Élet a családban: Iván Imre 1–2. rész

1. rész: Összecsiszolódás a párkapcsolatban

Rövidített interjú a PAX Televízió Élet a családban című műsorában elhangzottak alapján. Szerkesztő műsorvezetők Soltész Attila családkonzulens és Murányi-Kovács Anita mentálhigiénés szakember.

Iván Imre mentálhigiénés szakember, teológus, gyülekezetplántáló, vállalkozó, 4 gyermekes édesapa, 13 gyermekes nagypapa.

Hogyan emelkedett ki színes életutadon a család és a párkapcsolat témája? Miért lett számodra fontos ez a terület?

Amikor Balatonszemesre kerültem, hamar ifjúsági vezető lettem. A fiatalokkal sokat jártunk kirándulni, nagyon jó bizalmi kapcsolatot építettünk ki velük, és amikor ők később megházasodtak, érdekes módon minket kerestek meg a korábbi kapcsolat révén a kérdéseikkel, küzdelmeikkel. Idővel egyre inkább éreztem azt, hogy egyfajta szakmai támogatás kellene ehhez a tevékenységhez. A teológiai vonalon már képződtem korábban. Igazából a feleségem talált egy újságcikket, amelyben a SOTE lelkigondozói képzését hirdették, és akkor ő azt mondta, hogy nekem erre jelentkeznem kell, így az ő támogatása mentén tudtam erre a területre evezni.

Innen indult el tehát az életedben a házas hétvégék szervezése és a házasgondozás, ami azért jelentős, mert keresztény körökben is fontos a szakmaiság a házasság megélésében. Persze ott van számunkra a Biblia, de mellette hasznos, hogyha szakmaisággal is megerősítjük a tudásunkat. Az összecsiszolódás témájának sarkalatos pontja a krízis fogalmának megértése. Mit nevezünk krízisnek?

A krízis egy olyan helyzet az életünkben, amikor egy korábban begyakorolt működésmóddal nem tudunk sem megoldani, sem elkerülni egy helyzetet, viszont ha megoldjuk a krízist, akkor ez a fejlődésünket szolgálja. A tanulmányaim folyamán nagyon sokat jelentett Eric Erickson pályafutása, aki tulajdonképpen erre építette fel a nyolc fejlődési szakaszt, hogy mindegyik fejlődési szakasz végén egyfajta krízis jelenik meg, amit ha megoldunk, akkor tovább tudunk lépni a következő szakaszra, de ha ezek megoldatlanul maradnak, akkor egyfajta visszacsúszás történik egy korábban meghaladt szintre. Számtalan esetben találkoztam azzal, amikor valaki kimenekült egy krízishelyzetből. Egy barátomat például abban bátorítottam, hogy oldjuk meg együtt a krízisét, ő mégis továbbment, és egy év múlva ugyanabba a helyzetbe került bele. Házasságban is volt olyan tapasztalatom, hogy a felek elváltak, majd később telefonált a férj, hogy az új kapcsolatában is ugyanaz a helyzet állt elő, mint a korábbi házasságában.

Nemcsak az egyéni szociális fejlődésnek vannak szakaszai, de a családnak és a párkapcsolatnak is, és a megfigyelések szerint akár hét évig is eltarthat egy pár életében az összecsiszolódás. Miért érdemes ezzel a szakasszal foglalkozni akár keresztényként is?

Úgy látom ezt az egész kérdést, hogy a Szentírásnak alapüzenete, hogy üdvösségre vezet bennünket, de az életünkben felmerülő egyéb kérdésekben érdemes egyéb tudományok területén is körülnézni, hogy miben segítenek ezek bennünket. Nyilván a Szentírásban is találunk nagyon sok olyan tanácsot, útmutatást, igazságokat, amelyek segítenek. Akár házasságra készülőknek, akár a házasságban élőknek gyakran szoktam emlegetni Ámósz próféta igéjét, hogy járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással, mert ez egyfajta összecsiszolódásra segítő bátorítás. Mindnyájan felnövünk egy háttérben, ahol magunkra veszünk bizonyos szokásokat, szóhasználatokat, megoldási formákat. Amikor megismerkedünk a társunkkal, kiderülhet, hogy neki nem ugyanaz a szokása, a kommunikációja, vagyis eltérő kulturális közegből jön. Ezért is tartom nagyon fontosnak a házasság előtti oktatást.

A feleségeddel, Gabival nektek miben kellett összecsiszolódnotok?

Én egy olyan háttérből jöttem, ahol a családunkban nem volt szokás az érzelmeinkről beszélgetni. Édesapám nagyon elfoglalt ember volt. Mi az ’50-es évek végén, a ’60-as években voltunk kisgyermekek. Nagyon nehéz időszak volt. Édesapám sokat dolgozott a családjáért, keveset volt otthon, és kevés volt az az időszak, amikor bensőséges beszélgetések alakulhattak volna ki a családban. Nem szoktunk hozzá. A feleségem pedig pont egy olyan háttérből jött, ahol meg mindent megbeszéltek a családban. És amikor mi összekerültünk, akkor ez volt az egyik nagyon karakteres különbség közöttünk. Gabi arra vágyott, hogy beszéljük meg, hogy kivel mi van, de az én hozzáállásom egyfajta távolságot szült közöttünk, és akkor nekem ebben váltani kellett. Tehát rájöttem arra, hogy ha én egy bensőséges, meghitt közösségben akarok élni a feleségemmel, akkor nekem ezen a területen változnom kell, és azt is megláttam, hogy nem neki kell hozzám, hanem nekem kell ebben hozzá igazodnom, mert az a normális, ha megbeszéljük a dolgokat. Nagyon nehéz volt, amikor az első alkalommal kipróbáltam, hogy mondjak magamról valamit, egy belső megélést, akkor nagyon nehezen jöttek a szavak a számra, de idővel rájöttem, hogy ha kimondom, ami bennem van, az nagyon jó.

Az összecsiszolódás területei közül említetted az eltérő szokásokat, de krízisközpont szokott lenni a gyermekvállalás vagy a pénzbeosztás vagy ha az egyik fél valamiben túlnő a másikon, vagy valaki nem válik le a származási családjáról és a többi. Ha ezekben a helyzetekben nehézségük támad a pároknak, akkor azonnal kérjenek segítséget?

Az lenne jó, ha azonnal kérnének. A tapasztalat és a statisztika viszont azt mutatja, hogy általában hat év után kérnek segítséget. Sajnos ki kell mondani, hogy különösen keresztény körökben van ez a nehézség, mert azt gondolják, hogy a hívőknek nem lehet ilyen problémájuk. Tehát az, hogy megélik a keresztény életüket egy közösségben, ahol mutatják egymás előtt a szebbik arcukat, de igazából kiderül, hogy távolságokat, mélységeket élnek át a házasságukban. Ha kialakulnának olyan lelki közösségek, házaskörök, házi csoportok, ahol tudnak erről őszintén beszélni, akkor ezek a krízisek nagyon hamar megoldódhatnának, tehát nem muszáj rögtön terapeutához fordulni.

Mennyire látod nyitottnak a közösséget arra, hogy foglalkozzanak a házassági problémáikkal?

13 éve kezdtünk el házas hétvégéket szervezni, és kezdetben sokan azért nem jöttek el, mert attól féltek, hogy azt fogják gondolni róluk, hogy baj van a házasságukkal, és azért jöttek el ilyen helyre. Persze sokszor kiderül, hogy baj van olyan házasságokban is, amelyekről senki sem gondolta volna, hogy gond van. Mi úgy terveztük egyébként kezdettől fogva, hogy ez egy prevenciós, tehát megelőző segítségnyújtás legyen.

Milyen jellemző problémákkal fordulnak hozzátok a párok?

Én ma azt látom, hogy nagyon sok házasságban, tehát a hozzám forduló házaspároknál azt mondhatom, hogy tíz közül nyolcnál az a probléma, hogy elhidegültek egymástól. Ez sok mindenre visszavezethető, akár arra, hogy tényleg nem beszélték meg a különbözőségeiket, vagy akár a mai felpörgött életben, a karrierépítésben nincs idejük egymásra, vagy a gyermekvállalásban való különböző felfogásuk is okozhat elhidegülést a párok között.

Ezt az elhidegülést véleményed szerint mennyire befolyásolja a kommunikáció nem megfelelő módja?

Úgy látom, hogy a párok sokszor beszélgetnek egymással, de ezek a beszélgetések sokszor vitába fulladnak, mert amikor egy érzelmi eltávolodás van már a kapcsolatban, akkor nem az a belső motiváció, hogy megbeszéljük a dolgainkat, hanem hogy bebizonyítsam, hogy nekem van igazam. Ezzel a beszélgetés átmegy vitába, és igazából nem hallják meg azt a belső tartalmat, amit a másik el akar mondani. Hallják a szavakat, de azt, hogy a másik belül mit él meg, hogy mit érez, milyen fájdalma, kérdése van, azt nem.

Reményteli, hogy a kommunikáció tanítható, és ha a csiszolódásnak a kezdeti fázisában ez a tanulás elindul, akkor magas szintre lehet eljutni ezen a területen, ami sok bajtól meg tud óvni. A párkapcsolat kezdeti, egy-másfél éves időszakát szimbiózisnak szokták nevezni, amikor összeolvad két ember, szerelmesek, a személyiséghatáraik föllazulnak, de amikor elmúlik ez az intenzív érzelmi állapot, akkor ott marad tulajdonképpen két ismeretlen ember. Hogyan lehet a kapcsolódást életben tartani, amikor elmúlik az az első szenvedély?

Azt gondolom, hogy ha igazán szeretik egymást, tehát nem csak arra a fellobbanó rózsaszín ködre építettek, akkor megjelennek az életükben az érett szerelem alkotóelemei, a szenvedély, az intimitás, amit én szeretek inkább meghittségnek, közelségnek nevezni, és az elköteleződés. Ha ezek együtt jelen vannak, akkor ez a másfél év után való felébredést követően segíti őket abban, hogy mivel elköteleződtek, dolgozzanak a kapcsolatukért. Dolgozzanak azokon a különbözőségeken, amelyek, ha nem figyelnek rájuk, elválaszthatják őket, mert ekkor derül ki, hogy mit hozunk magunkkal a batyunkban, így a különbözőségeink napvilágra jönnek. Ha a kommunikáció megfelelő szinten működik, akkor életben marad nemcsak a szeretet, hanem én azt gondolom, hogy a szerelem is. Én még most is szerelmes vagyok a feleségembe.

A házas hétvégéken, amelyeket tartotok, milyen eszközökkel segítitek a párokat?

Úgy szervezzük a házas hétvégéinket, hogy legyen sok szabadidő, mert azt látjuk, hogy keveset beszélgetnek a házaspárok. El vannak foglalva a karrierépítéssel, a gyermeknevelés kérdéseivel, és keveset beszélgetnek egymással. Ezeket a házas hétvégéket úgy szervezzük meg, hogy ne legyen túl sok előadás benne. Csütörtök estétől vasárnap délig négy előadás van és közben rengeteg szabadidő, amelyekre teszteket, kérdéseket adunk, olyan témákat vetünk fel, amelyekről beszélgethetnek.

Hányan vettek részt házas hétvégéken eddig, és hol vannak a helyszínek? Milyen témái lesznek az idei házas hétvégéteknek?

Már ezer házaspár vett részt több mint tíz év alatt ezeken a házas hétvégéken, amelyek a köztudatban lachtali házas hétvégék néven élnek, viszont mivel Ausztriában eladták az ingatlant, ezért Magyarországon és a Magas-Tátrában folytatjuk a munkánkat. Idei témánk a kötődéssel kapcsolatos, a címe Kötődsz vagy kötözködsz. Azért választottuk ezt a címet, mert az a tapasztalatunk, hogy ha a házaspárok nem jól kötődnek, akkor nem kötődnek, hanem inkább kötözködnek egymással.

A teljes műsor itt tekinthető meg:

2. rész: Életközépi krízis a párkapcsolatban

Rövidített interjú a PAX Televízió Élet a családban című műsorában elhangzottak alapján. Szerkesztő műsorvezetők Soltész Attila családkonzulens és Murányi-Kovács Anita mentálhigiénés szakember.

Iván Imre mentálhigiénés szakember, teológus, gyülekezetplántáló, vállalkozó, 4 gyermekes édesapa, 13 gyermekes nagypapa.

Négy- plusz egygyermekes édesapa vagy, merthogy négy édes gyermek mellé befogadtatok egy ötödik gyermeket, és 13 unokád van. Emellett mentálhigiénés szakember, vállalkozó, gyülekezetplántáló, a lachtali házas hétvégék alapítója, a Kandela Keresztény Pszichológiai Központ munkatársa is vagy. Sok mindennel foglalkoztál, mégis mindebből kiemelkedett a család és a párkapcsolat témája, ami egyfajta elhívás az életedben. A statisztikák szerint a 14–20 évnyi házasság után érkezik el egy olyan életközépi krízis, amikor egy veszélyeztetett időszakba érnek a párok, eltávolodhatnak, elhidegülhetnek egymástól, és ez az életközépi időszak a mai beszélgetésünk témája. A ti életetekben hogyan, mikor jelentkezett ez az életközépi krízis?

Érdekes ez ebben a megközelítésben, mert nekünk nagyon erőteljes volt az életünkben az elköteleződés, és a bennünket körülvevő esetleges ezt megkérdőjelező kérdéseket sikerült mindig a háttérbe szorítani. Annyi programunk volt, ahogy születtek a gyermekek, és mi ezt nagyon élveztük, nagyon szerettünk a gyermekekkel foglalkozni. Mindent a család alá rendeltünk az életünkben. Később a gyülekezetben elfoglalt szolgálatunk és a teológiai tanulmányaim háttérbe szorították a családot, aminek az lett a következménye, hogy a gyerekeink kamaszkorukban olyan dolgokat kezdtek el csinálni, amik nem fértek bele a családunk értékrendjébe, és erre engem az egyik ismerősöm figyelmeztetett. Akkor a fiaimnak elmondtam, hogy hívő embert nem tudok, de becsületes embert kötelességem nevelni. A becsülethez pedig hozzátartozik az is, hogy a családomért felelős vagyok. A Biblia azt mondja: ha valaki a maga családját nem tudja igazgatni, mi módon igazgatja az Isten háza népét? Úgyhogy először velük, a gyerekeimmel beszéltem meg, hogy a legközelebbi vezetőségi alkalmon le fogok mondani a szolgálatomról, és nem leszek többé vezető a gyülekezetben. Ettől kezdve a család került az életünkben a középpontba, sok beszélgetés, közös étkezések, kirándulások következtek, majd két hét múlva a fiaim kiálltak a gyülekezet elé, bocsánatot kértek, igazából megtértek, újjászülettek, új életük lett, és azóta is az Urat szolgálják. A másik kijózanító eset pedig a nagylányunkkal kapcsolatosan volt. Egyszer amikor megkért arra, hogy segítsek neki azzal, hogy meghallgatom, hogyan mond el egy verset, azt mondtam neki, hogy kislányom, ne haragudj, nem érek rá, nekem ma este vezetőségi alkalomra kell mennem a gyülekezetbe. Akkor ő nagyon kifakadt, mert úgy gondolta, hogy nekem mindenre van időm, csak rá és a családra nincs. Ez nagyon fejbe vágott. Azt gondolom, hogy a mai pároknak is kellene egy-egy ilyen fejbe kólintás, hogy fölébredjenek arra, mennyire fontos a család.

Az életközép pontosan egy olyan időszak, amikor egy csomó minden sodorja az embert. A gyülekezetben is lehet valakinek egyre több vállalása, ami idővel eltávolítja a családjától, aminek súlyos következményei lehetnek. Hogyan látod a mai párokat? Mi az, ami sodorja őket kifele a családból és a párkapcsolatból?

A karrier mindenképpen, meg a különböző megbízatások. El szoktam mondani, hogy bizonyos mértékig a karrier fontos eleme különösen egy férfi életének, de nem a karrierizmus. Azóta megtaláltam a Szentírásban azt a történetet, ami Jákobról szól, amikor Lábánnal beszélgetnek. Jákob ott azt kérdezi, hogy de mikor lesz már gondom a saját családomra. Ez egy hihetetlen nagy mondat. Ezt nem olyan régen fedeztem fel. Hiába van a jól elvégzett munka, a nagyon szép karrier, amit befut valaki, mert ha a családját elhanyagolja, akkor a legfontosabb értéke, a családja, amit az Isten a kezébe adott és rá bízott, fog hiányt szenvedni.

Említetted, hogy a személyes élettörténetedben a döntéseddel letetted a voksodat a család mellett. Kiküszöböltél ezzel esetleges későbbi krízishelyzetet, mint például az életközépi válságot?

Igen, a családban nagyon sok minden megoldódott, de azért az életközépi válság megjelent nálam is. Volt egy olyan pillanat az életemben, ami nem köthető különösebb eseményhez. Talán éppen egy elcsendesedésemben történt, amikor mellbevágóan szembesültem azzal, hogy ha megélem azt, ami a szentírási idő, legfeljebb 80 esztendő, a fele már annak is lejárt. Ez nagyon elgondolkodtatott, és átértékelődött az életem. Abban az időszakban halt meg édesapám, és az örökségére tekintve megszólalt bennem egy hang, és megkérdezte: Imre, te mit fogsz magad után hagyni a gyerekeidre? Miről fognak megemlegetni? Milyen emlékeket fogsz magad után hagyni? Ezek olyan kérdések voltak, amelyeket akkor a Jóisten előtt nagyon át kellett beszélnem, és sok mindent megváltoztattam attól kezdve az életemben, az időbeosztásomban, a csendességeimben és a házasságomban is, bár a házasságunkban kapcsolati krízisekre én úgy nem emlékszem.

Mennyire veszélyezteti a párokat az, ha valamelyik tag úgy gondolja, hogy nem oda jutott a házasságban, ahová szeretett volna, és ha jogot akar formálni a saját boldogságára, akkor kilép a kapcsolatból?

Megdöbbentő történetek vannak. Elém került ennek a kérdésnek a kapcsán egy pár, aki éppen ilyen helyzetbe került. A gyermekeik kiröpültek, a férfi megtalálta az ő egyéni elfoglaltságát, eljárt sörözni. A feleségével már nem volt témája, nem tudott vele beszélgetni. Aztán ilyeneket mondott, hogy a feleségének jót akar és elengedi, hátha megtalálja magának az útját. Ilyenkor ott van bennem a kérdés, hogy miért nem tud inkább odaállni mellé és megtalálni, hogy a feleségének mi lenne a jó, de akkorra már nagyon eltávolodtak egymástól. Tehát ezek a krízisek ott vannak, és sok kutatás mutatja, hogy ma ugyanannyi nő lép ki a kapcsolatból, mint amennyi férfi. Nagyon sok olyan párral is találkozom, ahol a krízis az üres fészek szindrómában jelenik meg.

Hogyan tudtok segíteni a krízisben lévő pároknak a házas hétvégéken?
Az egyik téma, amit feldolgozunk, a kommunikáció, és van olyan témánk, hogy házasság játszmák nélkül, ugyanis erre az időszakra nagyon jellemző, hogy a házaspárok megtanulnak játszmázni. A témák segítenek abban, hogy fölébredjenek a párok arra a fölismerésre, hogy igazából ha együtt harcolják meg az utat végig, és el tudnak köteleződni, és ebben kitartanak, akkor ez ad értéket a kapcsolatuknak, ez ad értéket a házasságuknak. Meg szoktam kérdezni a pároktól, hogy szeretnék-e, hogy a gyermekeik elmondhassák, hogy olyan családban nőttek fel, ahol szép volt az élet, ahonnan szép örökséget kaptak. Tízből kilenc párnál ilyenkor valamelyik fél elsírja magát, mert kiderül, hogy ezt álmodták meg, de még nem tartanak ott.

Gyakori a házas hétvégéken, hogy egy pár arról tesz bizonyságot, hogy ismét lát reményt a kapcsolatuk megmentésére, és egy olyan fordulóponthoz érkeztek, ahonnan a közeledés irányába mennek tovább?

Igen, az egyik legkiemelkedőbb ilyen élményünk egy olyan házaspár volt, akik mind a ketten nagyon magas pozícióban éltek a hétköznapi életükben. Megdöbbentő volt a záróalkalmon, amikor a férfi elmondta, hogy úgy jöttek el, hogy odahaza az ügyvédnél le volt papírozva a válásuk, de ezen a hétvégén eldöntötték, hogy nem fognak elválni, és tudjuk is róluk, hogy nem váltak el. Rajtuk kívül sok hasonló esetünk volt. Előfordult, hogy élettársak jöttek, mert azt hitték, hogy számukra ez a megfelelő viszony, de a hétvége után két hónappal elküldték a fényképet az esküvőjükről. Meglátták annak az értékét, hogy a Jóisten elkötelezett kapcsolatba gondolta a férfi és a nő életét.

Miért érdemes részt venni a házas hétvégéken?

A kezdet kezdete óta számunkra a prevenció, a megelőzés a lényeg. Ettől függetlenül sokan megjelennek olyanok is, akiknek problémáik vannak. A házas hétvégéken lehetőséget biztosítunk arra, hogy a sok szabadidőben beszélgetéseket lehessen kezdeményezni egymással, megkereshetnek bennünket is, és akkor külön is tudunk beszélgetni, amit utána is folytathatunk.

Azért is érdemes jönni, mert a házas hétvégéknek különlegessége, hogy nem családos alkalmak. Érdemes megküzdeni azzal a kihívással is, hogy akár pici gyerekeket nagymamára, barátra, rokonra rábízni és kettesben eljönni. Miért fontos ez?

Mert a hétköznapokban nem szakítanak erre időt a párok. Azt gondolom, hogy a házasság egyik titka a heti egy óra randevú. Ezt nagyon kevesen teszik meg, hogy egymásra időt fordítsanak, de amint annak az ízét megérzik egy házas hétvégén, hogy mit jelent tényleg kettesben lenni, akkor rájönnek, hogy érdemes az akadályokat félretenni és eljutni ilyen helyekre.

A teljes interjú itt tekinthető meg:

Baptista Családi Szolgálat: www.csaladok.hu