Cipősdobozokkal segítettek a győri Dana dolgozói

3931
A Dana dolgozói lelkesen mozdultak meg a rászoruló gyerekekért.

Több mint nyolcvan cipősdoboznyi adománnyal segítik idén a Dana dolgozói a rászoruló gyerekeket.

Az immár hagyománnyá vált céges gyűjtés ötlete a munkatársaktól indult, s miután a vállalat vezetése az ügy mellé állt, idén először a gyár minden egysége bekapcsolódott a jótékony megmozdulásba.

Nyolcvanöt cipősdoboznyi adományt gyűjtöttek össze a győri Dana dolgozói; a csomagok a baptista szeretetszolgálaton keresztül szegény sorsú, rászoruló gyerekekhez kerülnek karácsonyra. A gyűjtés ötlete évekkel ezelőtt vetődött fel egy szociálisan érzékeny kolléga kezdeményezésére, s azóta minden évben megrendezik. Kezdetben csak a logisztikai központban, majd – a cég vezetésének támogatásával – idén először a Dana minden egysége bekapcsolódott a jótékony kezdeményezésbe.

– A karácsonyi gyűjtés hagyománnyá vált az üzemben, sokan már előre készülnek rá. Idén is nagyon sokan megmozdultak, amikor meghallották, hogy gyerekek számára gyűjtünk. Gazdagon megpakolt dobozok érkeztek, bennük játékok, plüssállatok, ruhanemű, színező, édesség… Odafigyeltünk rá, hogy megkímélt holmikat küldjünk a rászorulóknak, de többen kifejezetten ezért mentek el vásárolni, és vadonatúj ajándékokat tettek a dobozokba. Nagy öröm, hogy míg kezdetben 20-30 doboznyi ajándék gyűlt össze, ez mára megtöbbszöröződött – mondja Böjtös Erika, a Dana egyik gyárigazgatója, a gyűjtés koordinátora.

Ő és kollégái a gyűjtés két hete alatt összegyűlt cipősdobozokat már a Danában szétválogatták, aszerint, hogy a dobozok tartalma alapján milyen nemű és korú gyermeknek szánta felajánlójuk.

A Dana dolgozói által megtöltött és összegyűjtött cipősdobozokat Turzó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány győri gyűjtésének koordinátora várta a szervezet győri irodájában, ahol az ünnepek előtti hetekben valóságos „nagyüzem” van. „Egyre jellemzőbb, hogy cégektől érkezik felajánlás, munkahelyi közösségek gyűjtenek házon belül és eljuttatják hozzánk, sőt, több vállalat a dobozok gyűjtésébe is bekapcsolódik, azaz bárki leadhatja náluk az adományát”, mondja Turzó Csaba.

Sokan nem tudják, hogy az eredeti cipősdoboz-akció 12 éve Angliából indult, akkor még onnan érkeztek hazánkba is a megrakott dobozok, majd néhány év elteltével elindult a hazai gyűjtés.

Győrben általában 5-600 doboz szokott összegyűlni, ezeket – gondos válogatást követően – a helyi családsegítő szolgálat segítségével juttatják el a rászorulóknak, hiszen a „terepen” dolgozó szakemberek tudják legjobban, kinek milyen segítségre van szüksége. A dobozokban általában édesség, kisebb játékok, írószerek lapulnak, nagy örömet szerezve azoknak a gyerekeknek, akiknek a jó szándékú emberek segítsége nélkül talán semmi nem került volna a karácsonyfa alá.

Forrás: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/ciposdobozokkal_segitettek_a_gyori_dana_dolgozoi/2543319/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!