Baptista Művészeti Napok, 2018. 11. 23. Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium, Hatvan

0
629

2010 elején végzett két művész, két baptista lelkületű alkotó – a hang, a kép és a mozgókép varázslói –, a debreceni Pető Áron gordonkatanár-zeneszerző és a budapesti Kiss Virág animációs tervező-grafikus látogatott el iskolánkba, hogy bemutassa rövidke metszetekben a nőinek ítélt hangszer férfierejét és a dinamikus animációs vonalak gyöngéd nőiességét.

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészei Egyetemen végzett Pető Áron a klasszikus zene előadójaként, kórusvezetőként önálló és zenekari koncertek, kamaraestek, tanári hangversenyek, szerzői estek állandó szereplője, de kiállításmegnyitókon, könyvbemutatókon is közreműködik. Most egy nagyon különleges összeállítással rukkolt elő: a zenetörténet félórás metszetében elénk tárta hangszerének sokszínűségét, hangulatváltásait, sőt a virtuozitás lehetőségeit. A barokk kezdetektől (D. Gabrielli, J. S. Bach) a XIX. századi romantikán át (A. Franchomme, D. Popper) a XX. századi kísérletező modernizmusig kalandozott (Szelényi István). Alapmintául Bach hattételes G-dúr csellószvitjét választotta, s minden tételhez más művet hozott idézetül a csellóirodalomból.  Összekötő szövegeiben lendületesen és játékosan mesélt a klasszikus zene erejéről, a műfajok elnevezéséről, s a zene Isten felé tartó, hol botladozó, hol vágtató útkereséséről. Kérdésünkre, hogy női hangszer-e a cselló, a következőket válaszolta:

„A legférfiasabb hangszer, ez áll a legközelebb a férfi-hangterjedelemhez.”

Hozzátette, hogy egyházi műveit a debreceni gyülekezet vonósainak és pengetőszenekarának írta, de egy csellókvartettel is gyakran fellép ebben a közösségben. Mint négy dudás egy csárdában.

Kiss Virág más „húrokat pengetve” állt képeinek élére: beszélt arról, hogy az animáció ősereje a natúr filmmel szemben az állandó alak- és formaváltásban (metamorfózis) van, s ezáltal elevenül lélekké az amúgy jellegtelen vonal, szín, tárgy, például amikor a Brother végén átlényegül a madár emberré. Először két egyetemi vizsgafilmje született meg. A Szappanopera a fürdőszobában játszódó, tárgyakat (szivacs, szappan) mozgató pixillációs szerelmes film a feladatként kiosztott forró argentin tangóra. A Brother egy angliai Erasmus-ösztöndíjhoz kötődő, piros vonalú, folyamatos kameramozgású digitális rajzanimáció lett. Diplomafilmje, a tízperces Változás (2010) a naponta rajzolt vizuális napló sajátos adaptációja. Több nemzetközi és magyar fesztiválon is szerepelt, 2011-ben pedig a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon különdíjat kapott érte. A kék-piros vonalú „személyes hitvallás” egy kamasznapló fésületlen, játékos, könnyed látszatával indul, amolyan fogadalmi próbatételes áramlás, de szinte észrevétlenül válik a lélek belső tájainak bolyongásává, a magány elleni vallomássá, hogy egyetlen kapaszkodó van: Isten jósága. Végül az egyetem utáni munkáinak (videóklip, reklám, rövidfilm) sajátos üzleti névjegykártyája, az egyperces werkkézjegy, „videóvágat”, a Showreel pergő tüzű színkavalkádja következett, jelezve a fiatal rendező műfaji és formai gazdagságát. Megtudtuk tőle, hogy a diploma átvétele óta főleg 2D animátorként dolgozott, vagyis a filmekben ő mozgatta meg a figurákat, azaz ő realizálta a karaktereket. Öt évet az Umbrella utómunka-stúdióban töltött, mellette rendezett kiállítást állóképekből. Másfél éve egyéni vállalkozó minden bizonytalansága ellenére, hiszen magyar megbízatások alig vannak, a jobban fizető külföldi bérmunkák is igen ritkák. Tavaly fejezte be az egész estés Ruben Brandtot (A gyűjtő), Miloard Kristic felnőtteknek készült filmnoirthillerét, amely bekerült a 2019-es Oscarra javasolt 25 esélyes film közé. Jelenleg egy német egész estés filmen dolgozik, szintén rajzanimátorként. A készülő alkotás a hidegháborús, szeparált Nyugat- és Kelet-Németországban játszódik egy 12 éves kislány történetén keresztül.

A szünet utáni utolsó szekvenciában következett egy 56 perces blokk Kiss Virág szubjektív válogatásában a Moholy-Nagy Képzőművészeti Egyetem vizsgafilmjeiből, amelyek zömmel világjáró fesztiválfilmek is voltak. Legtöbbjük digitális technikával készült (Duck Tomek: Életvonal, Hermán Árpi: Sajnálom, az Oscar-jelölést kapó Bucsi Réka: Symphony no. 42., Lanczinger Matyi: All the cats), volt közöttük vegyes technikájú (Vácz Péter: Nyuszi és őz), volt benne báb (Wanhoz Anna: Falun), és szerepelt benne rajzos megoldás is (Farkas Juli: Az izmos királylányok).

 

 

Megosztás