegen.

– Az isztambuli magyar konzulátus munkatársai emberségből jelesre vizsgáztak – mondta lapunknak Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. – Nagyon nehéz helyzetben, egy ideiglenesen káoszba merülő országban kellett megoldani a magyar állampolgár hazajuttatását.

A szeretetszolgálatnak nagy rutinja van hasonló helyzetekben, sajnos évről évre egyre nagyobb számban kérik a hatóságok, hogy segítsünk a külföldön bajba került magyaroknak. Mi nem vizsgáljuk, hogy ki mit csinált, miért került bajba, hanem megpróbálunk segíteni.

A magyar nőt a baptisták vasárnap délután hazaszállították vidékre, biztonságban van.

Forrás: http://mno.hu/kulfold/magyart-menekitettek-a-puccs-alatt-1352369


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!