Debreceni diák a dobogó legfelső fokán

2036

Kilencedik alkalommal rendezte meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV). Ezek országos döntője a Szakma Sztár Fesztivál keretében zajlott április 18-a és 20-a között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontban.

A megmérettetésen közel negyven szakmában több mint ötezer tanuló tette próbára tudását. A döntőbe kétszáztizennégy diák jutott be száztíz oktatási intézményből. Ők főként gyakorlati feladatokat oldottak meg a több napos versenyen. Dan Réka Judit, Diószegi Sámuel Baptista Szakközépiskola és Szakiskola végzős fodrász tanulója a második legjobb eredménnyel jutott be az országos döntőbe, ahol végül is az első helyen végzett egy olyan mezőnyben, ahol – a zsűri elnöke szerint- a korábbi évekhez képest, nagyon magas elméleti és gyakorlati tudással rendelkeztek a résztvevő diákok. Így mindannyian felmentést kaptak a tanév végén esedékes szakmai záróvizsga alól. Gratulálunk a kiváló eredményhez.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!