Egyházunk Speciális Missziójának keretében negyedik alkalommal tartottuk meg evangelizációs táborunkat látássérült barátaink számára. Ezúttal Zircen a Bagolyvár fogadóban ütöttünk tanyát július 8–12-ig.

Bagolyvár 2026, Zirc
Anti karkötőt fűz

Táborunk alcíméhez híven igyekeztünk megmutatni azt a csodát, hogyan változtatja meg egy ember életét, ha Krisztus kegyelme eléri a szívét, és újjászületik. A híres Pál-fordulást a Bibliánkból tanulmányoztuk. Boros Lajos és Petrikné Sáfrány Judit személyes bizonyságtételén keresztül pedig láthattuk, hogyan lesz bűnözőből börtönmissziós szolgáló, és hogyan lehet hűségesnek maradni Istenhez akkor is, ha személyes tragédiák érik az embert.

A szavak nélküli könyv mintájára evangéliumi emlékeztető karkötőt készítettünk Zemkó Márta vezetésével és Óvári Anna segítségével. A gyöngyök nemcsak színükben, de méretükben, formájukban és anyagukban is különböztek, ami azoknak nyújtott segítséget, akik tapintásuk alapján különböztetik meg a tárgyakat.

A táborlakók aktivitására minden alkalommal erősen építünk. Látássérült barátaink is hozzájárultak ahhoz, hogy minél színesebb legyen a program: Évi minden reggel megtornáztatott bennünket, Anti felolvasta az aznapi áhítatot a korán kelőknek, Mariannal lufit hajtogattunk, Erika kvízjátékkal készült, Éva talpakat masszírozott, a gyengén látók pedig hűségesen segítették azokat, akik kevesebbet vagy semmit nem látnak.

Állandó játékmesterünk, Kopáné Adri és férje, Zoltán vezetésével mindennap dolgoztunk azon, hogy vasárnap hazamehessünk. Első nap ugyanis megtudtuk, hogy egy börtönben vagyunk, ahonnan a szabadulószobás kihívások teljesítése után szabadulhatunk ki. A cellákban sokféle képességünkre szükségünk volt a sikerhez, de a széles és a keskeny úton is végig kellett mennünk, ráadásul mindenkinek a látás kizárásával.

Opauszki Györgyné Eszter jóvoltából a „Láthatatlan színházban” egyenként járták végig a résztvevők a tékozló fiú útját az atyai háztól a disznók vályújáig és vissza. Hat-hét ember együttműködése és kitartó munkája volt szükséges ahhoz, hogy egy ember átélhesse ezt a különleges és sokszor katartikus élményt.

Meglepetésünkre időközben kiderült, hogy az éttermünk első emeletén egy különleges kiállítás található, ráadásul a témája a látás, a vizuális illúzió. A tárlatvezetést és az egyéb technikai feladatokat Mórocz Tibor látta el.

Peszleg Kata közel-keleti missziós útjának beszámolóját egy speciális, kézzel evős keleti vacsora követte.

A bibliai üzenetet Peszleg Katalin, Opauszkiné Eszter és Peszleg Zsolt közvetítette.

A fizikai segítségnyújtás mellett figyeltünk arra, hogy személyes jellegű beszélgetésekre is sor kerüljön. Ebben a korábban felsorolt szervezők mellett Ádány Zsófia, Peszleg Viola és Peszleg Barnabás is aktívan kivette a részét.

A tábor résztvevői között sokan voltak hűséges visszajárók, akik úgy nyilatkoztak, hogy számukra a tábor az év csúcspontja, itt úgy érzik, mintha hazaérkeznének. Többen úgy jöttek el a korábbi alkalmakra, hogy semmilyen „vallásos” előéletük nem volt. Közülük vannak, akik azóta határozottan elindultak a hit útján, van, aki azt köszönte meg, hogy „hitetlenül” is elfogadtuk, befogadtuk. Négyen jelezték, hogy szeretnének a lakóhelyükhöz közel gyülekezetet találni. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a közeli baptista gyülekezetekkel. A tavalyi és az idei tábor közötti időben öten bekapcsolódtak egy három hónapos online bibliai felfedező kurzusba. Reményeink szerint az Úr Jézus nemcsak ebben az öt napban munkálkodott most sem, hanem egész évben formálja mindannyiunk hitét, életét.

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!