Baptista Művészeti Napok a Grassalkovichban

2450

Iskolánk második alkalommal rendezte meg ezt az összművészeti seregszemlét, amelynek célja egyfajta keresztmetszetét adni az intézményben folyó tehetséggondozó munkának.

Már tavaly is befogadói voltunk jelentős művészeti múlttal rendelkező produkcióknak és alkotóknak (Romano Glasso autentikus cigány zenét játszó zenekar, Lakatos Klára cigány festőnő kiállítása), diákjaink fellépésével támogatva (gitár, ének, rap, cigánytánc). Az idei év annyiban tért el a tavalyitól, hogy igénybe vettük a „Jóból is nem árt a sok” műhelykonferencia ajánló listájából Mikes Balázs grafikusművész, teológus projektoros képelemzését.

Maldrik Gábor igazgató úr köszöntője és megnyitója után felállt az Eger közeléből, Andornaktályáról érkező 7 fős Andornaki  Zengedezők zenekar (hegedű, gitárok, esőfa, triangulum, szélcsengő, citera, vokál). A zenekar 2015-ben alakult, jelenleg 18 főt számol, együttesben és szólóban is felléptek. A község rendezvényein, nyárzáró és karácsonyi koncertjein vettek részt, de rendszeres meghívottjai az egri és a környéki települések zenés alkalmainak is. Fontosnak tartják a különböző ünnepekhez kapcsolódó énekeket, de hangsúlyt fektetnek klasszikus és népzenei tanulmányokra, illetve igényes popdalok és megzenésített versek feldolgozásával is foglalkoznak.

Elhangzott tőlük Mike Sámuel, József Attila, Szécsi Margit, Weöres Sándor és Szabó Magda verseinek értő és ihletett adaptációja. Utóbbi azért is volt érdekes, mert zeneszerzője az intézmény tanára, Szűk Balázs volt, aki a zenekar tagjaként gitáron működött közre. A zenekar tagjai: Hevesi Mónika zenekarvezető, énekes, gitáros, Juhász Katalin tanárnő hegedűn, illetve énekes-hangszeres diákjaik (Varga Enikő, Molnár Panni, Papp Csenge, Erdélyi Viktória, Majoros Máté).

A félórás koncertet követő vastaps után iskolánk három diákja lépett porondra: Balaton Bertold rap-szerzeményével, Oláh Alexander Morricone-filmzene (A keresztapa) gitár jazz átiratával és Burka Krisztián Hallgató-variációival gitáron. A rövid technikai szünet után Mikes Balázs grafikusművész a gyöngyvászon előtt kalauzolt el egy másik, képi dimenzióba, egy reneszánsz oltárfestmény szinte mikrorealista elemzésével.  Mikes Balázs saját alapítású cégét feleségével vezeti 20 éve. Vállalkozásuk marketing kampányok lebonyolításával, továbbá könyvborítók tervezésével, könyvek műszaki szerkesztésével, tördelésével is foglalkozik.

A budapesti Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet elöljárója és diakónusa. Néhány éve diplomát szerezett a Baptista Teológiai Akadémián. Ebben az időszakban kezdte el művészettörténeti és teológiai tematikájú előadásokat tartani először Budapesten aztán országszerte. Előadásai Megfestett evangélium címmel kizárólag keresztény témájú (többnyire középkori) műalkotásokról szóltak. Grafikusi és képszerkesztői tapasztalataival a bemutatott képek értelmezésével, elemzésével könnyebben fogadja el a laikus is az evangélium „képes” misztériumát, rejtjelezett szimbolikus hálózatát. Iskolánkban a velencei portonari oltár archetípusainak és színszimbólumainak megfejtésére vállalkozott.

Előbb az egyes képelemeket (élőlény, táj, tárgy) választotta el egymástól, majd szintetizálta a  rendkívül bőséges-telített szerkezetű tablókép világát, középpontba állítva a mezítelen, ragyogó fénnyel átitatott kis Jézus egyszerű-igaz jelenlétét. Mikes Balázs előadásban kép és szó természetes egysége valósult meg, alázatos, tudósi tisztánlátással.

A délelőtt zárásaképpen meghallgattuk Forró Máté diákunk A szomorú c. Szent László-énekét, amellyel a minap egy országos vers- és prózaíró versenyen ezüst medált nyert.

Az iskola egyik fő üzenetéhez tartozik, hogy az előadások, koncertek résztvevői a nap zárásaként egy közös beszélgetésben vegyenek részt, illetve a diákok kérdéseket tehessenek fel neki.

Szűk Balázs házigazda, az egész ünnepség moderátora segítségével tehát egy vetítéses élménybeszámoló keretében minden részt vevő feltárhatta ars poeticáját, szabadon szólhatott vágyairól, jövendő terveiről.

Szűk Balázs tanár


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!