A Magyar Rektori Konferencia (MRK) Egyházi Tagozatának soron következő ülésére a Baptista Teológiai Akadémia dísztermében került sor 2024. június 12-én. A tanácskozást dr. Kuminetz Géza, az MRK Egyházi Tagozatának elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora nyitotta meg. Ezt követően dr. Dubéczi Zoltán, az MRK főtitkára közérdekű aktuális kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. Dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium újonnan kinevezett minisztere képviseletében dr. Hegyi László főtanácsadó adott tájékoztatást a MAB tevékenységének jelenlegi helyzetéről. Ezen a tanácskozáson megválasztásra került az MRK Egyházi Tagozat hivatalos képviselője is dr. Enghy Sándor, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem rektora személyében.

A konferenciának helyet adó Baptista Teológiai Akadémia történetéről, belső működéséről, lelki célkitűzéséről, a hittudományi oktatás színvonaláról és lelkiségéről dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora adott rövid ismertetést, majd a résztvevők megtekintették a teológia épületét, oktatási tereit és történelmi emlékparkját. A bőséges vendéglátás után a rektorok látogatást tettek a Magyarországi Baptista Egyház új székházában, ahol találkozhattak az egyház vezetőivel, élükön Papp János egyházelnökkel, aki rövid áttekintést adott a baptista közösség működéséről és missziós célkitűzéseiről.

Az MRK Egyházi Tagozatához 27 egyházi fenntartású hittudományi egyetem, főiskola és akadémia tartozik (https://mrk.hu/plenum). Ezeknek az intézményeknek a rektorai évente több alkalommal találkoznak, hogy hivatalos tájékoztatást kapjanak azokról az esetleges jogszabályi változásokról, intézkedésekről, tervekről, amelyek az egyházi oktatási intézmények további zavartalan működését biztosítják. Ezen túl alkalom nyílik ezeken a fórumbeszélgetéseken a kötetlen eszmecserére, egymás intézményeinek megismerésére. Erre nyílt most is alkalom a baptista teológián, amelynek pozitív szellemisége, informatív jellege, közösségteremtő, oldott légköre láthatóan jó hatással volt a résztvevőkre. Soli Deo gloria!

Immánuel! Velünk az Isten!

(DRMK)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!