Hőség van! Ilyenkor a legtöbb ember otthon pihen, lazít, tv-t néz vagy bármi mást csinál, csak ne kelljen kimozdulni a hűvös, lesötétített otthonukból – és akkor itt van a Kinizsi utca Rákospalotán, ahol ugyanebben az időben (vasárnap délelőtt) kisebbfajta tömeg gyűlik össze e templomba, ahol nincs légkondi, és még ventillátor sem működik, hogy együtt legyenek. Miért?

Mert egy csodás ünnepre jöttek össze. Ünnepre, amely nem csak számukra az. Ahogy Jézus mondja:

„Isten angyalai ugyanígy örülnek, amikor egy bűnös visszatér Istenhez.”

Bemerítési ünnepet tartottunk egy újszülött testvérünk, Kedves Adrienn élete ezen sorsfordító eseményének megünneplésére.

Nagy Sándor lelkipásztorunk az Apostolok cselekedetei 2,37–41 igeszakasz alapján hirdette az igét: Minden ember békességet, boldogságot, elégedettséget keres a maga számára, de miután egy egész életet végigküzdött, és már mindene megvan, mégis sokaknak őszintén be kell ismerniük: hiányzik még mindig az, amit kerestek. (Lásd Kosztolányi Dezső Boldog szomorú dal c. költeménye.) A megelégülést, békességet, örömöt ugyanis ha nem Istennél keressük és nem Jézus Krisztusban találjuk meg, akkor az nem tökéletes és nem tartós! Az örök életre semmiképpen sem elég. Istennek van válasza az ember ezen igényére, amelyet pünkösd ünnepe szimbolizál.

Lehetséges megbékélni Istennel! Jézus Krisztus halála által, ajándékképpen lehetséges rendezni ezt a kapcsolatot mindenki számára, aki elhiszi és elfogadja ezt a meg nem érdemelt kegyelmet.

Péter által mindenki számára hirdettetett az evangélium, amely válaszra készteti mindazokat, akik a felhívást hallják! Jézus azt mondja az övéinek: „Ha valaki szeret engem, megtartja beszédemet.” Ezért legyen az „iránytűnk” jól beállítva, legyen Isten szava mindig érték számunkra, és így kövessük és szolgáljuk őt saját egyéni és közösségi életünkben, mert a mi ellenségünk, a sátán mindig igyekezni fog ezt az iránytűnket eltéríteni, Isten beszédét bagatellizálni, és így az életünket tévútra csalni.

Az igehirdetés után Adrienn bizonyságtételét, élettörténetét hallgathattuk meg saját szavaival, amelyben a bemerítkezéséhez vezető útjának lépéseit, főbb szakaszait mondta el családja és a gyülekezet jelen levő tagjai előtt.

Ezen felemelő és inspiráló tanúságtételt követően lelkipásztorunk – Keresztelő Jánoshoz hasonlóan, aki Jézust merítette alá a Jordán vizébe – bemerítette Adrienn testvérünket is.

A délelőtti ünnepünk közös úrvacsorával zárult, amely után boldog zsibongással vettük körül testvérkénket, a családját, és velük együtt örültünk Adrienn élete új kezdetének!


Image by frimufilms on Freepik


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!