Együtt a szolgálatban

1820
Papp János egyházelnök

Országos Házaspáros Lelkipásztor-konferenciát tartott Egyházunk Siófokon november 8-10. között. Papp János egyházelnök és a szervező vezetőség nagyon fontosnak tartották, hogy Isten jelenlétében és szolgatársi közösségben töltsenek el együtt néhány napot lelkipásztorok és feleségeik, akik segítőtársként állnak férjük mellett, és végzik pótolhatatlan, szerteágazó munkájukat.

„Együtt a szolgálatban!” – ez volt a találkozó fő címe, melynek során a házasság ünneplésére, a közös szolgálatra való megerősítésre és a jó közösségben, szép környezetben való felüdülésre került a hangsúlyt.

A háromnapos konferencia plenáris programsorozatát Ronnie Stevens, a Danube International Church lelkipásztora tartotta ószövetségi házasságok példái alapján. (Ronnie Stevens Georgia-i Atalantában született és 20 évig volt különböző közép és kelet európai gyülekezetek pásztora  Münchenben, Moszkvában és Budapesten. Decemberben ér véget 12 évig tartó szolgálata a Danube International Church-ben. Ez idő alatt rendszeresen pásztorolt gyülekezeteket Törökországban, Szerbiában és a Cseh Köztársaság területén is.)

8b28eedb92dc65964e8b79d2799e61ddHétfőn szekcióelőadások hangzottak a házasságról: dr. Pécsi Rita Érzelmi intelligencia a házasságban, dr. Berszán Lídia és dr. Berszán István A megbocsátás kínjai, Fűtő Róbert pedig Beteljesületlen álmok címmel osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Az esti vacsora díszvendége Soltész Miklós államtitkár volt.

Kedden a plenáris előadás után tematikus szekcióbeszélgetésekre került sor, amelyen a lelkipásztorcsaládok különféle kihívásairól esett szó. A felvezető előadásokat Varga György és Anikó, Révész Lajos és Szilvia, valamint Katona Béla és felesége Nóri tartották.

A konferencia során a fordítás szolgálatát dr. Bukovszky Ákos és Steiner József végezte. A program házigazdája Katona Béla, pesterzsébeti lelkipásztor volt.

d0cac63891c55e5e4f59a5f9b5727b05A háromnapos konferencia alatt a lelkész házaspárok számára jutott idő a kötetlen pihenésre, kikapcsolódásra: sétára, beszélgetésekre, és a wellness-részleg használatára is. A gazdag lelki és gyakorlati feltöltődés után bizonyára mindannyian elmondhatták, hogy az Úrban jó nekünk!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!