Minden nap ünnep, amit az Úr jelenlétében tölthetünk. Minden vasárnap ünnep, amit a gyülekezetben, testvéri közösségben az Úr jelenlétében tölthetünk. Vannak azonban kiemelten ünnepi vasárnapok, amikor közelről s távolról különleges alkalomra gyűlhet össze Isten népe, hogy együtt örüljön, együtt adjon hálát, együtt ünnepelje: Isten ma is munkálkodik a szívekben. Ilyen alkalom volt számunkra 2025. március 23-án, amikor lelkipásztor-avatásra került sor a KeresztÚR Baptista Gyülekezetben.

    Hosszú hónapok óta figyeltük, ahogyan Isten formálta Bereczki Zoli szívét, ahogy meghallotta Isten elhívó szavát, ahogy igent mondott erre a hívásra, és imádságban megharcolta az úton történő elindulás minden lépését.

    Hálás szívvel láttuk, hogy hű és igaz társa, Barbi, teljes szívvel mellé állt ebben a döntésben, és együtt, kéz a kézben indultak el ezen az úton is.

    A gyülekezet nagy örömmel és teljes egyetértésben állt testvérünk mellé, aki gyülekezetvezető elöljáróként már jó ideje hűséggel szolgál gyülekezetünkben.

    Zoli és a gyülekezet összecsengő döntésére került hivatalos pecsét azon a márciusi vasárnapon. Az igehirdetés és az avatás szolgálatát egyházunk elnöke, Papp János testvér végezte. Az új szolgatársért és feleségéért pedig barátaik, lelki testvéreik és támogatóik: Boros Dávid, Novák Zsolt, Papp János, Pomázi Barnabás és Szlepák Zsolt imádkoztak.

    Hisszük, hogy Isten áldása és a gyülekezet imája kíséri majd Bereczki Zoltán lelkipásztor testvérünk szolgálatát.

    „Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek.” (1Tim 1,18–19)


    Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!