Naponta tapasztaljuk azt, hogy a Megváltó feltámadásának eseménye, az, ami nekünk, Krisztus-hívőknek magától értetődő valóság, a legtöbb kortársunknak ismeretlen. Ezt a jelenséget elterjedtsége miatt már-már természetesnek véljük, pedig nem az.
Jézus Krisztus feltámadása ugyanis már kétezer éve megtörtént, és azóta is állandóan hirdettetik szerte a világon.
Szinte kizárt dolog az, hogy valaki erről ne szerzett volna valamilyen mértékben és valami módon tudomást.
Vagy talán mégis lehetséges lenne ez?
Egy alapesetről a Biblia is tudósít minket a János evangéliumában megörökített, „A hitetlen Tamás” címmel elhíresült történetben (20,24–29).
Tamás, mint a tizenkét apostol egyike, jól ismerte Mesterét – ma így mondanák: a történelmi Jézust –, de sajnálatos módon lemaradt arról, hogy társaival együtt ő is találkozzék a sírjából életre kelt, megdicsőült Üdvözítővel feltámadása napján. Azt olvassuk: „nem volt velük”, amikor meglátogatta tanítványait a halálon győztes Úr Jézus.
Így történt, hogy miközben Tamás tíz társa már húsvét utáni örömben élt, őt még mindig a húsvét előtti reménytelenség tartotta fogva.
Ehhez hasonló helyzetben van – megfelelő istentapasztalat híján – az Üdvözítő feltámadásáról mit sem tudó miriádnyi embertestvérünk, talán éppen a hozzánk legközelebb álló házastársunk, szülőnk, gyermekünk. Vagy talán mi magunk is?
Ki az, aki segíthetne azokon, akik húsvét után kétezer évvel is még mindig húsvét előtt élnek? Ugyanaz, mint aki Tamást is átlendítette a holtponton. Ez a húsvétról lemaradt tanítvány önerővel képtelen lett volna arra, hogy utolérje a nagy üdveseményt, ezért – a mennyei Atya különös irgalmából – a neki megjelenő Jézus Krisztus személyében maga a húsvét érte utol őt. Tamás makacs kételyét élő hit váltotta fel, amikor szembesülhetett az érte minden áldozatra kész isteni szeretet kétségbevonhatatlan bizonyítékával: a Feltámadott öt sebével. A húsvét előtti állapotban leledző, most még krisztustalan és ezért reménytelen emberszívek kételkedését ma is egyedül a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztus szeretetének hiteles bemutatása és megtapasztalása fordíthatja élő és tevékeny hitre.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!