Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért.

Gondolatok az igéről

Hogy lesz a bajból áldás? Amikor megszűnik a nyomorúság, és átadja helyét a felszabadultságnak? Akkor hirtelen mindenki erős hívővé válik. Vagy amikor a nyomorúságban érkezik meg a hit, a bizalom, a remény? Az előbbire nagyobb igény volna – de mi Isten terve, hogyan dolgozik bennünk? A keresztény jellem következő tulajdonsága a kipróbáltság, melyben összeforr az újjászületett belső ember és megélt élettapasztalata. Eszerint bármi is éri, az az Isten kegyelméből és kegyelmében értelemmel, sőt a növekedés ígéretével telik meg: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál...” (Róm 8,28) Jakab e gondolatban továbbmenve arra biztat, hogy már az első pillanattól, tehát amint elkezdődik, tartsuk a próbát teljes örömnek (Jak 1,2). Nem az természetesen, viszont természet felett, tehát hittel és tudatosan tarthatjuk annak, tudva, hogy ez a helyzet egy remek lehetőség valamiben elmélyülni, valamit megtanulni vagy megtapasztalni Isten szeretetéből. Más szavakkal: mivel Jézus győzött, és hozzá tartozunk, győzni mehetünk fel a pályára – sokak szerint másképp nem is érdemes. Talán épp csak elkezdődött a küzdelem, de betölthet a reménység és szeretet Isten kegyelmében.