Az adventi időszak minden gyülekezet életében programokkal teli és talán már zsúfolt is. Nem volt ez máshogy a Gyulai Baptista Gyülekezet életében sem, mégis különleges volt a 2024. évi advent. A gyülekezet életében a már-már megszokott adventi alkalmak: városi gyertyagyújtás, karácsonyi koncert, meghitt vacsoraasztalnál láttuk vendégül a városból a szociálisan rászoruló családokat, cipősdobozokat is gyűjtöttünk és adtunk tovább hátrányos helyzetű gyermekeknek. Ugyanakkor először szerveztünk egy nagy volumenű eseményt, az adventi jótékonysági vásárunkat.    

Azzal a vággyal szerveztük a gyülekezetünk jótékonysági vásárát, hogy elérjünk újabb közösségeket és embereket Gyula városában, hogy képviseljük az evangéliumot, kilépve egy nagyobb eseménnyel a lakosság felé a lelki programok mellett. Álljunk a beteg gyermekekről gondoskodó Gyulai Pándy Kálmán Kórház Gyermekosztály és Gyermekpszichiátria mellé, és ajánljuk fel anyagi segítségünket az általuk kijelölt szükségletek betöltésére. Nagy örömmel és hálával fogadták megkeresésünket. Ezúttal nem egy célgyűjtéssel szerettünk volna ennek eleget tenni. A gyülekezet elöljáróinak vezetésével hívtuk a gyülekezet minden tagját és azokat is, akik még nem köteleződtek el Krisztus mellett erre az izgalmas, közös szolgálatra.

A vásárt a gyülekezetünk udvarába terveztük, ahova a kedves testvérektől és ismerősöktől kaptuk a jó minőségű, használt téli ruhákat, háztartási cikkeket, játékokat, mesekönyveket, házi süteményeket, kézműves termékeket, vállalkozói, szolgáltatói felajánlásokat, amiket kedvezményes áron kínáltunk eladásra az érdeklődők számára. Így egyrészt az eladott dolgaink árából befolyt összeggel támogatni kívántuk a beteg gyermekek kórházi ellátását, képviselve ezzel is az Úr szeretetét feléjük, másrészt a vásárra érkezők felé is léphettünk, kapcsolatot építhettünk, szeretettel körbevehettük őket. Nem utolsósorban magunk is erősödhettünk egyénileg és közösségileg a szolgálat élménye által. A galatabeli ige gondolata vezérelt minket: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel!”

A felajánlásokat hét héten át fogadtuk, gyűjtöttük, majd a sok-sok szortírozás és rendszerezés után a vásárteret az imaház udvarán felállított óriási sátor alatt rendeztük be. Hívtunk minden korosztályt, minden testvért, hogy jelentkezzenek valamilyen szolgálatra. És jöttek a testvérek…

A vásár előtti napokban intenzívebb egyéni és gyülekezeti imaközösséggel, böjttel kértük, hogy Istenünk alkalmassá tegyen minden körülményt az ő dicsőségének munkálására. Kértük az imatámogatást azért a 100 gyülekezeti szolgálóért, akik az előkészületekben vagy a vásárban bármilyen önzetlen szolgálatot vállaltak. Imádkoztunk annak az 500 léleknek a nyitottságáért, akik felé akartunk szolgálni! Imádkoztunk a jókedvű adakozásért, a szeretettel teljes és örömteli közösségért!

2024. december 7-én a gyulai imaház előtt az utcán meleg tea, karácsonyi dallamok és csodálatos karácsonyi fotósarok hívogatta az arra járókat. Az ünnepi díszbe öltözött bejárati kapun betérő látogatókat, vásárlókat fényáradat, énekek, forró csoki, kürtős kalács, hot dog, mézeskalácsillat, sok kedves mosoly és szó fogadta. Gyula város polgármestere és képviselők is megtisztelték az eseményt a vásárlásukkal. Krisztus kedves illatát áraszthattuk feléjük.

Programokkal is színesítettük a vásárt. Délelőtt a kistermekben a Vöröskereszt fogadta a véradásra jelentkezőket, a gyerekeknek arcfestés, hajfonás, mézeskalács-dekorálás, játékkal, énekkel, kézműves foglalkozással teli Mesekuckó, a szülőknek pedig Selmecziné Valach Renáta szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta tartott interaktív előadást az ünnepek jelentőségéről a gyermekek életében. Délután sarkadi testvérünk, Szegedi Attila adott egy hangszeres élő zenés karácsonyi koncertet.

Csodálatos volt látni a sok nagyvonalú felajánlást a testvérektől, ismerősöktől és ismeretlenektől. Hálásak vagyunk a lekvárokért, a sok mézért, befőttekért, paradicsomlevekért, a 90 doboznyi házi süteményért, ruházatért, konyhai termékekért, játékokért, könyvekért, textíliákért, a gyülekezetünk vállalkozóinak és gyülekezetünkön kívülieknek a felajánlásaiért, és a többi, és a többi…

Hálával gondolunk mindenkire, aki bármilyen formában a hetek óta tartó előkészítéshez, megvalósuláshoz, az elpakoláshoz anyagilag, fizikailag, szellemileg, imatámogatással hozzájárult. Alkalmatlanságunkban Krisztus tett alkalmassá, és Atyánk gondviselését, áldását érezhettük minden körülményben.

Hála a gyülekezetünk minden tagjáért, akik fáradságot, időt, pénztárcát nem kímélve vállalták ebben a zsúfolt adventi időszakban, hogy bemutassuk gyülekezetünket mint a szükségben lévőkért elkötelezett, a betérőket, az érdeklődőket, a keresőket befogadó szerető közösséget. 500 db igekártyás és mézeskalácsos kis figyelmességgel készültünk. 500 elért főért imádkoztunk. Bőségesen megvolt az 500 elért ember a gyülekezet látható és láthatatlan szolgálóinak odaszánásával együtt, nem számolva a személyes kapcsolatok által, online felületeken elért személyek számát…

Egyedül Istent illeti a dicsőség azért, hogy 1,5 millió forint összegű adományt tudtunk eljuttatni a gyulai kórház gyermekosztályának és gyermekpszichiátriájának támogatására. Öröm az is, hogy a gyulai téli ruházat- és lábbeliadományokkal eljuthattunk a gyulai családsegítő központba, a hajléktalanszállóra, a büntetés-végrehajtási intézetbe, pszichiátriai betegek ellátójába és más szociális intézményekhez.

Isten Lelke vezetéséből született és megvalósult szolgálat volt a gyülekezet vendégfogadása. Istenünk neve dicsőségére szántuk, hogy Krisztus jó illata és a világ világossága legyünk ilyen formában is…

Legyen továbbra is mindannyiunk élete és szolgálata Isten országának építésére!

Patkás Rita


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!