Generációk együtt!

1595

Ennek a gondolatnak a jegyében ünnepelte a Budapest József Utcai Gyülekezet hármas jubileumát október 11-12-én. Ezen az enyhe őszi hétvégén a gyülekezet együtt emlékezett meg alapításának 120. az énekkar létrehozásának 110. és a gyülekezeti ház átadásának 100. évfordulójáról.

Száz esztendővel ezelőtt elődeink nem kis hitről tettek tanúbizonyságot, amikor egy dinamikusan növekvő gyülekezet számára megfelelő épület felépítése mellett döntöttek. Évtizedes futamidejű hiteleket vállaltak magukra egyszerű munkásemberek és tisztviselők, miközben olyan kompromisszumokat kellett kötniük, amelyek máig meghatározzák a közösség életét. Az építési kölcsönt biztosító bank ugyanis csak azzal a feltétellel látta kifizetődőnek a szükséges hitel folyósítását, ha az imaház nem közvetlenül az utcafrontra kerül, illetve emellett a hitel fedezetéül egy bérház is felépül. Az akkori tagok erőn felül való áldozata teszi lehetővé, hogy a négy generációval idősebb gyülekezet máig azon a helyen lehet, ahova az Úr rendelte.

Hegyi András, a gyülekezet volt lelkipásztora
Hegyi András, a gyülekezet volt lelkipásztora

Nemzedékek ilyen módon való egymásra hatását szerettük volna az egész jubileumi ünnepség során megjeleníteni. Így szolgált egész hétvégén együtt fiatal és idős: nagyszülők és unokáik, szülők és gyerekek együtt énekeltek, zenéltek, vagy éppen így készült el a vasárnapi közös ebéd is. Szintén ezt a célt szolgálta a még hónapokkal ezelőtt meghirdetett pályázat, amely generációk együttműködésével megvalósuló „üzenő emlékoszlopok” felállítását ösztönözte. Közös színdarabtól kezdve gyülekezeti szakácskönyvön át női köri emlékalbumig sok ötlet mutatja be a gyülekezet sokszínűségét.

Nem hiányoztak természetesen az ünnepi istentiszteleti alkalmak sem. Szombat délután Mészáros Kornél hirdette az igét, és köszöntések hangzottak el a kerületi társegyházak és az önkormányzat képviselői részéről is. A vasárnap már a gyülekezet családiasabb ünnepléséről szólt, ami egyben a szokásos hálaadónapi megemlékezést is jelentette. Ez alkalommal a gyülekezet korábbi és jelenlegi lelkipásztora Hegyi András és Újvári Ferenc volt az igehirdető, és szolgáltak a gyülekezet különböző csoportjai is.

Mindent egybevetve egy mozgalmas és színes hétvégét tölthetett el együtt közösségünk, és nyerhetett bátorítást legalább az elkövetkezendő 100-120 esztendőre.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!