Február 10-én kezdődik a házasság hete

„Randevú egy életen át”

2887

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik.

Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.”

Hazánkban 2019-ben tizenkettedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A rendezvénysorozatnak minden évben van egy kiemelt házaspár arca. Idén dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár.

A házasság hete 2019 központilag szervezett programjai:

Február 10., vasárnap 10:30:
Nyitó istentisztelet, Noszvaji Református Egyházközség. Igét hirdet: Pásztor Dániel püspökhelyettes.

Február 11., hétfő 18 óra:
Gyűrű-kúra újratöltve. Előadó: dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta
(Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János u. 10.)

Február 12., kedd 18 óra:
Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Résztvevők: dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta – a házasság hete idei arcai; Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, a MOB sportigazgatója és felesége, Fábián Monika; Sapszon Borbála karnagy és férje, dr. Varga Márton. Moderátor: Mohay Bence sportriporter.
(ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Aula Magna, 1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)

Február 13., szerda 18 óra:
Szabad egy táncra? – Hogyan építsük újra kapcsolatunk egységét, és őrizzük meg a házasság frissességét? Interaktív tánctanulás és beszélgetés pároknak Erdőfi Dániellel és Erdőfi Annával, a Rebuild – Párkapcsolat-építő Tánc® módszerének kidolgozóival.
(Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János u. 10.)

Február 14., csütörtök 10 óra:
Családról és munkáról – Családbarát konferencia a házasság hetén a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom szervezésében. A program regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.haromkiralyfi.hu oldalon lehet.
(Magyar Tudományos Akadémia, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

18 óra:
Áldással egybekötött zenés istentisztelet a Gemma énekegyüttes közreműködésével. Vezényel: Tóth Márton karnagy. Igét hirdet: Kondor Péter püspök.
(Deák téri evangélikus templom, 1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.)

Február 15., péntek 18 óra:
Vitaminok és nyomelemek a házasságban. Előadók: dr. Gorove László és Gorove Kriszta, a házasság hete idei házaspár arca.
(Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János u. 10.)

Február 16., szombat 17 óra:
Intimitás a házasságban. Selmeczi László és Selmeczi Ottilia lelkigondozók előadása.
(TIT Stúdió, 1113 Budapest, Zsombolyai u. 6.)

Február 17., vasárnap 18 óra: Záró szentmise a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban. A szentmisét bemutatja és homíliát mond Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök (V. ker., Március 15. tér 2.)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!