Július 10-én ünnepi istentisztelettel ért véget az idei Bodrogi Zenetábor. Az emelkedett hangulatról zenekarok, kamaracsoportok és különböző kórusok muzsikája gondoskodott, természetesen a lelki tanítás sem maradt el, melyet Mike József lelkipásztor tolmácsolt a 16. zsoltár alapján.

Az egyhetes tábort az utóbbi évek legmagasabb érdeklődése kísérte, 100 felett volt a résztvevők száma, és nemcsak a Dunántúlról, de külföldről is érkeztek táborozók. Az előkészítés nehézségei és hiányosságai ellenére Isten gazdagon megáldotta táborunkat, és tenyerén hordozta azt. A zenei hangsúly a csoportos zenélésen, éneklésen volt, és zsúfolt beosztás szerint éltük napjainkat, hogy legyen idő próbákra a fúvószenekarnak, a vonószenekaroknak, kamaracsoportoknak és a különböző kórusoknak. A sok zongorista jelentkezőt is közös zenélésbe vonták tanáraik, érdekességként nyolckezes darabot is hallhattunk tőlük. A nagy létszám lehetővé tette 30 fős gyermekkar és 60 fős vegyes kar kialakítását mind a benne éneklők, mind a hallgatóság örömére. Már a csütörtök esti zenés istentiszteletre is elkészült egy-két remek darab. Hasonlóan nagy szülői érdeklődés övezte a szombat délutáni koncertet, melyen főleg zongoristákat és kisebb kamaraegyütteseket csodálhattunk meg.

Érdekes színfoltjai voltak a hétnek az esti minikoncertek a Nádasdy-kastély teraszán, ahol alkalmi együttesek bemutatkozásának lehettünk szem- és fültanúi – kiváló tábori hangulatban. Idén sem maradtak el a különböző sportversenyek, a balatoni strandolás és az éjszakai séta sem, melyek már hagyományosan hozzátartoznak a táborhoz – a sok ezer Bodrog Tallér gyűjtésével és táborvégi beváltásának izgalmával együtt.

A tábor központi témája az „ÉLET” volt. A teremtett világ csodálatától az ember – mint Isten-képmás – megalkotásán, majd a földi élet elromlásán át a napi témákban eljutottunk a megoldásig, Krisztus megváltó munkájáig és az örök élet ígéretéig. A reggeli tematikus tanításokban Mike József lelkipásztor vezetésével több tanár is részt vállalt, esténként pedig jó hangulatú dicsőítéseket vezettek a különböző zenei csoportok. Hitünk szerint az elvetett igemagvak növekedni fognak a gyerekek szívében, ennek apró gyümölcseit már a szombat esti összefoglaló, táborzáró alkalmon is láthattuk.

A vasárnapi istentiszteleten zsúfolásig megtelt a tornacsarnok a helyi gyülekezet tagjaival, szülőkkel és érdeklődőkkel, akik örömmel énekeltek együtt a fúvószenekarral, a dicsőítő tánccsoporttal és a kórusokkal. Kiemelkedő zenei élmény volt a Mike József és Juhász Gábor által hangszerelt Csak te vagy méltó című ének előadása, megmozgatva az összes táborozót, hiszen az előadásban együtt vett részt a gyermekkar és a vegyes kar szimfonikus zenekari kísérettel: „Csendül a hála, / Pendül a hárfa, / Hódolat légkörében zsong a trónterem: / Isteni Bárány, / Szent véred árán / Váltottad meg a bűnből földi népedet!” – énekeltük szívvel és lélekkel. (YouTube-videók elérhetők a „Bodrogi Zenetábor 2022” kereső kifejezéssel.) Köszönet a tanárok és segítők odaszánásáért, odaadó szolgálatáért, a „Jó az Úr” Baptista Gyülekezet áldozatos segítségéért és mindazért, amit a Bölcsesség Kezdete Oktatási Központ biztosított – helyszín, étkezés, szállás, takarítás stb. területén.

Isten áldása legyen minden táborozón!

P. Győri Kornél táborvezető


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!