A Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata 1999-ben és 2001-ben is dolgozott Törökországban az akkori földrengések helyszínén. A HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző egészségügyi csoport – 16 fővel és 5 mentőkutyával – Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett február 6-án, hétfőn 20 órakor indul útnak a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről, mivel a török hatóságok nemzetközi segítséget kértek. A csapat már összeállította mintegy 2 tonnás felszerelését, és felvette a kapcsolatot azokkal a török kollégákkal, akikkel korábban együtt dolgoztak a magyar mentőszervezet szakemberei.  

(A mentőcsapat tagjai 18 órakor találkoznak a repülőtéren, ahol Pavelcze László veszélyhelyzet-kezelési igazgató a sajtó rendelkezésére áll. A találkozó pontos helyszínéről Szabó Márk, a kiutazó csapat egyik tagja tud tájékoztatást adni a +36 20 886 8641-es telefonszámon.) 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!