A Kiskőrösi Baptista Gyülekezet meghívására május 13-án először koncertezett Magyarországon az Erdélyi Magyar Baptista Ifjúsági Szövetség dicsőítőcsoportja, az EMABISZ Worship.

A csapat Kiss Evódia vezetésével érkezett, akihez csatlakozott Gergely Noémi, Szabó Tamás és Amália, Sánta András, Dimény Márk, Kaszta Norbert és Viktória, Kaszta Dávid, Oláh Tábita, Szabó Anett, Kiss Viktor és Eunika a családjukkal, Moroz Lóránd és Hanna a családjukkal.

A zenészek már péntek este megérkeztek, szombaton próbával töltötték a napot, este pedig elérkezett a várva várt koncert. A szó szoros értelmében megtelt az imaház: több százan gyűltünk össze a környékről, az egész országból, sőt még Vajdaságból is, hogy részesei lehessünk ennek a különleges eseménynek. A dicsőítő alkalom során együtt énekelhettük régebbi és újabb énekek feldolgozásait. Kiss Evódia bemutatta az EMABISZ-t, Gergely Noémi bizonyságtétellel, Moroz Lóránd pedig igei gondolatokkal bátorította a hallgatóságot Lót története alapján. Kiemelték, és ez érződött is az egész hétvége során, hogy ők egyszerű emberek, akik Isten iránti szeretetből végzik szolgálatukat. Fontos céljuk, hogy helyes teológiai tartalmú énekeket tudjanak eljuttatni a magyar nyelvű gyülekezetekhez. Engem személyesen megfogott az az egyszerűség, letisztultság és alázat, ahogyan ezt teszik. Nagy élmény volt számomra, hogy az interneten egyre népszerűbb videókból ismert arcok mögött nagyon kedves, barátságos embereket, testvéreket ismerhettem meg a találkozás során, akikkel éjszakába nyúlóan el tudtunk beszélgetni sok mindenről. A felemelő lelkületű koncert végén háromszor is visszatapsoltuk a csapatot, akik így több ráadáséneket is énekeltek. A koncert után szeretetvendégségen vehettünk részt az imaház udvarán és a közösségi házban, ahol volt lehetőségünk ismerkedni, beszélgetni vendégeinkkel és a zenészekkel is, és vásárolhattunk CD-t is az EMABISZ Worshiptől.

Másnap a csoport részt vett a gyülekezet vasárnapi istentiszteletén is, ahol így érthető módon most több ének hangzott el, mint általában. Kiss Viktor buzdította a gyülekezetet, Győri Gábor, a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet lelkipásztora pedig Isten igéjét hirdette. Az alkalom végén a gyülekezet megköszönte erdélyi testvéreink vendégszolgálatát. Úgy gondolom, sokunk számára felejthetetlen emlék marad ez a hétvége! Reméljük, hogy lesz további gyümölcsöző folytatása az EMABISZ-szal való együttműködésnek!

Az EMABISZ Worship koncertje szombaton:

Az EMABISZ szolgálata vasárnapi istentiszteletünkön:


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!