Közeleg a Nagytábor

2194

Balaton, nyár, sport, sok fiatal baptista együtt?! Hogy lesz ebből egy jó csoportbeszélgetés?

Az én feladatom, hogy a fiatalokat csoportokba rendezzem a Nagytábor ideje alatt. Ezek korosztályos és érdeklődési körnek megfelelő csoportok lesznek idén is.

A szervezőkkel fontosnak tartjuk, hogy a testi kikapcsolódás mellett legyen mód a lelki, szellemi erőforrásaink megújítására is.

Minden előadás után lesz egy csoportbeszélgetés, amit az előre felkért csoportvezetők fognak vezetni. Az előadóktól megkapott vázlatok és lejegyzetelt gondolatok alapján történik a beszélgetés. Ez segíti elmélyíteni az üzenetet, és kérdések tisztázására is alkalmas.

A csoportokba több helyről kerülnek be a fiatalok, ezért újabb barátságok is születhetnek. Vagy a korábbi évek alatt kialakult kapcsolatok tovább erősödhetnek. Ezt mindenképpen áldásnak éljük meg.

Vannak köztünk olyanok is, akik nem szeretnek, vagy nem tudnak sokat beszélgetni, de sportolni igen. Számukra szervezünk sport csoportokat, vagy ezek mellett dráma és fotó csoportot. Ezek a testvérek az érdeklődésüknek megfelelő közeget választhatják a jelentkezésnél.

Az eddigi tapasztalatok alapján, azt kell, hogy mondjam: Nem csak a kötelezően ajánlott csoportbeszélgetéseken társalognak a fiatalok, hanem sokszor az ebédidőben és a délutáni szabadidőben is folytatódik a beszélgetés. Talán nem az egész csoport, csak kisebb közösségek, de ezek a barátságok megerősödve kitartanak egy életen át!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!