Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.

Gondolatok az igéről

Köreinkben már nem fordul elő leprás betegség. A Covid idején, karanténban, a közösségből „kitiltva” tapasztaltunk valamit abból, amit ők betegségük felismerésétől kezdve egészen halálukig hordoztak. „Tisztátalan!” – kiáltottak, ha valaki közeledett hozzájuk, hogy el tudják kerülni őket. Gyógyíthatatlanul betegek, reménytelen sorsúak voltak.
Csapatba verődtek tízen, népük különböző, de sorstársak, és mivel hallottak Jézusról, találkozni akartak vele, segítséget kérni, a mustármagnyi hittel hegyeket megmozgatni.
Így kiáltják az azóta is gyakran felhangzó segélykérést: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” A következmény leírhatatlan. Amíg mennek a papokhoz, hogy új diagnózis készüljön róluk, meggyógyul mind a tíz.
Micsoda öröm járja át a szívüket! Mind boldogok, hiszen kerestek megoldást, és megtalálták, kértek, és kaptak, zörgettek, és megnyittatott előttük az ajtó.
Ez az imameghallgatás. A meggyógyult leprások többségének a reakciója emberileg érthető – sietnek haza szeretteikhez a jó hírrel. Azonban van köztük egy samáriai, aki előbb Jézushoz megy vissza, arcra borul Jézus lábánál, és hálát ad neki.
Te vajon mit teszel, ha Isten megajándékoz az imameghallgatás gyümölcsével?