Bacsó Benjámin lelkipásztor beiktatása

5314

Hosszú idő után lett újra lelkipásztora a Szada–Veresegyház körzetnek Bacsó Benjámin személyében. A két gyülekezet sokáig várt erre, hónapokon át a lelkipásztorért való fohászkodás volt az imádságok középpontjában. A gyülekezetek felismerték személyében az Istentől kirendelt pásztort, és szinte teljes egyetértésben kezdeményezték a meghívását. Bacsó testvér örömmel tett eleget a gyülekezetek kérésének.

Keresztyén családban, szerető környezetben nőtt fel. Tinédzserként egy dal hatására kezdett el nagyon komolyan gondolkodni a megtérésen, és ekkor már tudatos döntést hozott Jézus mellett. Számára ezek az évek meghatározóak voltak, hiszen feleségét is ekkor ismerte meg: egy osztályba jártak középiskolában. Azóta pedig már három kislány boldog szülei.

A lelkipásztori elhívatása elég hamar kialakult, de egy ideig komoly kérdést jelentett, hogy szabadkeresztyén vagy baptista gyülekezetben akarja-e látni Isten. Aztán elég egyértelmű lett az útmutatása, így lett a Debreceni (Szappanos utcai) Baptista Gyülekezetben teológus, ifjúsági lelkipásztor, majd lelkipásztor.

Sokrétű tevékenységet folytat: a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió vezetője, alapítója a Benita Nevelőszülői Hálózatnak, szerkesztője a gyulekezetvezetes.blog.hu internetes oldalnak. Korábbi és jelenlegi tanulmányai a földrajz és történelemtudomány területére vonatkoznak. Ő maga is tanulmányokat folytat, jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatója.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!