Kórházban az ország

0
644
A kép illusztráció

Sokáig azt gondoltam, hogy olyan helyen dolgozom, ahol az embereknek csak egy szűk rétegével találkozom.

Elmondják a panaszaikat, megvizsgálom őket, megtervezem a kivizsgálásukat, majd a kezelésüket, és többnyire gyógyultan távoznak. Minden olyan egyszerű volt. A kérdésekre egyenes választ kaptam, a javaslatomat elfogadták, majd együtt örültünk az eredménynek.

Egy ideje minden megváltozott. Jóval kevesebben dolgozunk. A mutatók, irányszámok fogságába kerültünk, rövidebb idő alatt több beteget kell ellátnunk. Mondhatná valaki, hogy ez csupán néhány szakmabéli gondja, törődjünk bele. Igaza is lenne, ha a változás csak a mi munka körülményeinket érintette volna. Megváltoztak a betegségek,  a betegeink, a minket körülvevő társadalom. Az országos gondok, nyűgök, terhek megjelentek a falainkon belül is. Kórházban az ország, mert beteg.  Nem a látlelet pontosságával, alaposságával, csupán benyomásaim, tapasztalataim alapján szeretnék néhány tünetet megosztani.

A jó anamnézis fél diagnózis – valljuk. Beszélgetünk a beteggel, várjuk, hogy mondja el a panaszait, majd válaszoljon a kérdéseinkre. Nagy segítség, ha egyenes, egyértelmű választ kapunk.

Nem ritkaság, hogy kisebbítik a betegek saját felelősségüket, szépítik az eredményeiket.  A napokban mondta valaki: „Látja, ilyenek vagyunk, hazudunk.” Hova lett az őszinteség, a bizalom? Mintha nem mernék, nem akarnák az emberek elfogadni, elhinni, hogy a másik jót akar nekik. Ilyen sok rossz tapasztalatuk van? Ennyiszer csalódtak már?

Az orvosi vizsgálat a beteg megfigyelésével kezdődik. Néhány éve egyre több a türelmetlen, nyugtalan beteg. Miért kell ennyit várni? Miért kell a vizsgálat? Miért kell a gyógyszer? Miért nem gyógyulok hamarabb? Sokan vannak, akik úgy gondolják, elég, ha ügyeleti időben beszaladnak, a doktor adjon egy injekciót, és kész. Hogy változtatni kellene az életmódon, gondosabbnak lenni a gyógyszerszedésben, rendezni a családi kapcsolatokat, nem valós lehetőség, nem fontos, maradjon csak minden a régiben. Ha a javulás nem következik be, természetesen a doktor a hibás.  De ki a felelős?  Kevesen vannak, akik őszintén végig gondolják, úgy, mint nemrég az a fiatal lány, akinek az édesanyja haldoklott az alkohol okozta máj elégtelenség miatt: „Olyan jó lenne magukat hibáztatni, mint sokan mások teszik, de én tudom, hogy csakis anyám volt a hibás.”

További része a vizsgálatnak a hallgatózás, kopogtatás, tapintás. A mélyebb rétegekről, egyes szervekről, fájdalmas pontokról nyerünk így információt. Igen, már régóta éreztem, hogy valami baj van – mondják sokan – de vártam, hátha elmúlik. Nem jöttem, mert annyi fontosabb dolgom volt. Nem jöttem, mert akkor elbocsátanak a munkahelyemről. A halogatás sokszor jóvátehetetlen károkat okoz, és amikor rádöbbenünk, már késő. Mások reménytelenül legyintenek, minek? Nincs értelme így se, úgy se az életemnek. Nem érték sem az élet, sem az egészség. Hiába való volt az életem, mondják idős emberek. Magára maradt, önmagát sem tudja ellátni, segítsége nincs, nem törődik vele senki. Vannak olyan családok is, ahol az idős ember nyugdíja az egyetlen forrása a megélhetésnek. Nem ő a fontos, nem őhozzá ragaszkodnak, csak a pénzéhez.

Igen, az anyagiak is meghatározókká váltak betegség-egészség dolgában. Sok a visszaeső beteg. A jó állapot megtartásához tartós gyógyszerszedésre lenne szükség, de nincs rá pénze a betegnek, és néhány nap múlva, rosszabb állapotban, újra visszakerül.  A legszomorúbb, a rossz környéken lakók helyzete, akik a kórházi kezelést sem merik vállalni, mert amíg bent vannak, kifosztják a lakásukat, ellopják a tüzelőjüket.

A diagnózis felállításával kezdődhet a kezelés.  Alapja a bizalom, a remény és az engedelmesség. Ez utóbbi olyan szó, ami szinte kiveszett a szótárunkból. Hogy elfogadjam mások véleményét, tanácsát? Kitartóan, hűségesen tegyem, amit előírtak? Ha mégis máshogy látom, legyen bátorságom megbeszélni, jelezni, ha valami nem vált be, majd közösen változtatni. Érdemes feltenni magunknak is a kérdést: elsősorban kinek az érdeke a változás, a javulás?

A diagnózis sötét, és a prognózis sem derűlátó. Talán a gyors és hatékony kezelésben is kételkedünk. Mégis, legjobb, ha magunkon kezdjük a változtatást. Legyen segítségünkre ebben életeket gyógyító Istenünk, és az ő Igéje.

Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:  minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem – mondom magamban -, ezért benne bízom.  Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. (Jeremiás siralmai 3, 20-25)

Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz. Fogadd el szájából a tanítást, és szívleld meg mondásait! Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, felépülsz, és eltávolítod az álnokságot sátradból. (Jób 22, 21-23)

Megosztás