Elöljárók szolgálatba állítása

5548
Balról: Kovács Dániel, Bödő Sándor, Búza Péter, Rácz István, Pafkó József, Révész Lajos, Fóris István, Humli Miklós, Fóris Dániel, Molnár Előd, Hári Tibor

2016. március 6-án a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet szolgálatba állította a következő négyéves időszakra megválasztott elöljáróságát.

Az egy héttel korábbi választáson az egymásra hangoltság és egyetértés gyümölcseként a gyülekezet egyhangúlag helyezte elöljárói sorába azt a kilenc férfit, aki „feddhetetlen, egyfeleségű férfi; aki megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli” (1Tim 3,2–4). Név szerint: Búza Péter, Fóris Dániel, Fóris István, Hári Tibor, Humli Miklós, Molnár Előd, Pafkó József, Rácz István, Vizy Antal.

A megválasztott vezetőket Révész Lajos és Kovács Dániel lelkipásztorok, valamint Bödő Sándor presbiter oklevéllel köszöntötték, melynek sorai emlékeztetnek:

„Feladatod a gyülekezet testvérei előtt jó példával járni: egyéni, családi, gyülekezeti és társadalmi szinten. Az Ige tekintélyét tanítással, buzdítással, intéssel megtartatni, helyreállítani és növelni a hívők között. A kívülállóknak életeddel kívánatos példát mutatni.

A gyülekezetet alázatban, de határozottan szolgálni a pásztor és a vezetőtársakkal való egységre törekvés által.”

A vezetéshez adjon bátorságot ez az ige:

„Avagy nem parancsoltam-e meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.” (Józs 1,9)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!