Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót advent alkalmából!

Ebben az ünnepi időszakban, amelyben vagyunk, nagy hangsúlyt kap a várakozás, amely a karácsonyt megelőző négy hétben veszi kezdetét. Sok gyermek és felnőtt várja ezt a gyönyörű szép ünnepet. Ez a várakozás nem tétlenségben történik, hiszen nagy előkészületekkel jár, hogy minden ajándékot beszerezzünk szeretteinknek, az otthonunkat szépen feldíszítsük, és az ünnepi asztalra sok finomság kerüljön. Ezen készülődésekkor várjuk a karácsony eljöttét, amely során majd szeretteinkkel, családtagjainkkal és barátainkkal boldog együttlétben ünnepelünk. Elmondhatjuk azt is, hogy a gyermekekben ekkor mekkora izgalom van, hogy milyen ajándékot fognak kapni. Még lehetne írni, hogy milyen megragadó és szép ez a fajta várakozás, amely nagy ünnepünk előtt történik.

Sok ember csak ennyit tud az adventi időszakról, pedig ennél jóval fontosabb üzenete van ennek az ünnepnek.

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Isten megígérte az emberiségnek, hogy Isten Fia eljön erre a világra, köztünk lesz a Messiás, a Megváltó. Ki volt az, aki megszületett? Kire vártak akkor hajdanán az emberek? Mi kit várhatunk életünk mindennapjaiban? Milyen tulajdonsággal bír az, akit mi várunk?

A bibliai próféciában ezt olvassuk Isten Fiáról, aki Isten szolgájaként tevékenykedett: „Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.” (Ézs 42,2)

Csendes! Talán ez a mondanivalója ennek, hogy a Messiásban hallgatás uralkodik. Isten szolgájában, az Úr Jézus Krisztusban valamilyen csodálatosan mély és nagy csend van.

A mi életünkből sokszor ez a nyugalom hiányzik, annyira lármásak a mindennapjaink. Sokszor zajosak az ünnepeink is. Nekünk nagy szükségünk van arra az isteni csendre, mely Jézus Krisztusban benne van. Ebben a különleges csendességben lehet meghallgatni többi embertársunkat.

Egyszer megkérdeztek egy lelkigondozót, akit az Isten nagyon megáldott, hogy mi a titka a munkájának. Azt mondta: ,,Meghallgatom az embereket, és ha már úgy hallgatom, ahogyan kell, az már fél gyógyulás annak az illetőnek.” Azt mondta ez a személy, ha olyannyira lármázna benne a lélek, hogy már alig várja a saját bölcsességét mondani, nem tudná meghallgatni a másikat. Ha nincsen csendem és nyugalmam, nem tudom megállapítani, mi a baj az életében.

Egyik nap találkoztam egy olyan személlyel, aki azt mesélte nekem, hogy volt egy lelkigondozói beszélgetése egy lelkésszel, ahol szóhoz sem tudott igazán jutni. Félmondatból már tudta a prédikátor, hogy mi a baj, és már adta rá a megoldást, osztotta a maga bölcsességét. Majd így folytatta a lelkigondozásra szoruló illető: ,,Ha meghallgat, akkor tudta volna meg, hogy mi a bajom, és talán akkor tudott volna segíteni.”

Ó, de nem tudjuk meghallgatni a másikat! Mindig csak hajtogatjuk a magunkét, és elbeszélünk egymás mellett, meg sem értve a másikat. Jézushoz azért mentek annyian az emberek, mert a szeretetnek ez a csendje fogadta őket. Itt a Megváltó előtt beszélhetsz nyugodtan, ő megért téged. Mi a mindennapjainkban várhatjuk azt az Istent, aki békességben meghallgat bennünket, akinek elmondhatjuk, mi az, ami fáj és bánt. Ő megérti és meghallja. Ezután pedig tud olyat mondani nekünk, amely számunkra megoldást, gyógyulást jelent. Legyen ilyen adventünk életünkben minél többször!

Kit is várhatunk? Milyen ez az Isten, akit várhat az ember életében? A próféciában ez is meg van írva: „A megrepedt nádszálat nem töri össze…” (Ézs 42,3)

Ez a kép ahhoz hasonlít, amikor egy tárgyalás után az ítélet kihirdetésekor a bírónak a kezébe adtak egy nádszálat. Ha eltörte, halált jelentett. Ha nem, akkor pedig életet. A bírónak ez a cselekvése, hogy eltörte a nádat, azt jelentette: az illetőt ki kell végezni.

Amikor a házasságtörő nőt odalökik Jézus elé, abban a lélekben nem volt már épség. A megaláztatás, a megszégyenítés, amíg odahurcolták a durva kezek, ahogyan kikiabálták a bűnét a durva ajkak. Az ott álló emberek azt akarták, hogy Jézus mondja ki a bűnéért a halálos ítéletet, akkor a földről felveszik a köveket, és halálra dobálják ezt az asszonyt. Egy mozdulat, egy szó, és röpülnek a kövek, nincs kiút. De mit mond Jézus? „Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7) Mindenki tudta, hogy itt senki sem az, itt mindenki követett el bűnt. Majd szép lassan elmentek onnan az emberek. „Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,10–11) Jézus kegyelmes volt, pedig bűnei miatt az asszony halált érdemelt volna. Krisztus nem töri el megrepedt nádszál életed. A mi gyenge életünk is ott van a Bíró kezében – és kegyelmezni akar rajtunk. Ő jött erre a világra, és halt meg ott a kereszten, hogy életünk ne törjön derékba, bűneink miatt ne kárhozzunk el, hanem örök életünk legyen, és Isten eszközeivé váljunk ebben a világban. Jöjj, kedves lélek, ehhez az Istenhez! Várd ezt az Urat életed minden napján! Legyen ilyen advented, hogy ő jelenjen meg életedben, és éld át Isten kegyelmét!

Pesti Csaba

karcagi baptista lelkész