Egykor együtt katonáskodó teológusok találkozóját tartották Tihanyban

2444
Fotó: Korzenszky Richárd OSB A kép bal szélén Lukács Gyula nyugdíjas baptista lelkipásztor testvér

A kötelező katonai szolgálatukat 1968-ban a Magyar Néphadsereg bajai gépkocsizó lövészezredében megkezdő teológushallgatók találkoztak bevonulásuk 50. évfordulója alkalmából június 8-án a Tihanyi Bencés Apátságban.

Az akkori politikai hatalom szándéka az volt, hogy a teológusokat eltérítsék hivatásuk vállalásától, lemorzsolják és megtörjék őket. Ez a ki nem mondott szándék csak elenyésző mértékben valósult meg. A teológushallgatók többségében éppen az ellenkező hatást váltotta ki: megerősödtek elköteleződésükben, és annak ellenére, hogy a legkülönbözőbb konfessziókhoz – adventista, baptista, evangélikus, görög- és római katolikus, ezen belül bencés és piarista szerzetes, református közösségekhez – tartoztak, mély barátság, közösség és egymás iránti támogató segítségnyújtás alakult ki közöttük. Ez a helyzet mindannyiuk számára a mindennapok szintjén megvalósuló és építő ökumenikus tapasztalattal járt.

Fotó: Korzenszky Richárd OSB

Június 8-án a tihanyi közösség elöljárója, Mihályi Jeromos perjel köszöntötte az egybegyűlteket.

A Tihanyi Bencés Apátságban rendezett találkozót megtisztelte jelenlétével Bozó Tibor dandártábornok, a szentendrei altisztképző akadémia parancsnoka is, aki beszámolt a Magyar Honvédség mai szervezési és működési filozófiájáról, amely merőben eltér a hatvanas években alkalmazottaktól (jó példa erre a katonalelkészi szolgálat bevezetése).

Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát történeti áttekintést adott a teológushallgatók bevonultatási körülményeiről és hátteréről.

A tihanyi találkozón megjelentek közös imádságon vettek részt a bencés szerzetesközösséggel, és tiszteletüket tették I. András királyunk sírjánál.

Fotó: Korzenszky Richárd OSB

Végül kötetlen együttlét és beszélgetések keretében osztották meg egymással hajdani élményeiket.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!