Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.

Gondolatok az igéről

Egyszer a kertünkben egy fát kellett kiásni. Hosszú munka volt, mert mélyre eresztette a gyökereit. Nem csoda, hogy a viharokban is stabil maradt.
Így kell nekünk is mélyre gyökereznünk abban a meggyőződésben, hogy Jézus Krisztus által élő kapcsolatunk van az Atyával. Ha látni szeretnénk őt, akkor Jézusra kell figyelnünk, hiszen „Ő a láthatatlan Isten képe” (Kol 1,15). Ha hiszünk a Fiúban, akkor hiszünk abban, aki elküldte őt. Ez nem egy bonyolult vallási rendszer, hanem egy bensőséges kapcsolat a teremtő Atyával, az út, amely az életre visz.
Ezért kiáltott és szólt hangosan Jézus, hogy értsék meg a körülötte állók: az Atyához csak rajta keresztül lehet eljutni.
Ma is szól nekünk. Ha Krisztusban gyökerezünk, olyanok vagyunk, mint a mélyen gyökerező fa, amelyet a viharok sem tudnak kimozdítani. Nemcsak biztosan állunk, hanem másokat is árnyékba hívhatunk, hogy megpihenjenek Isten közelségében.
Akinek az Úr a bizodalma, „olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit. Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem kell aggódnia, szüntelenül termi gyümölcsét.” (Jer 17,8)