Benyó Gábor Egészséghős díjat kapott

1709

Ünnepélyes díjátadóval zárult a HáziPatika.com egészségportál hétköznapi hősöket kereső kezdeményezése, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az egészségügyi dolgozókra, páciensekre, civilekre, akik a legtöbbet tesznek környezetük egészségének megóvásáért. A szakmai zsűri és a közönség hat kategóriában választhatta ki az idei példaképeket.

A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zárult az idei Egészséghősök pályázat: hat kategóriában közel 130 jelölt állhatott a közönség és a szakmai zsűri elé, akikre összesen több tízezer szavazat érkezett. A díjátadón végül 11 önzetlen hős vehette át az orvos, egészségügyi szakember, innovátor, új generáció, páciens/szószóló és híresség kategóriák szakmai és közönségdíjait.

A dr. Ficzere Andreából, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyetteséből; Zöldi Péter egészségügyi menedzserből; dr. Béres Józsefből, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnökéből; Nagy-Tóth Ildikóból, a Mályvavirág alapítvány elnökéből; Győrfi Pálból, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatójából; illetve Kulcsár Hajnalból álló szakmai zsűri orvos kategóriában dr. Benyó Gábor gyermekhematológus-onkológus főorvost, a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott Tábitha-ház orvos-igazgatóját hirdette ki idei győztesként.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!