Albert Arnold „Al” Gore

1957
Al Gore előadást tart

2007. október 12-én Oslóban ítélték oda az 59 éves környezetvédő aktivistának és az ENSZ Klímaváltozási Bizottságának (IPCC) a megosztott Nobel-békedíjat. Nevének ezt az Amerikában népszerű változatát már három generáció tagjai használják: az édesapja, az egykori tennessee-i szenátor; ő maga, az USA egykori alelnöke és a fia. A déli államok egyikében, Tennesseeben lakik, tehát az Egyesült Államok úgynevezett „bibliaövezetében”. Néhány szövetségi állam lakóinak egyesek felróják az „ortodox” hithűséget.

A környezetvédő Al Gore is szembenézett ezzel, mivel Nashville-ben a Déli Baptista Szövetség egyik jelentős gyülekezetének tagja. Kiváló hitszónok, és már a nyolcvanas években emlegették, hogy szeretik az új gyülekezetekbe hívni ünnepi igehirdetőnek. Akkoriban azt is mondták, hogy legalább 400 baptista imaház megnyitásán prédikált. 2000-ben mindössze két elektori szavazattal maradt el az elnöki széktől, és természetes közvetlenséggel, egészen nyugodt viselkedéssel gratulált a nyertes elnöknek. Az ipar környezetpusztító hatását és az Amerika-szerte tapasztalható közönyt látva követte még a Harvard Egyetemen egyik volt tanárának figyelmeztetését, aki 1952-ben felismerte a globális felmelegedés veszélyét. Gore figyelembe vette mentora óvását. Azóta folyamatosan küzd a környezeti károsodások veszélyeivel.

Íróként rendkívül széles látású szerző. Jogvégzett személy, de otthon van a különféle természettudományokban is. 1992-ben adta ki hatalmas könyvét: Mérlegen a Föld. Környezetvédelem és emberi értelem (Earth in the Balance, Ecology and the Human Spirit). Bibliai és teológiai okfejtéssel igyekszik ébresztgetni ebben a hitvalló keresztény emberek lelkiismeretét. Újabb ismert könyveinek egyikét Oscar-díjas filmen is feldolgozták (Kellemetlen igazság). Végre sikerült megakadályoznia, hogy hazája vezető politikusai csupán a profit érdekeit nézzék. Miután létrehozta az ENSZ Kormányközi Bizottságának Szövetsége keretében az Éghajlat Védelméért környezetvédő szervezetet, munkáját Nobel-békedíjjal méltányolták. Al Gore a ráeső pénzt átadja az általa létrehozott környezetvédő szervezetnek.

Személyében harmadik hittestvérünket jutalmazza a norvégiai nemzetközi bizottság békedíjjal (Martin Luther King és Jimmy Carter után). Mindhárman a Déli Baptista Szövetséghez tartoznak.

Összeállította: Szebeni Olivér
Megjelent a Békehírnök CI. évf. 43–44. számában.