Ellenkezőleg: elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé. Mert aki munkálkodott Péter által a körülmetéltek közötti apostolságban, az munkálkodott énáltalam is a népek között. És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a népekhez menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről; ez az, amit én igyekeztem is megtenni.

Gondolatok az igéről

Ki is volt az első tanítvány, aki pogányok között szolgált? Fülöp Samáriában (ApCsel 8)? Vagy Péter Cézáreában Kornéliusznál (ApCsel 10)? Mégsem ők lettek a körülmetéletlenek evangélistái? Hogy van ez? Más megközelítésben, amikor Pál egy új területen jár, hol kezdi a tanítást, az evangélium hirdetését? Általában a zsidók zsinagógájában. Hát akkor mégsem a körülmetéletlenek apostola?
Isten országában mindenkinek van feladata. Ezek nem éles határok mentén húzódnak, amelyeket tilos átlépni. Egy takarítói szolgálatban álló testvér is tehet bizonyságot, és még az énekkarban is énekelhet. Egy elöljáró is részt vehet a közös udvarrendezés munkáiban. Egy beosztás nélküli idős testvér nagyszerű lelkigondozást végezhet, míg egy új megtérő is erőteljes bizonyságtételt mondhat el egy vasárnapi istentiszteleten. Ezzel nem azt szeretném kifejezni, hogy a gyülekezetben mindenki azt csinál, amit akar. Arra szeretnék rávilágítani, hogy a kijelölt feladataink hatáskörei fedésben is lehetnek egymással. Néha átmegyünk „mások területeire”, egyrészt hogy segítsünk, másrészt hogy megtapasztaljuk testvéreink terheit.
Inkább a tettrekészség jellemezzen, mint a „nem az én dolgom” hozzáállás!