Dicsérjétek az Urat!
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó,
mert örökké tart szeretete!
Ki tudná elmondani,
milyen hatalmas az Úr,
ki beszélhetné el minden dicső tettét?
Boldogok, akik megtartják a törvényt,
akiknek tettei mindenkor igazak.
Gondolj rám, Uram,
amikor megkegyelmezel népednek,
gondoskodj rólam,
amikor megszabadítod!
Hadd láthassam választottaid jólétét,
örülhessek néped örömének,
és dicsőíthesselek örökségeddel együtt!
Gondolatok az igéről
Ha befogadtuk Jézus Krisztust mint megváltónkat, Isten gyermekei vagyunk, az ő népéhez tartozunk. „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak...” (Róm 8,17) Ez egy „romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan” örökség.
Nem veszít az értékéből, nem érinti az infláció, nem veszélyeztetik a világgazdasági válságok. Fenn van tartva, meg van őrizve a számunkra – ahogy az 1Pt 1,3–4 is írja.
Mit jelent ez az örökség? Teljes értékét majd csak akkor fogjuk fel, amikor belépünk az Atya örökébe, és meglátjuk, amit „szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett” (1Kor 2,9). De már itt a földi életben is óriási áldás, hogy a mennyben lehetnek a valódi erőforrásaink. Ott van az igazi otthonunk, Jézus nekünk is készített egy helyet. Ott van az Atyánk, akit végre majd megláthatunk. Ott várnak a szeretteink, akik az Úrban előrementek. Ott van a lelki családunk – a választottak, testvéreink, a valaha volt szentek. Ott vannak a kincseink is, melyeket Isten munkájában ezen a földön szerzünk.
Dicsérjük az Urat örökkévaló szeretetéért és ezért az örökségért! Adjunk hálát jóságáért, mindazért, amit értünk tett és naponta tesz!











