Hazánkban 2022-ben 15. alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A házasság hete központi programjaink fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Mi is a házasság hete?

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.”

A Házasság Hete Szervezőbizottsága


A Házasság hete mozgalomhoz kapcsolódó 2022-es további programok ide kattintva tekinthetőek meg, a programok listája folyamatosan frissül. Központi programjaink nincsenek regisztrációhoz kötve.

Február 13., vasárnap 10 óra:
Nyitó istentisztelet a káposztásmegyeri református templomban.
Igét hirdet Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

Február 14., hétfő 18 óra:
Kapcsolódás. Újra és újra… Előadó: dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta.
Online előadás a házasság hete Facebook-oldalán.

Február 15., kedd 18 óra:
Maradjunk együtt! Akkor is, ha…? Előadók: dr. Gorove László és Kriszta párkapcsolati szakértők.
Online előadás a házasság hete Facebook-oldalán.

Február 16., szerda 18 óra:
Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Résztvevők: Lackfi János költő, író, műfordító és felesége, Bárdos JúliaPindroch Csaba színművész és felesége, Verebes LindaKiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és felesége, Valkay Anna. Moderátor: Mohay Bence sportriporter.
Élő közvetítés az ELTE ÁJK Aula Magnából a házasság hete Facebook-oldalán.

Február 17., csütörtök 10 óra:
„Egyensúly családban, munkában” konferencia a házasság hetén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében.
Élő közvetítés a Három Királyfi, Három Királylány weboldalán és Facebook-oldalán.

Február 18., péntek 18 óra:
Együtt akarunk maradni! – Ifjú házasok vallomása a hűségről, elköteleződésről sok zenével, a KÖZEL zenekar szolgálatával.

Online műsor az Evangélikus Női Misszió YouTube-csatornáján.

Február 19., szombat 17 óra:
Maradjunk együtt! A krízisek összekovácsoló ereje, avagy hogyan fogjuk be a szelet a vitorlába.
Előadók: Kovács Károly pszichológus, családterapeuta és felesége, Kovácsné Ember Katalin mentálhigiénikus.
Online előadás a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség YouTube-csatornáján.

Február 20., vasárnap 18 óra: Záró szentmise a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban. A szentmisét bemutatja és homíliát mond Marton Zsolt váci megyéspüspök.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!